Ferikém, most nekünk van egy tuti ajánlatunk: X. Y.-nak kellene úgy 100 millió dolcsi, mennyivel tudnátok beszállni? Ehhez hasonló mondatok egyre gyakrabban hangzanak el a honi bankvezetők egymás közti telefonbeszélgetései során. A válasz az esetek többségében pozitív, aminek az oka látszólag pofonegyszerű: a felek hetekkel, hónapokkal korábban éppen fordított helyzetben voltak; csak akkor a most megkeresett bankár kapacitálta partnerét, ne hagyják már veszni az üzletet csak azért, mert az ügyfél által igényelt hitelösszeg meghaladja egy bank lehetőségeit.
Ez az a jól felfogott érdek, amelyből kifolyólag a más területeken egymással oly hevesen csatázó hazai hitelintézetek szinte az első hívó szóra készek együttműködni egymással. Ez a megállapítás jóformán a szektor valamennyi tagjára érvényes, tekintve, hogy a szindikált hitelezésben együttműködő bankok száma egy-egy üzletben akár negyvenig terjedhet.
Első ránézésre azt hihetnénk, hogy a bankok csak végszükségben fordulnak egymáshoz, azaz ha az ügyfél által kért összeg, jobban mondva az ügylet kockázata meghaladja a hitelintézeti törvényben meghatározott lehetőségeiket. (A szóban forgó jogszabály szerint az összes kockázat nem lépheti túl a szavatoló tőke 25 százalékát, azon belül az e tőkemutató 10 százalékánál nagyobb, egy ügyfél vagy ügyfélcsoport felé vállalt rizikó együttes összege nem lehet több, mint a szavatoló tőke 8-szorosa). Pedig ez csak az egyik, ha mégoly fontos szempont is. Ám a szindikált hitelfelvétellel kacérkodó bankok még egy sor dolgot alaposan megfontolnak, mielőtt vezetőik felemelik a telefonkagylót. Mindenekelőtt azt, milyen az ügylet és a hitelfelvevő által megtestesített kockázat; a kölcsönt kérő mennyivel tartozik a banknak és mikor kell törlesztenie; s – ehhez szorosan kapcsolódva – van-e és ha igen, mekkora szabad keret az ügyfél részére létesített limitben. Ha ezekkel a kritériumokkal nincs gond, akkor már lehet azon morfondírozni, hogy milyen hozamot ígér az ügylet, vajon az ügyféllel megtárgyalható feltételek mennyire piacképesek, illetve illeszkedik-e az adott lehetőség az az idő tájt a piacon lévő egyéb üzletek kondícióihoz.
Ezeken kívül egy bank még olyan, kevésbé számszerűsíthető szempontokat is mérlegel, hogy a hitelezés révén mennyire kívánja kiépíteni vagy megtartani üzleti pozícióját a hitelfelvevővel, az általa képviselt ügyfélkörrel, ágazattal, gazdasági vagy földrajzi régióval. S ki gondolná, hogy például az ezen üzletágban 1990-es megjelenésétől mára piacvezetővé előlépett CIB Bank még arra is figyel, hogy “az áru minőségének és az ügyfél iránt érzett felelőssége tudatában vajon attraktív üzletet visz-e a piacra, tud-e kedvező fogadtatást biztosítani, nem keletkezik-e piaci ellenállás vagy ajánlati káosz”. A szindikált ügyletek terén a CIB-nél két évvel később induló, de igazán csak 1995-96 óta aktív OTP Banknál pedig e hitelnyújtási forma előnyének tartják, hogy a fő szervezők együttesen nagyobb érdekérvényesítési képességgel tudnak fellépni a hitelfelvevővel szemben, mintha egyenként, úgymond bilaterális alapon tárgyalnának az ügyféllel. De az is előfordul – hangsúlyozták az e tevékenységben még kezdőnek számító HypoVereinsbank Hungáriánál -, hogy az ügyfél kifejezetten kéri: finanszírozási igényét ilyen formában elégítsék ki.
Ha viszont erre nincs jogszabályi kényszerük, akkor az esetek többségében a bankok a fenti szempontok mérlegelése után maguk döntenek arról, szükséges-e a kockázatot megosztaniuk annak ellenére, hogy egyedül is el tudnák vállalni a hitelnyújtást. Nem árt tudni – hívták fel a figyelmünket az OTP-nél -, hogy attól önmagában még nem csökken a kockázat, ha egy hitelt szindikált formában nyújtanak. Az azonban tény, hogy – “több szem többet lát” alapon – nagyobb valószínűséggel lehet az esetleges hibákat kiszűrni a dokumentációból, ha azt egyidejűleg több fő szervező vizsgálja meg (továbbá a tagként meghívott bankok is véleményezik).
A szindikált hitelezésben ugyanis több szerepbe is bújhatnak a bankok – ezek elnevezésének tárháza meglehetősen gazdag, szinte bankonként eltérő, ezért e helyütt inkább eltekintünk a felsorolástól. Hívják bárhogyan, a legfontosabb pozíciót kétségtelenül az a hitelintézet foglalja el, amely úgymond “beszervezi” a többieket. Akár attól a szemponttól vezérelve, hogy ezáltal nyújtson viszonzást olyan, gyakran szindikáló bankoknak, amelyek őt rendszeresen meghívják. Persze azt azért érdemes alaposan megnézni – emelték ki a CIB-nél -, vajon nem fenyeget-e az a veszély, hogy egy régi ügyfelet esetleg éppen a szindikálás révén szipkázza el egy másik hitelintézet.
A jelek szerint a bankok közül akad egy kör, amelyik rendre túlteszi magát ezen a félelmen. A viszonosság elve mindenekelőtt a CIB, az OTP, a Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB), a Kereskedelmi és Hitelbank, valamint a Raiffeisen Bank kapcsolatában érhető tetten. Persze az üzletág jellege miatt ezúttal valóban indokolt külön is hangsúlyozni, hogy a felsorolás korántsem teljes; az említett, bejáratott körbe például a CIB-nél még a Bank Austria Creditanstaltot (BA-CA) is beleértik.
Így vagy úgy, néha szinte az egész magyar bankrendszer képviselteti magát egy-egy szindikátusban. Ez az olyan kihelyezéseknél szükségszerű is, mint például a Mol Rt. eddig legnagyobbnak bizonyult, úgynevezett jumbo hitele (lásd táblázatunkat), amelyet több tucatnyi bank adott össze. Hogy mekkora igényelt összegnél indul be a szindikátus szervezésének gépezete, az részben a már említett törvényi mozgástér függvénye. Mindenesetre a CIB-et és az OTP-t 1 millió dollár alatt nem nagyon érdemes “zavarni”, amikor viszont e bankok vannak irányító pozícióban, akkor saját részüket akár 25 millió dollárosra is hajlandók megnövelni. Az MKB ugyan konkrét összegeket nem árul el, ám abból azért bizonyos következtetéseket lehet levonni, hogy miközben fő szervezőként a teljes hitelösszeg 30-50, tagként 20-30 százalékával szokott beszállni, az eddigi legnagyobb összegű szindikált hitel, amelyben részt vett, 250 millió dollár, a legkisebb pedig 6,4 milliárd forint volt. Fő, illetve társszervezőként a Budapest Bank (BB) 2-7 milliárd forintos hitelkeretek összehozásában működött közre. A nemzetközi viszonylatban évek óta vezető szerepet betöltő – mi több, az Euromoney értékelése szerint 1998-ban az első számú szindikált eurohitel szervező – Deutsche Bank magyarországi leánya jellemzően 10-15 százalékos arányt hajlandó vállalni; ennyivel részesedett az eddigi itteni csúcsát hozó 500 millió dolláros, illetve 45 milliárd forintos szindikátusban. Az Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) 300 millió forinttól 5 milliárdig is hajlandó “elmenni”, az Inter-Európa Bank pedig az 1-2 milliárd forintos sávra esküszik. A BNP-Dresdner Bank (Hungária) csak annyit árult el, hogy eddigi legnagyobb részvétele 3 milliárd forintot tett ki, s hasonló hajlandóságról tanúskodik a Hypo 15 millió dolláros felső korlátja (az alsó érték ez utóbbinál egyetlen esetben sem ment 1 millió dollár alá).
A szindikált hitelek jobbára az energetikai és a távközlési szektorban landolnak, lévén, hogy az ilyen profilú cégek finanszírozási igényét csak ebben a formában lehet kielégíteni. Ezeken kívül az infrastrukturális – jelesül a közlekedési – fejlesztések dominálnak, de jócskán jut a bankoknak, a járműiparnak, illetve a vegyiparnak éppúgy, mint környezetvédelmi célokra.
Egyre több szindikátus jön össze projektfinanszírozásra (Figyelő, 1999/4. szám), s ez – az alapvetően az erőművi és az infrastrukturális területekre koncentráló – irányzat a bankok szinte egybehangzó véleménye szerint a jövőben sem törik meg. Ugyanakkor a BA-CA-nál arra is számítanak, hogy a vállalatok erősödésével, növekedésével a meglévő óriáscégek mellé újabbak lépnek be hitelfelvevőként erre a piacra. Érdekes módon a multinacionális cégek növekvő jelenlétéből társával éppen ellentétes következtetésre jutott a Hypo, mondván: emiatt a szindikált hitelezés itthon visszaszorul, s egyre erőteljesebben az anyavállalati-anyabanki szintre tevődik át. E bank arra számít, hogy a Magyar Nemzeti Bank, az OTP és az állami tulajdonú hitelintézetek (Magyar Fejlesztési Bank, Postabank) inkább a nemzetközi szindikált hitelezésben jutnak majd szóhoz. Az MKB-ben úgy tartják, hogy a közeljövőben arányeltolódás lesz a kisebb volumenű szindikált hitelek irányába, valamint nagyobb teret kapnak a kereskedelemfinanszírozó hitelek.
Összességében az üzletág jelentősége a tavalyi visszafogottság után az idén újabb fellendülés elé nézhet. Az ilyen értelmű prognózist a CIB-nél arra alapozzák, hogy ezek a hitelek biztosítják a leginkább piacképes feltételeket mind a jelentős hitelfelvevők, mind a kereskedelmi bankok számára. Az egymásra találásra szükség is lesz, hiszen a “növésben lévő” magyar gazdaság finanszírozási igénye minden bizonnyal jelentős lesz. Az MKB-nél és a Raiffeisen Banknál viszont némi aggodalmukat fejezték ki, hogy a nemzetközi viszonylatban tapasztalt instabilitás és válsághatás a magyar piacra is hatással van, illetve lesz. Márpedig a szindikált hitelezés ha lehet, az átlagosnál jobban ki van téve a makrogazdasági környezetnek.
