A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint az óceánok savasodásának mértéke súlyosabb lehet, mint a földtörténet eddigi négy legnagyobb kihalási hulláma idején, amikor az aszteroida-becsapódások és a vulkanikus tevékenységek nyomán felszabaduló természetes “szén-dioxid-löketek” globális felmelegedést okoztak.
Egy nemzetközi kutatócsoport több száz paleo-oceanográfiai tanulmányt vont alapos elemzés alá, köztük olyanokat is, amelyek több millió éves tengeri üledékből nyert fosszíliákat vizsgáltak. A kutatók mindössze egyetlen olyan periódust találtak a múltban, amely az óceánok élővilágának fenyegetettségét tekintve hasonlított a jelenlegi állapotokhoz.
Ez az úgynevezett paleocén-eocén hőmérsékleti maximum (PETM) volt – ekkor zsugorodtak macska méretűre a lovak – , amely 56 millió évvel ezelőtt kezdődő és nagyjából 175 ezer éven át tartó globális felmelegedési periódus.
Annak ellenére, hogy a légköri és óceáni szén-dioxid-koncentráció akkori megemelkedésének okát még vitatják, a szakemberek úgy hiszik, hogy a káros üvegházhatású gáz mennyiségének megduplázódása miatt nagyjából hat Celsius-fokkal emelkedett a globális átlaghőmérséklet, és hatalmas veszteségeket szenvedett az óceáni élővilág.
Az óceán feloldja a légkörben lévő “felesleges” üvegházhatású gázt, és ezáltal szénsav képződik. A savasodás pedig pusztító hatással van a korallokra, a puhatestű állatokra, a zátonyok egyéb lakóira és a mészpáncélos organizmusokra.
Persze 56 millió évvel ezelőtt nem pusztult ki teljesen az óceáni élővilág, új fajok léptek fel, a problémát az jelenti, hogy a jelenlegi savasodás üteme legalább tízszer gyorsabb.