Persze, orvosok
A Magyarországról kivándorlók között sokféle szakembert találni. Természetesen a magasan képzett és nyelveket beszélő fiatalok vannak a legtöbben. Krisztina kezdő orvosként dolgozott az óhazában, havi 110 ezer nettóért, heti 2, sok esetben 3 ügyeletet tartott. Amikor elkezdte, 10 ember volt az osztályon, amikor elhagyta a kórházat, már csak hárman voltak, ugyanannyi munkára. A kórház sok esetben az ügyeleteket nem fizette ki, állandó volt a megaláztatás és a túlmunka. Sokat gondolkodtak a párjával, mit tegyenek. Krisztina évfolyamtársai közül szinte mindenki külföldön él már. Van, aki Belgiumban, van, aki Franciaországban és persze Angliában. „Januárban írtam egy kör e-mailt mindenkinek, aki kint van. Megkérdeztem a fizetéseket, a munkakörülményeket, hogyan fogadnának minket a hatóságok. Végül London mellett döntöttünk.” Krisztina egy angliai magánorvosi állásra mondott igent. Azt mondja, nagyon keresettek az orvosok Londonban, különösen a magánorvosi praxisban dolgozók, ehhez neki a speciális tudása is megvolt. Alig pár hét alatt sikerült elintézni mindent, és ki is repült. Jelenleg Londonban él, a hazai fizetésének több mint tízszeresét keresi (forintban számolva) és soha nem tervezi a hazajövetelt. Jelenleg is értetlenül áll az előtt, hogy „miért marad otthon valaki orvosként, amikor már csak 1 határral arrébb is sokkal megbecsültebb életet lehet élni”.
Az állam békén hagy
Gábor vállalkozóként ment ki Hamburgba. Azt mondja, hogy a vállalkozói kultúrából lett elege elsősorban, nem anyagi okok vezérelték a kivándorlásra. „Mindenki mindenkinek a cimborája, és az ország 2012-ben is még a Rokonok c. könyv alapján működik. A politikai elit ellehetetleníti az emberek életét, nem csak a mostani, a korábbiak is, pillanatnyi problémákkal foglalkoznak, amikor a mélyben iszonyatosan nehéz problémák gyűrűznek tovább.” Gábornak abból volt elege, hogy „élhetsz akármilyen jól Magyarországon, akkor sem tudom kizárni azt a szenvedést és rossz közhangulatot, ami az országra jellemző”. Hamburgban most indítja be a vállalkozását. „Itthon is megvoltak az üzletfeleim. Nagy multiknak csináltunk néhány kollégával egy kis cégben internetes munkákat. Ezek a cégek itt is megvannak. Csak itt az állam hagyja élni az embereket, és emiatt hatalmas nyugalom van mindenkin.” Azt persze hozzáteszi gyorsan, hogy az alatt az 5 hónap alatt, amióta Hamburgban van, nem biztos, hogy pontosan mérte fel mekkora a különbség. „Lehet, hogy tévedek. De itt, ha mondjuk az utcán végzi el a kutyád a dolgát, biztos, hogy felszeded. És nem azért, mert esetleg valaki látott. Azért, mert ez a normális.” Nem tervezi a haza utat és minden ismerősét győzködi, hogy hasonlóan hozzá, lépjen le.
Az elmúlt 20 évben sose volt ilyen magas a magyarok körében a migrációt tervezők aránya
Mindent átszövő korrupció
István évek óta Londonban él. Informatikai fejlesztő. “Nekem kifejezett szerencsém van, mert nagyon korán elkezdtem a szakmámon belül egy mostanra nagyon divatossá vált területtel foglalkozni, így Budapesten is nagyon kényelmes életet éltem. Oda utaztam nyáron, ahova akartam, azt vettem meg, amit akartam, és még félretenni is tudtam. Ami zavart, az a középvezetői rétegtől felfele tapasztalt mindent átszövő korrupció és nepotizmus volt. Nem éreztem, hogy jó érzéssel részt tudnék venni abban, ami a közbeszerzés és pályáztatás terén zajlott otthon, pedig ahogy másztam felfelé, egyre gyakrabban szembesültem a kérdéssel. Az utolsó cégnél, ahol dolgoztam, konkrétan szóba került, hogy én utaztassam “konferenciázni” a partnercég embereit, ami luxusutakat jelentett. Amikor 2006 szeptemberében eldöntöttem, hogy kijövök Londonba néhány évre, épp lefutott az őszödi beszéd, elkezdődött a tévészékházas forradalom. De ezek másodlagosak voltak, mint ahogy az is, hogy durván az ötszörösét keresem az otthoni jövedelmemnek anélkül, hogy tartanom kéne egy ellenőrzéstől.”
Összetartanak
London ugyan nem az elsődleges célállomása a kivándorló magyaroknak, de itt az egyik legszervezettebb a közösségi kapcsolattartás. Számos fórum és web site van, ahol a ködös Albionban élő 30-40-es korosztály kicserélheti egymással a tapasztalatait. A Facebookon a „Londonfalva” közösségnek több mint 8 ezer tagja van. Rendszeresen szerveznek programokat a kinti magyaroknak. Néhány napja Majka-koncertet szerveztek, de fellépett már a szervezésükben, Londonban Nagy Feró sőt Fábry Sándor is.
Anglofil
Éva is tagja ennek a csoportnak. Amikor beszélünk, éppen az esti Ákos-koncertre készül. „Engem a This Life sorozat inspirált, meg Tony Blair győzelme 1997-ben. Teljesen idealistaként álltam az egész kérdéshez, sem egzisztenciális, sem egyéb nyomás nem volt rajtam. Egyszerűen „anglofil” voltam és szerettem volna Nagy-Britanniában élni. 9 év után elég volt és hazamentem. Akkor úgy gondoltam, hogy végleg, de másfél évvel később újra kint tálaltam magam. Otthon az edinbrugh-i pszichológia diplomám és sok év egyetemi adminisztrációs gyakorlatom ellenére maximum angolt tudtam tanítani. Szerettem, de megélni nem lehetett belőle egy pillanatra sem. Most azt mondja, berendezkedett itt. Ha gyereke lesz, biztosan megtanítja magyarul, de nem jön vissza. Nincs miért.
