Amit a magyar közvélemény „a katolikus véleménynek” tartott, igazából nem volt sem a katolikus közösség egészét reprezentáló megszólalás, sem valódi, önálló és szabad vélemény – írja Török Csaba katolikus teológus, az Esztergomi Bazilika plébánosa a Szemléleken.
A katolikusok megszólalásairól és hallgatásairól
Az írásban a katolikus egyház jövőjéről és az elmúlt időszakra való visszatekintésről is szó esik. Török ezzel kapcsolatban azt írja: sok helyen felróják a katolikus egyháznak, hogy az elmúlt években hallgatott – ezt szeretné árnyalni.
Szerinte voltak olyanok, akik szóltak, de perifériára kerültek, valamint olyanok is akadtak, akiknek a gondolatai nem jelenhettek meg.
Eközben mesterségesen kreált és egyházon kívülről pénzelt mediatikus felületek felerősítették olyanok hangját, akik külső rásegítés nélkül soha nem juthattak volna el oly sok polgártársunkhoz
– teszi hozzá.
Ez azt is jelenti Török Csaba szerint, hogy amit a magyar közvélemény „a katolikus véleménynek” tartott, az nem reprezentálta a közösség egészét, és nem volt sem valódi, sem önálló, sem szabad vélemény. Gyakran inkább „hangulatkeltésnek, megfelelési vágynak, rosszul értelmezett »közéleti szerepvállalásnak« kellene neveznünk ezeket” – írja.
Krízisek és kihívások
Török Csaba szerint sokszor a legelkötelezettebb híveknek sincs fogalmuk az egyház valódi helyzetéről, a politikai beágyazódás következményeiről és az egyházban lévő, felszín alatti krízisekről.
Szerinte kérdéses, hogy a hívő közösség felmérte-e azt, hogy a pénzzel, intézményhálóval, finanszírozással és projektekkel elfedett űrök valóságosak-e. „Ezek ott vannak, s jövőnk tekintetében nem kevés megoldandó feladatot bíznak ránk” – fogalmaz. Úgy véli, az egyház küldetéséből fakadó kihívásokra nem válaszolhatnak állami vagy önkormányzati támogatással, pályázatokkal, forrásmenedzsmenttel.
Ha elengedjük a valóságot, az megbosszulja magát. A mostani választás fényes példával szolgál erre.
– írja Török Csaba, majd hozzáteszi: rendezni kell az állammal közös ügyeiket, de ez nem pótolhatja az önreflexiót, bűnbánattartást és kiengesztelődésre való készséget.
