A kommunizmusnak hősökre, példaképekre volt szüksége, akik békeidőben a munka frontján aratnak győzelmet. Az ipar megalkotta Sztahanovot, a mezőgazdaságnak pedig itt volt Lukács gazda és malacai – legalábbis erről tanúskodik egy jelenleg magánkézben lévő, 1953-as agitprop diafilm, amit Cs. Varga Katalin elemzett az Archívnet.hu-n.
Az asszony neve nem fontos
A sertéstenyésztést propagáló diafilm szerint Lukács Imre sertéstenyésztő és felesége a modern mezőgazdasági eszközök és módszerek bevetésével ér el fényes eredményeket. A filmet bőségesen felszerelték az ötvenes évek toposzaival: nem egy névtelen parasztot látunk, hanem egy igazi mindennapi embert. Lukács Imre gazda értelmes, nyitott az új módszerek iránt, segítőkész, akivel bárki barátkozhat, akitől elleshetik a fogásokat.
Forrás: archivnet.hu
A gazda legfőbb segítője a felesége, ám a propaganda – jellemző módon – azt már nem tartotta fontosnak, hogy az ő nevét is megismerjük. Az igazi főszereplők, a disznók azonban nevesítve vannak: Bunkó, Gyilkos és Bátor.
A cél megteremteni a parasztok kommunista hősét, aki természetesen tsz-tag, és mindent megtesz, hogy ne csak elérje, de túl is teljesítse az ötéves tervnek a sertésállomány szaporítására vonatkozó célkitűzéseit. Persze sikerül is neki. Megismerhetjük távolabbi céljait is: a malacoztatási és búgatási terv, amiket túl lehet és túl kell teljesíteni.
Minden jó a Szovjetunióból jött
Megjelenik a toposzok közt az állandó és talán legfontosabb: minden új dolog, ami hasznos és jó, az a szovjet elvtársaktól származik. Az élenjáró szovjet zootechnikai módszerek segítségével még nagyobb gyarapodást lehet elérni, és találkozunk a személyes kapcsolattal is: Lukácsné közvetlenül a szovjet küldöttségtől tanulta a tőgymasszázst. A tanulság pedig: az állattenyésztéssel sok munka van, és állandó tanulást igényel, de megéri, mert Lukácsék 1952-ben a több mázsa gabona és cukor mellé még 10 ezer forintot is kaptak.
Mi lehetett a Népművelődési Minisztérium célja ezzel a filmmel? A parasztokat nyilván nem kellett ilyen alapvető dolgokra megtanítani. Ha agitáció, akkor a falunak szól: az erőszakos téeszesítések mellett szelídebb eszközökkel hatni a parasztságra. Ha propaganda, akkor inkább a városi lakosságot veszi célba. Ma már nehéz elképzelni nemcsak az alkotók célját, hanem a film hatását is. Sajnos, a film sorsáról semmit nem tudunk, tekintsük egy ránk maradt, kiváló kordokumentumnak.
