Belföld

Röpke négy hónap alatt jegyezték be Bajnaiék pártját

Márciusban kezdődött a bejegyeztetési eljárás, júliusban zárták le. Az új párt neve: Együtt – a Korszakváltók Pártja.

Bajnai Gordon pártjának létrejöttét március 8-án jelentették be, a szervezet akkor egyúttal szövetséget kötött az LMP szétválásával létrejött Párbeszéd Magyarországért párttal.

A bejegyzési eljárást ugyanekkor kezdték meg, mégis csak most, négy hónappal később jegyezte be az új pártot a Fővárosi Törvényszék. Ennek oka, hogy Bajnaiék eredetileg az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt elnevezést használták volna hivatalosan, a bíróság azonban így nem vette nyilvántartásba, mondván, hogy hasonló néven korábban több szervezet is nyújtott be kérelmet.

A párt – amelynek társelnökei Szigetvári Viktor, Juhász Péter és Kónya Péter – egy hónappal ezelőtt módosította nevét Együtt – a Korszakváltók Pártja elnevezésre. A párt egyébként a továbbiakban is használni fogja az Együtt 2014 elnevezést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik