Az eredetmonda szerint a világ teremtésekor már minden folyónak volt medre, csak a Tisza szomorkodott magában, hogy róla megfeledkeztek. Szent Péter – vagy egyes mondaváltozatok szerint egy angyal – megsajnálta, és a szamarát befogva az aranyekéje elé, kiszántotta a folyómedret. Az igavonó éhes volt, ezért jobbra-balra kanyarogva, legelve haladt – ezért lett olyan kacskaringós a folyó.
Csatorna a Tiszától a Dunáig
Sok helyen él még annak a legendája is, hogy a folyó régen más mederben folyt, a víz „eredeti” helye gyakran több kilométerre van a mostani Tiszától. Ezek a regék jóval korábbiak, mint a Tisza szabályozása s a holtágak létrehozása. Arról azonban nem szól a fáma, hogy a folyó „elvándorlásának” mi lehetett az oka.
Csörsz árkának rekonstrukciója
(fotó: Jósa András Múzeum)
Csörsz árka néven ismerik ma is azt a medret, amely Jászárokszállás mellett található. A főként a Jászságban elterjedt monda a honfoglalás előtti időbe helyezi a keletkezését. A névadó Csörsz – egy avar király – beleszeretett a longobárd Rád király lányába, Délibábba. Az apósjelölt csak akkor egyezett bele a házasságba, ha Csörsz vízen jön a menyasszonyért. Az avarok ekkor kezdték építeni az árkot a Tisza és a Duna között. A nászból azonban semmi sem lett, ugyanis a vőlegényt egy villám megölte. A monda szerint nyaranta a szerelmes Délibáb királyi kedvesét kutatva jár-kel a befejezetlen árokban.
vizes hetek a figyelőneten
Vizes hetek sorozatunkban bemutatjuk vizeink állapotát, a rájuk leselkedő veszélyeket, tervezzük jövőjüket. Megmutatjuk, milyen gasztronómiai, természeti csodáknak adnak otthont, hogyan illeszkednek hazánk gazdasági és üzleti életébe, válogatunk a vízhez köthető szabadidős és kulturális tevékenységekből, de sorra vesszük a köréjük font legendákat, hiedelmeket is. Elsőként a Dunáról, majd a Balatonról írunk, utána a Tisza és a hazai gyógyvizek kerülnek sorra.
Attila legendás hármas koporsója
Attila – ahogy az utókor elképzelte
(forrás: Wikipédia)
A hun királyt, Attilát állítólag a Tiszába temették, hármas koporsója – amely aranyból, ezüstből és vasból készült – a folyó fenekén pihen. A néprajztudósok szerint a temetésről és a Tisza eltereléséről szóló legenda az avar kagánok temetkezési szokásaira vonatkozik. A történet szerint a táltosok kikötötték: Attilát úgy kell eltemetni, hogy ne történjen ásóvágás a földbe, és akik megadták neki a végtisztességet, ne vihessék hírül, hogy hol nyugszik.
Dr. Magyar Zoltán a FigyelőNetnek elmondta: ha létezik is valamilyen valóságalapja a históriának, a Tisza szabályozása miatt akkor sem biztos, hogy még ma is a mederben nyugszik a fejedelem. Egy másik monda szerint a Tisza áradásait Attila idézi elő, aki még a halála után is ostorozza az embereket.
—-Tündérek és boszorkányok táncoltak a partján—-
A szőke folyóhoz különféle „ijesztők” és tilalmak is kapcsolódnak, hogy óvják a vízen járókat. Csongrádon ismert egy legenda arról, hogy a Tiszában hableányok élnek, de más lényekkel is benépesítette a képzelet a folyót. A sellők mellett a tündérek is kedvelték Tiszát: éjjelente a partján és a vizében táncoltak. Az észak-magyarországi mondák szerint a Tiszában élő tündérek segítik az ott élőket, és megbüntetik azokat, akik nem tisztelik őket. Mikszáth például azt írta a Tiszáról, hogy ott „tündérek lába tapossa a homokot”.
A szegedi Boszorkány-sziget ma kedvelt kirándulóhely
(fotó: Szeged.hu)
A szegedi Boszorkány-sziget neve arra utal, hogy 1728-ban itt égettek meg elevenen hat férfit és hat nőt boszorkányság miatt. Közöttük volt a város egykori bírája és leggazdagabb polgára, a 82 éves Rózsa Dániel, és az őt boszorkánysággal bevádoló bába, Kökényné Nagy Anna is. Három máglyát készítettek számukra, amelyeket a város hóhéra egyszerre gyújtott meg. Ez volt a legnagyobb – és a legutolsó halálos ítélettel, máglyahalállal végződő – boszorkányüldözés a magyar történelemben.
A Tisza mentén fogékonyak voltak az emberek a boszorkánylegendákra. Algyőn például a forgószelet – azaz ahogy ott hívják: boszorkányszelet – tulajdonították a praktikáiknak. Egy másik babona szerint pedig a boszorkák éjszaka a Tisza partján táncolnak és vigadnak az ördögökkel. A falvakban az öregek azt mesélték, hogy az ilyen esték után másnap patanyomokat láttak a fövenyen.
A halászok babonái
Az általában rusnya küllemű természetfölötti lények a tiszai halászok és fürdőzők életére pályáztak. Dr. Magyar Zoltán, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa elmondta, hogy a hagyomány szerint Szeged mellett él a víz alatti palotájában Süvöltő, „aki” leviszi a víz alá a vigyázatlan embereket. Volt mellette egy olyan szörny is, akit soha nem látott senki, ám ő szétszakította a hálókat, és nem engedte tovább a csónakokat, bármennyire is próbáltak szabadulni a halászok. Egy másféle szörnyalakkal is riogatták egymást a vízen dolgozók: a hiedelem szerint vízihulla-szerű, merev teste volt ennek a lénynek, és vagy a folyóban tűnt fel, vagy egyszerűen beugrott a csónakba. Ha közelítettek hozzá, s meg akarták érinteni, akkor elsüllyesztette a ladikot.
A halászokat több tabu is kötötte: tilos volt a vízbe követ dobni, köpködni, valamint káromkodni sem illett. Szegeden nem volt szabad az örvény szót kiejteni, nehogy az a szó ereje által valósággá váljon. Helyette a „Szent Pétör vize” kifejezést használták – ami akár a folyó eredetmondájára is visszavezethető.
Rekordfogás Szegednél:
több mint kétméteres és 105 kilós harcsa
(fotó: Délmagyar.hu)
Olyan óriási harcsákról is meséltek, amelyek szállításkor elöl és hátul is lelógtak a szekérről. Több ilyen típusú visszaemlékezést hallott Szilágyi Miklós, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója. A Társadalomnéprajzi Osztály vezetőjeként a halászat néprajzát kutatja, így találkozott például a vezérhalak történetével is. A halászati törvény megszületése előtt az ártérre kerítéseket, úgynevezett rekeszeket építettek, s ezzel fogták meg a halakat. A mondabeli vezérhal sokkal intelligensebb volt a társainál: képes volt arra, hogy az akadályokat átugorja, vagy átfúrja magát rajtuk, és a többi hal követte ebben. Ez a „szuperhal” összefogásra késztette a társait, megmentette őket a pusztulástól.
„Temető a Tisza, mikor kivirágzik”
Rengeteg dalunk – a legújabbak között például egy musical – szól a tiszavirágokról. Ez a „virág” valójában egy rovar. A kérész kifejlődve csak néhány óráig él, és június második felében rajzik, hazánkban szinte kizárólag csak a Tisza mentén. A virágzó folyó, a kérészek rövidke léte a carpe diem (élj a mának!) elvét követőket ihleti meg igazán.
Tiszavirágok násza (fotó: Kovács Mihály, Szalók.hu)
A Tisza azonban másként is inspirált: Juhász Gyula egyik legismertebb versében, a Tiszai csöndben egy melankolikus, révbe ért hajókat ringató, nyugodt folyót rajzol elénk. Az ezerarcú folyó Petőfinél vad áradásban tombol. Mások megint másképpen látták: Ady a földhözragadtsággal azonosította a Tisza-parton című versében, Tompa Mihály viszont mesevilágot álmodott a vizébe, a szerelmes halászfiú és egy aranyhal történetét szőve rímekbe.
Fesztivál az árvíz emlékére
A Szegedi Szabadtéri Játékok lelátóit az 1879-es nagy árvízben a település segítségére siető városokról nevezték el – ma is így hívják az egyes tribünszektorokat. Az árvíz pusztítása után magához tért város elöljárói a polgárság nevében ünnepélyes fogadalmat tettek, hogy hatalmas templomot emelnek Szűz Mária tiszteletére, ha a város újra felépül. A Fogadalmi Templom – azaz a dóm – megépülésére évtizedeket kellett várni, ám a felszenteléskor, 1930-ban máris megtartották az első szabadtéri játékokat is.
Folyóinkról és tavainkról még többet a FigyelőNet Vizes Hetek aloldalán olvashat.
