Világszerte ismertté váltak a Némó nyomában című hollywoodi animációs film sikere után a narancs-fehér csíkos bohóchalak. A hirtelen jött népszerűség azonban sajnos a faj fennmaradását veszélyezteti, mivel újabban a tengeri akváriumok számára óriási mennyiségben halásszák e halacskákat. Tengerbiológusok új kutatásának eredményei azonban segíthetnek a bohóchalak állományának megőrzésében.
A filmben a főhős, Némó, a kis bohóchal az ausztráliai Nagy Korallzátonyon jön világra, majd egy sydneyi fogorvos rendelőjének akváriumában köt ki. Nos, a bohóchalak valóban a korallzátonyokon, a virágállatok tapogatói között bujkálva élnek. A virágállatok mérges csípésű karjai elriasztják a ragadozókat, de a bohóchal érzéketlen a méregre, így számára védelmet nyújt a csalánozó. A bohóchalak szaporodásával és életciklusával kapcsolatban sokáig nem állt információ a kutatók rendelkezésére; nem volt válasz például arra a fontos kérdésre, vajon mekkora utat járnak be a halak lárvái a tengerben, mire megfelelő virágállatot találnak maguknak.
Ausztrál és francia tengerbiológusok a csendes-óceáni fekete-fehér panda bohóchal egyedfejlődését tanulmányozták. Az ikrákat a humán gyógyászatban is alkalmazott tetraciklin nevű antibiotikummal jelölték, mely anyag nevezetessége, hogy elszínezi a fejlődő csontsejteket – ezért is sötétednek be például az így kezelt kismamák csecsemőinek tejfogai. Ugyanígy elfeketednek a halak pikkelyei is: ezáltal pedig megfigyelhető a megjelölt kolóniából származó egyedek vándorlása. A „festett”, valamint a kifejlett halak összehasonlító DNS vizsgálatai megmutatták, hogy a fiatal bohóchalak kétharmada messzire elúszik, és sokszor tíz kilométeres távolságban lévő virágállatot választ az együttélésre. Ez azt jelenti, hogy a kishalak elterjedését leginkább a csalánozó egyedsűrűsége szabályozza – a szakértők ezért a halak védelme mellett a virágállatok megőrzését is fontosnak tartják.
