Július 20-án estefelé egy bőgőmajom látta meg a napvilágot a Szegedi Vadasparkban, az arák röpdéje melletti kifutóban. Aggodalomra adott okot, hogy nem az anyján, a még tapasztalatlan Willow-on, hanem fekete színű apján, Alokon kapaszkodott a világos színű kicsi. Bár apja szívesen átadta volna anyjának, az nem fogadja el szoptatni a kölyköt. Másnap ezért az a döntés született, hogy a ritka majomfaj kicsinyének érdekében közbeavatkoznak, és próbát tesznek a felnevelésére.
Miután olyan fajról van szó, amely speciális táplálékigényű (lombevő), és hazai tapasztalat még nem volt – az állatkerti terminussal élve – a kézben való nevelésre (sőt, jelenleg máshol nem is él bőgőmajom Magyarországon), az éhes és kiszáradt kölyök életben maradása sokáig kétséges volt. Bár voltak kritikus napok, a legnehezebb heteken túl van, és egyre inkább bízhatunk abban, hogy sikerrel felcseperedik a Balu névre keresztelt kis hím. Pótmamává vált gondozója tapasztalata és odaadása, az állatkert szakmai háttere, más állatkertek szakembereinek hasznos tanácsai mind hozzájárultak a sikerhez.
Balut kezdetben óránként kellett etetni, beleértve az éjszakákat is, jelenleg már kétóránként cumizik. Laktózmentes bébitápszert kap, miután kiderült, hogy az eredetileg kapott tápszerre érzékeny. A természetben az anyák egy évig nevelik kölykeiket. A kézben való nevelés nagy veszélye, főleg, ha olyan intelligens, csapatban élő állatokról van szó, mint a főemlősök, hogy a fiatal állat nem szocializálódik megfelelően. Ezért fontos, hogy majd megfelelően hozzászokjon a fajtársaihoz, hogy később egy csapat tagjává válhasson, akár Szegeden, akár egy másik állatkertben. A hímeknél erre nagyobb az esély, mint a nőstényeknél. Például Balu apját, Alokot szintén kézben nevelték fel szülőállatkertjében, Hollandiában, és jelen esetben amennyire tudta, gondját viselte a kicsinyének az első napon.
