Belföld

Orbántól kérdezik, lesznek-e választások jövőre

vadai-agnes(210x140)(2).jpg (vadai ágnes, )
vadai-agnes(210x140)(2).jpg (vadai ágnes, )

Vita a választási szabályok tisztaságáról.

Habár már kevesebb mint egy év van a választásokig, a Demokratikus Koalíció (DK) szerint még mindig nem világos, milyen szabályok szerint lehet majd szavazni 2014-ben – mondta Vadai Ágnes. A független képviselő ezért írásbeli kérdést intéz Orbán Viktorhoz, akinek idézte korábbi, a tervezett előzetes választási feliratkozással kapcsolatban elmondott szavait, amelyek szerint úgy fair, hogy a választások előtt egy évvel mindenki, minden részletszabályt pontosan ismerhessen.

Vadai Ágnes közölte: jelenleg még mindig nem jelölték ki a választókerületi határokat, és sem a kampányszabályok, sem a választásért felelős szervezetek nincsenek készen. Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy július 15. után már elkezdik kipostázni a regisztrációs nyilatkozatokat a határon túli magyar állampolgároknak. “Mindebből arra lehet következtetni, hogy Orbán velejéig rohadt rendszere már most tudja, hogy nem lesznek tisztességes választások, ha egyáltalán lesznek” – mondta. A kormányfőtől választ várnak arra, hogy megtartják-e a 2014-es választásokat, miként garantálja, hogy tisztességesek legyenek és “hajlandó lesz-e békésen átadni a kormányzást 2014-ben”.

Az ellenzéki politikus ott lesz az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfőre tervezett rendkívüli ülésén, amelyet három kormánypárti képviselő kezdeményezett, mivel a Fidesz szerint maffiahálózatokra emlékeztetnek a “kémkedési perként” ismert büntetőügyre adott baloldali reakciók. Szerinte nem szemezgetni kell az eset dokumentumaiból, hanem az egészet nyilvánosságra kell hozni.

Szavai szerint a kémügyet “a 2010-es kormányváltás után építette fel ez a velejéig rohadt rezsim az aljától a tetejéig”. Arra a kérdésre, hogy a Magyar Nemzet információi szerint a honvédelmi miniszter folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával feljelentette, Vadai Ágnes azt mondta, “a rezsimnek a tyúkszemére lépett”.
Valószínűleg egy mérhetetlenül kicsinyes bosszúról van szó – mondta. Hozzátette: nagyon sajnálja azokat a férfiakat, akik egy képviselőnővel szemben csak ilyen eszközökkel tudnak harcolni.

Fidesz: A választási szabályok tiszták, szemben Vadai Ágnes viselt dolgaival

A választási és a kampányfinanszírozási szabályok igen egyértelműek, szemben Vadai Ágnes és a maffiabaloldal viselt dolgaival. Igen elgondolkodtató a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány honvédelmi államtitkár asszonyának hangos kiállása a kémkedési ügyben első fokon elítélt Szilvásy György mellett. Ahogy az is elgondolkodtató, hogy éppen egy jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja ügyében tettek ellene feljelentést – reagált közleményben a Fidesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik