A mártíroknak sírhantjuk sem volt, az évtizedek alatt benőtte a növényzet, Nagy Imre sírjának pontos helye még a Belügyminisztériumban is feledésbe merült.
Tevékenyen részt vállalt a pártállam kiépítésében, a németek kitelepítésében talán szovjet utasításokat követett, a végrehajtásban játszott szerepe azonban vitathatatlan.
Trofim Gyenyiszovics Liszenkónak, a szovjet biológia mindenható urának kinyilatkoztatásait a Szovjetunión kívül Magyarországon követték a legszigorúbban.
Kádár János a hatalom csúcsán sem kezdeményezett, de felismerte, ha valami nem működik, és megvolt benne az önkorrekció képessége. Jöhetett volna nála rosszabb?
Az ifjú Kádár elbukott a közvetlen „bátorságpróbákon”, de ha otthonos helyzetbe került, akkor tudott és mert is cselekedni. A túlélés parancsa, erős életösztön jellemezte az illegalitásban és a Rákosi-korszakban egyaránt.
Libik György nem bírta az embertelenséget és igazságtalanságot, végbélnek vagy nagy szarnak nevezett vezető kommunista politikusokat, akár szemtől szembe is, miközben a Rákosi-korszakban is embereket mentett.
Kádár János életének utolsó hónapjai tele vannak sorsszerű, szimbolikus eseményekkel az üres bőröndtől Nagy Imre temetésén át gyónásig és zokogós bocsánatkérésig.
Kádár János mentális állapota 1988 novemberére annyit romlott, hogy az új főtitkár, Grósz Károly gyakorlatilag elzárta őt a nyilvánosságtól. Azt a bizonyos utolsó beszédét azonban senki nem tudta megakadályozni.
Kádár megdöbbent, amikor Grósz Károly arra kérte, távozzon a főtitkári posztról. Először csak annyit mondott, ezt még meg kell beszélnie a feleségével.