Belföld
Bár még csak jó két hét múlva kezdődnek a Füvészkertben a Lótusz Napok, a különleges virágok már teljes pompájukban várják a látogatókat.
Márciusban kezdődött a bejegyeztetési eljárás, júliusban zárták le. Az új párt neve: Együtt – a Korszakváltók Pártja.
2013. 07. 11. 15:12
A szakemberek mérgezéstől tartanak.
Lehetőség és kormányzati fogadókészség is van arra, hogy az állam utakat vegyen át kezelésre Soprontól - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára csütörtökön Sopronban az MTI-nek, miután a városvezetéssel egyeztetett.
Augusztus 7-ig lehet pályázatokat benyújtani az idei tanyafejlesztési programban. Vásárhely és környéke kiemelten tanyás terület, ezért ennek részleteiről tartott tájékoztatót Benkő Zsolt települési képviselő csütörtökön a Városházán.
2013. 07. 11. 13:56
Sütőlapáttal csapta le támadóját az 53 éves szilsárkányi férfi, akit K. Ferenc ököllel arcul ütött.
Toroczkai László gyereke még csak hatéves, de már botrányt csinál az utcán, az óvodában.
2013. 07. 11. 11:54
Gaudi-Nagy Tamás parlamenti felszólalásában arra utalt, nem minden úgy történt, ahogy mondják. Polt Péter szerint nem történt bűncselekmény.
2013. 07. 11. 11:28
Olyan külföldi sztárok lépnek fel ma Zamárdiban, mint a Wu-Tang Clan, a Crystal Castles, a Justice, a Baskerville vagy Bloody Beetroots, kedvenc magyar zenekaraitok közül pedig sok más kiváló hazai produkció mellett július 11-én láthatjátok az Irie Maffiát, Akkezdet Phiait, valamint a Ganxsta Zolee és a Kartelt.
2013. 07. 11. 11:20
Testvére irataival próbálta megtéveszteni a rendőröket.
A Szőke Tisza gőzös „csontváza” sem éli már meg a százéves születésnapját, a nyár végére végleg eltűnik. Jövő héten emelik ki a vízből az elsüllyedt roncsot, és elkezdik feldarabolni.
2013. 07. 11. 11:10
A Petőfi híd tűzoltóság felőli részén a körforgalom negyed cikkelye nem járható, ezért jelentősebb torlódások alakulnak ki a Szent István úton és az Újlak utcában.
2013. 07. 11. 10:27
- 04:10 Átoperált macskát vetett be a CIA a szovjetek ellen
- 03:40 Ritka, buszméretű állatot vettek videóra a tenger mélyén
- 23:12 Női pólókapitány: Ennél többet nem tudott adni ez a csapat
- 21:55 Ezek a hatos lottó február 5-i nyerőszámai
- 21:54 Izomból kátyúzni kezdett Buda
- 21:26 A nap legfontosabb hírei - 2026.02.05.
- 21:14 Nigériában kiszabadítottak 166 elhurcolt keresztényt
- 20:57 Levetítették a bíróságon a kispesti halálos gázolásról készült felvételt, amiben egy hétéves lány és apja halt meg
- 20:35 Családi teázás rég volt olyan kínos, mint Jim Jarmusch új filmjében
- 20:26 Agárdi Szilvia elmondta, létezik-e gyógymód a szembetegségére
- 19:59 Magyar Ügyvédi Kamara: Ez a rendelet közvetlen beavatkozást jelent a bíróságok független ítélkezési tevékenységébe
- 19:45 Ötméteresek döntöttek, Hollandia megvédte címét a női vízilabda Európa-bajnokságon
- 19:45 Trump: Orbán Viktor egy igazi barát, egy harcos, egy GYŐZTES, akit teljesen és totálisan támogatok az újraválasztásában
- 19:14 Rá sem ismerni a Hunyadi sztárjára – megvált hosszú szakállától Kádár L. Gellért
- 19:06 Kétfarkú Kutya Párt: nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a veszprémi kórházból passzivistánkat, másnap életmentő műtétet hajtottak végre rajta Ausztriában
- 15:27 Meghalt Soltész Gréta korábbi korosztályos válogatott atléta
- 15:37 Szikora Róbert nem lesz ott a Fenyő Miklós emlékére rendezett gyertyagyújtáson – elmondta, miért döntött így
- 19:06 Kétfarkú Kutya Párt: nyílt állkapocstöréssel hazaküldték a veszprémi kórházból passzivistánkat, másnap életmentő műtétet hajtottak végre rajta Ausztriában
- 19:45 Ötméteresek döntöttek, Hollandia megvédte címét a női vízilabda Európa-bajnokságon
- 18:01 Szabó Zsófi nélkül folytatódik az Újratervezés: ő veszi át a helyét
- 19:04 Nagy Feró a Lázárinfón: Amit ő csinál ebben az országban, az hihetetlen. Olyan, mintha én csinálnám
- 17:18 Szembemegy a kormánnyal a Kúria a veszélyhelyzeti kormányrendelet miatt
- 16:40 A hajdúböszörményi polgármester szerint a fideszes delegáció kitörölte egy helyi tanár telefonjáról a fényképeket, amit az iskolában zajló „politikai rendezvényről” készített
- 18:00 Kockázattá vált a párt kampányarca, de leszedheti-e a Fidesz Lázárt a sakktábláról?
- 17:29 Péntektől nem fogad látogatókat a székesfehérvári kórház
