Kultúra

Magyarország, az eladó kastélyok hazája

Az elmúlt években egyre több, iszonyatos befektetéssel felújított kastély került a piacra, de vannak természetesen olyanok is, amelyek rossz állapotuk, vagy épp magas áruk miatt hosszú ideje nem cseréltek már gazdát. Most tizenkét olyan épületet mutatunk, amelyben a környék urának, vagy épp grófnak érezheti magát.

Az Óra-villa

70345 Fotó: Fortepan

A Heindrich Ferenc csokoládégyáros által 1843-ban építtetett klasszicista villa nevét a timpanonjában lévő óráról kapta a nevét, amely most sajnos már egy modern szerkezettel mutatja az időt, de az épület állapota talán kárpótolja ezért az erre járót.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

fotó: Wikimedia Commons

Görgey Artúr Buda 1849-es ostromakor a jó kilátás miatt itt rendezte be főhadiszállását, de ehhez az épülethez kapcsolódik a legfurcsább Petőfi-anekdota is: a költő magyarra fordította és elküldte egy kolozsvári lapnak Bem tábornok Vécsey Károlyt bíráló levelét.

800-wgrb6v-ov-kerti-nezet

A vezérkari főnök, Klapka György persze emiatt elég mérges lett, így felelősségre vonta Petőfit, aki azzal védekezett, hogy parancsnoka utasította a fordítás elkészítésére. Klapka nyilvánvalóan nem hitt neki, így javasolta, hogy mondjon le a rangjáról, és menjen vissza verseket írni. Petőfi lemondott, majd hasonlóan mérgesen  válaszolt. Két hónappal később viszont összefutottak az Óra-villában, ahol Klapka jól bezárta egy szobába a költőt, akit végül csak Görgey kérésére engedett el.

800-4r17cp-ov-hathomlokzat

Fotó: Építészfórum

A magántulajdonban lévő háromszintes villát 2005-ben Eleőd Ákos tervei szerint teljes körűen felújították, 690 millió forintért keresi új gazdáját – a hirdetésben még több kép látható.

Batthyány-kastély, Ikervár
Ikervár_-_Palace

Fotó: Wikimedia Commons

A tizennyolcadik századi barokk kastélyt 1847-ben Pollach Ágoston és Ybl Miklós (ez volt az akkor 33 éves építész egyik első munkája) tervei szerint romantikus stílusban alakították át.

7609633_12eef2880855e7f5e6d00ff1b4a8d444_l

Fotó: sferrari

Itt töltötte gyeremekkorát Batthyány Lajos, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke, de 1849-es kivégzése után persze a birtokot és a kastélyt is elkobozták. Tizenegy évvel később, 1860-ban volt apósa visszavásárolta ezeket, és unokájára, Batthyány Elemérre íratta, aki a század végén az épületet eklektikus stílusúvá alakította, de ekkor készültek el a belső tér freskói is.

1713575C07DE6D83297DBD3CC00A200E-VIEW-SLIDESHOW

Fotó: Engel & Völkers

Az első világháború idején a család eladósodott, így az épület az államhoz került: előbb hadigondozottakat szállásoltak el az épületben (1916-1919), később hadiárvák nevelőintézete lett, ezt követően pedig 2001-ig gyermekotthonként működött. Azóta magántulajdon, állapota romlik, kastélyszállóvá alakítása sem történt meg.

045C76D896415621518F17F6C18830CF-VIEW-SLIDESHOW

Tulajdonosa az Engel & Völkers szerint 370 millió forintért válna meg a tizenkét hektáros területen álló, 2776 négyzetméteres kastélytól.

A Podmaniczky-Vigyázó kastély, Rákoskeresztúr, Budapest

00 Fotó: Podmaniczky rendezvénykastély

A barokk stílusú, 1760-ban épült (1906-ban átalakított, neobarokk udvari homlokzattal bíró) kastély első tulajdonosai Bujanovszky Elek tábornok és felesége, Podmaniczky Erzsébet voltak, akik az elsők közt próbáltak burgonyát termeszteni az országban. 1799-ben a Podmaniczky család vette birtokba az épületet, amely később egyesült a Vigyázó grófi családdal.

640px-Podmaniczky–Vigyázó_mansion_04,_Budapest

Fotó: Wikimedia Commons

Gróf Vigyázó Sándor végrendelete szerint az épület 1928-ban a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába vándorolt. A második világháború során kifosztották, azt követően pedig komoly belső átalakításokat követően szociális otthonok létesültek benne. A nyolcvanas évek végétől egészen 2002-ig gazdátlanul állt, állapota pedig egy 1996-os gyújtogatás okozta tetőhiány után 2002-ig csak romlott. Ekkor 37,5 millió forintért magánkézbe került, hosszú felújítást követően 2011-ben, illetve 2012-ben pedig újra megnyíltak a termek: a kúriaépületben kávézó és cukrászda, a főépületben pedig a Podmaniczky rendezvénykastély üzemel, de mindemellett 1,65 milliárd forintért eladó.

1t3u43ma27_dsc0153

Fotó: Podmaniczky rendezvénykastély

 

A Nádasdy-Schöller kastély, Csepreg

csepreg_foteri_kastely_832631_63059 (1)
Fotó: Network

A Bükfürdőtől néhány kilométerre lévő Csepreg husziták által épített várát 1532-ben a Nádasdy család vette át, évszázadokon át várkastélyként használta, majd a tizenkilencedik század elején klasszicista stílusú kastélyt (Hild Vencel, 1808-1811) faragtak belőle. Az épületet azonban nemsokára a Draskovich, majd a Jankovich család birtokolta, utóbbiak ma látható eklektikus stílusúvá alakították.

21297242_93047459_l

Fotó: Ingatlan.com

Jankovich Gyula gróftól a kastély a bécsi Schöller cukorgyárhoz került, később járási szolgabíróság, 2007-ig pedig általános iskola működött a falai közt.

21297242_93047466_l

Fotó: Ingatlan.com

A helyi önkormányzat már a kilencvenes évek eleje óta próbálta értesíteni, de ez végül csak 2012-ben, százmillió forint alatti összegért sikerült.


Csepregcivertanlegi4

Fotó: Wikimedia Commons

A tervezett felújítások viszont végül meg sem kezdődtek, így az ingatlan, és az ugynaazon a telken álló, neoreneszánsz Szedenich-villa és a romos Eperjessy-villa is a vásárló tulajdonába kerül, mindössze kétszázmillió forint ellenében.

A volt csendőrpalota, Vác
20151650_81268490_2b82_l

Fotó: ingatlan.com

Az épület a 19. század végén került a város tulajdonába, majd 1922-ig postakocsiállomásént, a második világháborúig pedig csendőrpalotaként funkcionált. A Kádár-korban közintézményeknek adott otthont, jelenlegi tulajdonosa pedig 1995 óta birtokolja, aki teljesen lecsupaszította a belső teret, de hasznosításra nem került sor.

20151650_81268496_2264_l

Fotó: ingatlan.com

Évek óta bukkan fel különböző hirdetési oldalakon, most épp 398 millió forintért eladó.

Várkert-kioszk

1280px-Budapest_Varkert_Palota_1

Fotó: Wikimedia Commons

Válogatásunk legdrágább darabja a 13 millió euróért, azaz négymilliárd forintért (2009-ben még 16 millió volt az ára) gazdára váró Várkert Kaszinó, a Várkert Bazárral egyidőben , szintén Ybl Miklós tervei szerint épült palota.

2008_36_92q2

Fotó: OWL

Az 1872-1882 közt a királyi palota alatti rossz állapotú házsor helyett földből kinőtt komplexum legkisebb elemét, mely eredetileg a Királyi Palota vízellátási rendszerének gépházát rejtette magában, 1992-ben újították fel. A következő tizenöt évben a Várkert Kaszinónak adott helyet, majd a koncesszió lejártával rendezvényhelyszínné alakult.

Ybl zsenialitására jellemző a toronyépítmény megoldása, amely eredetileg a gőzkazánok kéményét rejtette. Az épületet 1905-ben kávéházzá, 1913-ban zenepavilonná alakították, 1972-ig pedig étteremként üzemelt.

Zichy-Szterényi kastély, Sárszentmihály

nk1

Fotó: Zichy kastély

A Zichy grófok által a századfordulón építtetett kastély Möller István angol neogót stílusú tervei alapján épült. Az utolsó családok egyikeként bárói rangot kapott Szterényiek 1930-ban vásárolták meg, így az épület és több hektáros parkja az ő tulajdonukból vándorolt át az államéba – 1951-től a Sárszentmihályi Állami Gazdaság kezelésében állt, annak 1992-es megszűnése után három évig pedig az Állami Vagyonügynökség (ma ÁPV) volt a kastély fenntartója.

kk2

Fotó: Zichy kastély

Húsz éve magántulajdon, állapota a képek szerint kitűnő, a faburkolatú előcsarnok, a kazettás mennyezetű hall és az onnan induló tölgyfa lépcső mind-mind a stílus szép példái.


b10 b3

Fotó: Zichy kastély

Az esküvőkre és más rendezvényekre bérelhető, csoportok által is látogatható kastély mellett tornyos, gerendavázas falú kiskastély, egy apró, harminckét négyzetméter alapterületű kápolna, valamint istállók is állnak.

tel5

kapolna1

kapolna3

Fotó: Zichy kastély

Ára a második legdrágább az általunk felvonultatott mezőnyben: 1,8 milliárd forint.

A Dreher- (Havas-) villa

1024px-Havas-villa_001

Fotó: Wikimedia Commons

Az egykor a főváros legmodernebb épületének számító Dreher-villát valószínűleg Hild Károly tervezte az ország első konyakgyárát megnyitó Havas József számára, aki 1857-1859 között lakott itt. A következő lakók viszont már a sörhöz kapcsolódtak: 1859-1862 közt Perlmutter Jakab élt az épületben, majd a mindenki számára ismerősen csengő nevű Dreher Henrik vásárolta meg.

NagyAnita1Drehervilla 5742

Fotó: Check My Budapest

A villát 1872-ben Feszl Frigyes tervei szerint kibővítette, de a már építésekor is avíttnak számító klasszicista külsőt nem modernizálta az akkor már bőven dívó romantikához. 1907-ben újabb átalakításra került sor, Hubert József egy kétszintes részt toldott a hátsó homlokzathoz, de az épület jó része ekkor már a Dreher Sörgyárak mindenkori vezérigazgatójának szolgálati lakásaként funkcionált.

1024px-Havas-villa_05

Fotó: Wikimedia Commons

A park jó részét 1950-ben közterületté nyilvánítják, a villa pedig a Kádár-korszakban a Munkásőrség tulajdonában állt. Mostanára nagyon kevés eredeti részlet maradt fenn a belső térben, így mindössze néhány kandalló, kályha, és az alagsori konyha bútorai emlékeztetnek a környék fényes múltjára.
_MG_6636 copy

Fotó: Ingatlanfotózás

A százhatvanmillió forintért (plusz ÁFA) hirdetett épülethez egy nagyobb kert tartozik, a Csajkovszkij parktól, az eredetileg a villához tartozó területtől pedig egy, a  Munkásőrség idejében elkészült betonkerítés választja el.

_MG_6681 copy

Fotó: Ingatlanfotózás

Prónay-Patay-kastély, Acsaújlak

?????????????
Az 1910-ben elkészült, középkori várra hasonlító kastélyt a magyar evangélikus egyház akkori egyetemes felügyelője, báró Prónay Dezső építtette lánya, Iphigéne, és újdonsült veje, Patay Tibor vármegyei főispán számára.

a001

A műemléknek hivatalosan nem számító kastély 1986-tól a második magyar kastélyszállóként üzemelt, a kilencvenes évek elején viszont magántulajdonba került.

DSC_3688-1024x681

Az új tulajdonos szerencsére nem hagyta pusztulni, noha belsőleg elég komoly átalakításokat végzett az épületen.

acsaujlak__legi_1-1024x768

Természetesen ebben az időszakban az épület nem volt látogatható, de egy újabb eladásnak és egy 170 milliós beruházásnak köszönhetően 2012-ben, húsz év után újra megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt, sőt, különböző témájú alkotótáborok tartására készültek. A Neverordinary bloggerei tavaly tavasszal jártak az épületben, de ebből nem sokat tapasztaltak, sőt, sem a kastély honlapja, sem a Facebook-lapjuk nem igazán frissül 2012 óta.

DSC_3585-1024x681

Az épület nemrégiben viszont ár és pontos helymegjelölés nélkül megjelent a nívós eladó ingatlanokkal kereskedő Engel & Völkers honlapján, egy legalább olyan gondos gazdára várva, mint az előzők.

Fotók: Acsai kastély és Neverordinary

Jankovich-Bésán kastély, Somogygeszti

dscf0024

Fotó: Gesztenye Kastélyhotel

Az 1823-ban épült, Botka János által tervezett klasszicista kastély Gesztenye Kastélyhotel néven működik, több hektáros, természetvédelmi területnek számító ősparkkal, halastóval, lovaspályával és kápolnával. 1926-1927-ben átalakították, de jelenlegi tulajdonosa eredeti állapotába hozta.

A jelenleg huszonöt szobával rendelkező hotel ára 390 millió forint.

Sándor-villa, Budapest

41116_20120223_14501521

Fotó: Műemlékem

A korábbi, szellemházakkal foglalkozó cikkünkben már feltűnt, Széchenyi-vadászkastélyként is ismert Sándor-villa eredetileg a XIX. század végén épült, és Forbáth Antal tervei szerint 1912-ben nyerte el mai historizáló-szecessziós formáját.

20853769_88492626_l

Fotó: ingatlan.com

Az államosítás után egészen 2001-ig az Országos Pszichológiai és Neurológiai Intézet használta az épületet, előbb rehabilitációs központként (1957-1998), majd 2001-ig nővérszállóként. Az ingatlantól 2007-ben váltak meg, új tulajdonosa viszont egy ideje már szabadulna a 10788 négyzetméteres, ősfás telektől, és a rajta álló 874 négyzetméteres, négyszintes villától.


20853769_88492628_lFotó: ingatlan.com

Az ára jelenleg 225 millió forint, de egy másik ingatlaniroda kínálatában 620 millióért bukkan fel.

Neobarokk villa a II. kerületben


49B022F54DC28DA6A63A5833C6F67A6A-VIEW-SLIDESHOW

Fotó: Engel & Völkers

Az 1932-ben épült, 658 négyzetméternyi lakóterülettel rendelkező villáról igen kevés információ áll rendelkezésre, de egy 2004-2008 közti teljes felújításnak köszönhetően újra régi fényében, de modern eszközökkel telezsúfolva ragyog.

villacska
Fotó: Engel & Völkers

A belső fafelületek, faragások és kazettás, vagy épp fával borított mennyezet és faborítású kandalló mind-mind csodás munka, de 990 millió forintért ez annyira nem is meglepő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik