A Biblia az emberiség történetének legnépszerűbb könyve, az Újszövetség központi alakja, Jézus Krisztus pedig még ma, modern korunkban is a világ legismertebb személye. A Biblia tartalmához természetesen a legtöbben hittel közelednek, miközben joggal merül fel a kérdés, hogy Jézus fizikai létezésének van-e történelmi alapja. Magyarán: valós személy volt Jézus Krisztus? Ha igen, mi bizonyítja ezt, és mit tudunk az életéről?
Dr. Visi Tamás történészt, az olomouci Palacký Egyetem docensét kérdeztük.
Jóval többet tudunk róla, mint Thalészról vagy Hippokratészről
Elmúlt évszázadok, a középkor, de főleg az ókor embereit hiába akarjuk születési anyakönyvi kivonattal igazolni, ilyesmi nyilvánvalóan nem létezett. Még a történelemformáló császárok, tudósok, hadvezérek esetében sem találunk hivatalos dokumentumokat, nem kérhetünk tőlük személyit vagy jogosítványt, azonosításukat a történettudomány módszertana tudja elvégezni.
Tudományos értelemben Jézus esetében ugyanazokat a módszereket alkalmazzuk, mint bármely más, ókori híres személyiség kapcsán
– mondja a 24.hu-nak Visi Tamás. Hozzáteszi:
nem egyszerű, hiszen a források döntő többsége elveszett az évezredek során.
Jézus történetiségéről az ókortörténészek körében erős a szakmai konszenzus, talán a téma rendkívüli népszerűsége okán azonban mindig vannak, akik ezt megkérdőjelezik. Ők azonban – vagyis, akik Jézus létezése ellen érvelnek – gyakran módszertani hibát követnek el azzal, hogy nem alkalmazzák következetesen a tudományos módszertant, hanem Jézust más, sokszor modern mércével mérik más ókori szereplőkhöz képest. Azonban, ha így teszünk, akkor oda jutunk, hogy az ókorban gyakorlatilag alig éltek emberek.
Nézzünk példaként két hírességet, Thalészt és Hippokratészt.
A nagy matematikus a Kr. e. VI. században élt, találunk róla egy említést nagyjából 100 évvel a halála után Hérodotosznál, majd a következő, amikor a Krisztus utáni III. században, tehát jó 800 évvel később Diogenész Laertiosz megírja az életrajzát. Hasonló a helyzet az európai orvoslás atyját illetően, mindkét férfiról évszázadokkal haláluk után megjelent forrásokból táplálkozik minden mai tudásunk. Életük, munkásságuk részleteit nagyon nehéz objektív módon összerakni, magát a létezésüket ennek ellenére mégis tényként kezeljük, nincs okunk megkérdőjelezni.
Itt térünk vissza Jézushoz, akiről sokkal több és időben jóval közelebbi információval rendelkezünk, mint akár Thalészról vagy Hippokratészről.
Zsidó, római történetírók és az elveszett forrás
A legkorábbi ismert forrás, amely említi, a keresztre feszítése után 20 esztendővel született Pál apostol tollából. A renegát farizeus a galatákhoz címzett levelében élő személyként írt Jézus testvéréről, Jakabról és Péter apostolról, megemlítve, hogy miként veszett össze utóbbival Antiókhiában.
Két helyen említette őt teljesen független forrásként a zsidó történetíró, Josephus Flavius az első század 90-es éveiben. Ő is a testvér, Jakab kapcsán beszélt Jézusról, mint akit Messiásnak vagy Krisztusnak neveztek, és keresztre feszítettek. A másik kicsit problematikusabb, mert a vonatkozó bekezdést bizonyítható módon átírta egy keresztény szerző valamikor a III. század végén, a IV. század elején, de Flavius itt is Jézusra hivatkozott.
Az I. és II. század fordulóján élt római történetírónál, Tacitusnál szintén találkozunk vele. Történt ugyanis, hogy a Róma egy részét elpusztító, Kr. u. 64-ben dúló tűzvészért Néró császár a keresztényeket tette meg bűnbaknak, komoly keresztényüldözés kezdődött. A kor közvéleménye ekkor még nem igazán volt azzal tisztában, hogy kik a keresztények, ezért Tacitus magyarázatként leírta:
Krisztust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus kormányzó kivégeztette.
Nem célunk minden vonatkozó szöveghely felsorolása, már csak egy fontos, a kereszténységtől független közvetett bizonyítékot említünk, az „elveszett forrást”. Tudjuk, hogy a római helytartók rendszeresen írtak jelentéseket a birodalom központjába, a legtöbb ilyen azonban elveszett, a római császári levéltár pedig teljes egészében megsemmisült.
Csakhogy utalások vannak arra, hogy a IV. század elején egy újabb keresztényüldözési hullám alkalmával az uralkodó emberei feltúrták a levéltárat, Jézusról kerestek olyasmit, amit felhasználhatnak a keresztények ellen. Meg is találták Pontius Pilátus jelentését Jézus haláláról – de csak ezt a puszta tényt ismerjük, a dokumentum tartalmát nem.
Visi Tamás kiemeli: lehet, hogy az egész csupán propagandaakció volt, talán nem is létezett ilyen irat. Viszont számunkra így is Jézus valós voltára utal.
Ha az Újszövetségtől független források dacára valaki azt mondja, Jézus nem létezett, akkor Péter, Pál, Keresztelő Szent János és egyetlen apostol sem létezett. Ám akkor mégis, hogy jött létre a kereszténység
– dönti el a kérdést Visi Tamás: jelenlegi fogalmaink és tudásunk szerint Jézus valódi, élő történelmi személy volt.
A felkent és a názáreti megváltó
A Jézus teljesen „átlagos”, gyakori férfinévnek számított a korabeli Izraelben, számos „másik” Jézust ismerünk ebből az időszakból (is). A szó a héber Jesua, korábbi változatában Jehosua görög átirata, azt jelenti, Isten megment vagy Isten megvált, ez pedig szimbolikus erejű szójátékra adott lehetőséget az Újszövetségben.
Amikor ugyanis Mária megfogant a Szentlélektől, és József el akarta bocsátani, megjelent álmában az Úr angyala, aki azt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” A szójáték persze csak a héber nyelven működik, magyarul csak úgy, ha Jézus helyére a név jelentését illesztjük. A Krisztus eredendően nem név, hiába használjuk úgy, mintha Jézus lenne a keresztnév, Krisztus pedig az úgymond családi név. Felkentet jelent, a messiás héber szó görög fordítása ez is.
A keresztények kezdték el Jézus Krisztusnak, vagyis »a felkent Jézusnak« nevezni, hogy megkülönböztessék a többi Jézustól. Életében valószínűleg názáreti Jézusnak szólították, apró faluról lévén szó, így könnyen tudták azonosítani, melyik Jézusról esik említés
– részletezi a történész.
Ördögűző, gyógyító lehetett
Végezetül pedig mit tudunk Jézus, mint valós történelmi személy életéről? Annyit mindenképp, hogy élete végére híres emberré vált, ezen kívül három tény tűnik bizonyosnak: az idő, a hely, a harmadikat pedig nevezzük a foglalkozásnak.
Pontius Pilatus helytartósága idején feszítették keresztre, ez nagyjából két évtizedes időszak valahol Kr. u. 18-tól 36-ig. A történész nem megy bele a részletekbe, de a lényeg: elég határozottan állíthatjuk, hogy valamikor 30 körül feszítették keresztre, a legkésőbbi elfogadható dátum 33.
Élete legnagyobb részét Galileában töltötte. A róla fennmaradt történetek ugyan gyakran csodákkal, legendás elemekkel átszőttek, abban viszont rendkívül koherensek, hogy Jézust e tartomány, sőt, még szűkebben a Genezáreti-tó vidékének falvaiban helyezik el. Vélhetően maga is itt élt, a tó északnyugati partján fekvő halásztelepülésen, Kapernaumban. Jézus maga nem volt halász, életét viszont Galilea paraszt- és halászközösségeinek körében élte, az ő hősük volt.
És mi volt a foglalkozása?
A legtöbb csoda ördögűzésről és gyógyításról szól. A betegségeket démonok művének tartották, illetve a pszichés betegségek előtt is értetlenül álltak a korban, így aztán az ördögűzés a gyógyítás egyik formája volt. Visi Tamás úgy fogalmaz: „túl sok értelme nincs kétségbe vonni, hogy Jézus ezt tényleg csinálta, vagyis vándor gyógyító, ördögűző volt.”
