Tán szegény Popper Péter írta sok éve, hogy mindnyájan jobban
jártunk volna, ha a Fidesz elnöke futballtehetségnek születik, és a
gyepen éli ki csapatkapitányi ambícióit. Szó se róla, nem lenne
ellenünkre, ha válogatott meccsek után a gólszerzők rubrikában azt
olvashatnánk, hogy Dzsudzsák 2, Orbán 2 (egyiket büntetőből), de mi még
tartózkodunk megvonni a miniszterelnöki pálya mérlegét.
Azért ha
egyszer interjúzhatnánk Orbánt, tutira azzal kezdenénk a beszélgetést,
hogy Messi vagy Obama bőrébe bújna inkább. A válasz persze az lenne,
hogy ő marad a sajátjában. Mire mi azt kérdeznénk, hogy „na, jó, de ha
még egyszer születne, futballzsenialitást vagy politikai ősösztönt
igényelne inkább útravalóul a Teremtőtől”.
Fotó: Neményi Márton, Figyelőnet (Kattintson a galériáért!)
Alighanem Messi
mellett tenné le a garast a pártelnök. Tapsolna is neki odafentről jó
Popper tanár úr. Aki, ha éppen lefelé nézni támadt kedve, látott
aranycsapatos futballistát és miniszterelnököt is hétfő délután a
Millenárison. Előbbi egy életet értékelt, a sajátját, utóbbi egy
országot, ő is a sajátját – mindkét előadás bírt focihasonlatokkal.
Az igazi futballista, Grosics Gyula nyolcvanöt éves,
film készült róla a születésnapjára. Pontosabban egy filmként promózott
kamerás interjú szomorkás fényekkel és egy szeretni való, hiteles,
betegségek kínján túl is fiatal bácsival. Aki ráadásul azzal vezette föl
a filmbemutatót (ott vagyunk ugyanis), hogy négy zseni játszott az
Aranycsapatban: Puskás, Kocsis, Czibor és Hidegkúti. Önmagát nem emelte
közéjük. És ez nemcsak helyénvaló így, hanem szép is.
Jók a
Grosics-történetek a majdnem vonatkerék alá eséstől a kiheverhetetlen
vébédöntőn át addig, hogy a Párduc élete első felnőtt bajnokiján
labdaszedő kölökként állt a Dorog kapujába, és két hatalmas atyai pofon
lett a jutalma – akit érdekelnek a sztorik, vegye meg a könyvet, vagy
üljön be a moziba.
Fotó: Neményi Márton, Figyelőnet (Kattintson a galériáért!)
Grosics most Schmitt Pál mellől nézhette végig
a filmbemutatót futballakadémista fiatalok, hírességek, pénzemberek,
zenészek, színészek és egyéb művészfélék társaságában. A többség a
Millenáris szomszéd épületéből sétált át, ahol közvetlenül a
születésnapi ünnepség előtt zajlott az orbáni évértékelő.
Gyakorlatilag
eseménytelenül. A legérdekesebb momentum címet a házigazda szerepbe
tévedt Balog Zoltán fellépése érdemelte ki, aki az ilyen rendezvényeken
megszokott fájó szervilizmussal konferálta föl és le a nála öt évvel
fiatalabb miniszterelnököt. Egy gyöngyszem a mondatfüzérből: „Most pedig
azt kérjük, beszéljen a szívünkhöz, és közben beszéljen a fejünkhöz; ne
a fejünkkel, azt majd a kormányülésen.”
Az invitálást hallva szinte vártuk, hogy Orbán a mikrofonhoz lépve kedves tockost, esetleg barackot nyom az aléló Balogh buksijára, de sajnos puszta kézfogásban merült ki kettejük fizikai kontaktusa. Hogy aztán következzék félórányi országértékelés.
A kormányfő, mint mindig, most is úgymond a Magyar Polgári
elemzők szava
Politológusi vélemények itt olvashatók az országértékelőről.
Ha arra kíváncsi, a beszéd hogyan hat a forintárfolyamra, ide kattintson!
Együttműködés Egyesület felkérésére elemezte az elmúlt évet. Komoly politikai tartalmat nem produkált, vélhetően nem is akart, jópofaságból és pátoszos neszesemmiből állt össze a rétori matéria.
A nyitó kép Rejtő Fülig Jimmyjét idézte abból az apropóból, hogy az idei a tizenharmadik alkalom. „Én nem vagyok babonás, és nem hiszek a badarságokban, mert aki minden hétfőn hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti rontás.” Aztán ez jött: „Az a tény, hogy tizenharmadszor lehetünk itt, felébreszti az emberben a gondolatot, lehet, hogy bennünket nem fog sem golyó, sem vas. De megszólal a másik énünk, mert minden magyarban legalább kétembernyi lélek lakik, és odateszi elénk foghegyről, hogy csalánba nem vág a ménkű, és még esetleg azt is, hogy aki akasztófára született, az nem fullad vízbe.” Az ígéretek ütemezését illetően „egy angol politikai veterán” jó tanácsa hangzott el: „A határidő fontos. A terv is fontos. De a legfontosabb, hogy a határidő és a terv ne szerepeljen egy mondatban.”
És még csak az ötödik percnél tartottunk.
Fotó: Neményi Márton, Figyelőnet (Kattintson a galériáért!)
Mintegy az esti program felvezetőjeként megemlítődött Grosics Gyula. „Rendszeresen faggatták a nagy meccsek öltözőtitkairól. Egyszer somolyogva azt válaszolta: én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy az igazságot mondjam.”
A miniszterelnök olykor “politikai veteránnak” érzi magát – és így az igazmondó Grosics rokonlelkének is.
Horoszkóp és szellem
Orbán közéleti akciótervet skiccelt a következő évekre, amolyan kínai horoszkóp jelleggel. 2010 az összefogás éve volt, 2011 a megújulás, 2012 az elrugaszkodás, 2013 az emelkedés, 2014 pedig a gyarapodás éve lesz. Ha összejön. Merthogy még Orbán szerint is annyi a bizonytalanság a világban, hogy legföljebb tervezni lehet, ígérni nem.
A miniszterelnök szerint az utolsó vagy az utolsó utáni pillanatban vagyunk. De bármelyikről legyen is szó (bár azt azért jó lenne tudni, melyikre készüljünk), az előző kormányok tetteire gondolva sokak tenyere viszket, ezért aztán „a kormánybiztos úr iparkodjon”. Mármint az elszámoltatási.
Olyan okosságok hangzottak aztán el, hogy „nem kezdhetjük a disznóvágást disznótoros vacsorával”, valamint „a tetemet sodorja az ár, és az élő mindig arról ismerszik meg, hogy képes úszni, ha kell, akár az ár ellenében is”, sőt „aki állt már sokáig fejen, amikor újra lábra áll, még jó ideig szédeleg”.
Fotó: Neményi Márton, Figyelőnet (Kattintson a galériáért!)
Megtudtuk, hogy „a megújulás újjászületés, a megújulás küzdelem, a megújulás küldetés”, de szerencsére a magyar szellem – ami egyébként ott lapul minden magyar emberben – kiszabadult fogságából: „2010-ben a sok-sok különálló őrláng fellobbantotta az igazi tüzet, úgy is mondhatnám, kiengedtük a magyar szellemet a palackból”. Ezt a szellemet pedig táplálni kell, elsőként új alkotmányt alkotva, ugyanis a jelenlegiben „a magyar szellem nem vert tanyát”.
Fontos, hogy akit lehet, vezessünk vissza a munka világába, hiszen „a tétlenség megöli az embert, a magyart különösen”, valamint csökkentsük az államadósságot, különben a spekulánsok „elviszik a fejünk fölül a házat”. Végső harc lesz ez, vagy ahogy a miniszterelnök mondta, „utolsó küzdelem”, amivel „tartozunk önmagunknak, elődeinknek és utódainknak”.
Haladnunk kell, edzeni testünket-lelkünket. Sem a válság, sem az adósság elől nem térhetünk ki. „Ha mi nem győzzük le őket, ők győznek le minket… Ne higgyük, hogy régi jó magyar szokás szerint összehúzhatjuk magunkat, hogy mozdulatlanná dermedhetünk, hogy meglapulhatunk, és a veszély elvonul a fejünk felett – ez az út a biztos bukáshoz, a fizetőképtelenséghez és az összeomláshoz vezet”. Pláne hogy „minden válság és minden veszély egyúttal lehetőség is”.
Fotó: Neményi Márton, Figyelőnet (Kattintson a galériáért!)
A lángok martalékává vált laboratóriumának üszkös romjai fölött mélázó hatvanhét esztendős Edisont citálva zárt Orbán: „A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett.”
Jó kis tanulság.
„Köszönjük, miniszterelnök úr, hogy szólt a szívünkhöz és a fejünkhöz is” – így hálálkodott érte Balogh szpíker. Amivel többet mondott, mint szerette volna.
