Alighogy Robert Rubin 1999 nyarán felállt pénzügyminiszteri székéből, napokon belül a Citigroup egyik igazgatója lett. Azé a banké, amelyről mára bebizonyosodott, hogy kulcsszerepet játszott az Enron könyvelési csalásainak eltitkolásában. Clinton elnök exkincstárnoka pedig volt olyan óvatlan, hogy amikor a csőd már-már ott dörömbölt az energetikai óriásvállalat kapuján, felhívta egykori minisztériumát. Egy reménybeli fúzióra hivatkozva arra kérte volt kollégáit, vessék latba befolyásukat a hitelminősítő intézeteknél, hogy azok egyelőre ne sorolják visszább az Enront. Több se kellett az elmúlt hónapok vállalati botránysorozata által alaposan megtépázott republikánusoknak: amint ezt hírül vették, a Wall Streeten máig igen népszerű Rubint máris kikiáltották minden bajok okozójának. Pénzügyminiszterként, úgymond, szemet hunyt az orra előtt zajló machinációk fölött, s amint visszakerült az ellenkező oldalra, korábbi kapcsolatait is latba vetve próbálta meg továbbra is elleplezni a csúf valóságot.
BŰNSEGÉDEK. Bűnös-e Rubin, vagy ártatlan – erre a kérdésre egyelőre nincs válasz. Az viszont tény, hogy immár a “vádlottak padján ül” az Egyesült Államok legnagyobb bankja, a Citigroup, illetve több vetélytársa, köztük a J.P. Morgan Chase és a Merrill Lynch is. A kongresszus vizsgálja azokat a bizonyítékokat, amelyek szerint a pénzintézetek tudatosan hozzásegítették az Enront, hogy leplezze a könyvelési csalásokat. Egyre nyilvánvalóbb ugyanis, hogy több milliárd dollárnyi fiktív készpénzbevételhez segítették a társaságot. Mindezt egy bonyolult finanszírozási konstrukció révén tették, amely sokak szerint azt szolgálta, hogy elfedje a tranzakciók valódi lényegét: a bankok hitelt nyújtottak az Enronnak. Így a vállalat eladósodottságának növekedése helyett készpénzforgalma bővüléséről adhatott számot részvényeseinek.
Két kisebb “játékos”, a FleetBoston Financial Corp. és a Credit Suisse First Boston az elmúlt tíz évben együttesen több mint 1 milliárd dollárt juttattak az Enronnak, míg a J.P. Morgan ugyanez idő alatt egymaga 3,7 milliárdot. A Citigroup mindannyiukon túltett: mindössze a kilencvenes évek végén szállt be a játékba, ennek ellenére az Enron múlt év végi csődjéig nem kevesebb mint 4,8 milliárd dollárhoz “segítette hozzá” a texasiakat.
Hogyan is néztek ki ezek az ügyletek? A Citigroup például létrehozott egy letéti alapot – a Yosemite Trustot -, amelyre európai és amerikai befektetők sora bízta rá a pénzét. A Yosemite ezután továbbutalta a befolyt összeget a Delta nevű, úgyszintén a Citigroup által fenntartott offshore – kajmán-szigeteki – pénzügyi közvetítő társaság számlájára. Innentől a pénz már egy fiktív kereskedelmi ügylet részeként cserélt gazdát: a Delta az Enrontól olajat vásárolt, amiért, úgymond, előre fizetett. Szállításra azonban soha nem került sor. Az Enron ugyanis továbbküldte a pénzt a Citigroupnak, az pedig vissza a Deltának, miközben az ügyletben szereplő olajszállítmány az ellenkező utat kizárólag papíron bejárva az Enrontól az Enronig utazott. A többször is körbejáratott pénzt a Delta végül a Yosemiten keresztül visszafizette a befektetőknek. Mi több, az Enron a The Wall Street Journal értesülései szerint saját bevételeiből 8,5 százalékos kamattal fejelte meg az eredeti befizetéseket.
FOGD AZ ANDERSENRE! A pénzintézetek – élükön az azóta a WorldCom-ügyben is érintetté vált Citigroppal – azzal védekeznek: a törvény egyetlen betűjét sem szegték meg. A társaság auditora az – azóta megbukott – Arthur Andersen volt, és ha az energiaipar első számú szakértőjének számító könyvvizsgáló cég azt állította, hogy mindent rendben talált, ők ugyan miért kételkedtek volna ebben.
A washingtoni honatyák mindezt másként látják. Gőzerővel dolgozik ugyanis a kongresszusi vizsgálóbizottság, amely előtt már a Merrill Lynch két befektetési bankára is vallott. Elmondták, hogy 1999 végén csakis azért vettek meg 7 millió dollárért három nigériai bejegyzésű tankert a bevételeit minden áron növelni igyekvő Enrontól, mert a cég megígérte, hogy hat hónapon belül visszavásárolja a hajókat. A verdikt: a bank csalt, szándékosan tüntette föl hamisan tőkebefektetésként az ügyletet, amely valójában rövid lejáratú hitelüzlet volt.
