A Nyugatot – és különösen az Európai Uniót – energiabiztonsági krízisek sora fenyegeti. Elég a bő négy éve kihívást jelentő ukrajnai háborúra vagy az elmúlt hónapokban átjárhatatlan Hormuzi-szoros miatt kibontakozó energiaválságra gondolni. Ilyen instabil globális energia-infrastruktúra mellett természetes módon értékelődik fel a belföldi termelés és a megújuló energia szerepe.
Az EU viszont a megújulók terén súlyosan kiszolgáltatott, mégpedig a kritikus fontosságú nyersanyagok (Critical Raw Materials, CRM-ek) miatt. A nyersanyagfüggőség és az ipari kiszolgáltatottság megoldása régóta foglalkoztatja is a brüsszeli vezetést, és 2026 tavaszára élesedett egy mérföldkőnek számító intézkedés: a CBAM – az Importáruk Karbonintenzitását Ellensúlyozó Mechanizmus.
A rendszer egy új illetéket szab ki a magas karbonlábnyommal rendelkező importtermékekre. Bár a jogszabály elsősorban az olyan nehézipari alapanyagokat célozza meg, mint a cement, az elektromos áram, a vas, az acél és az alumínium, érinti a zöld technológiákhoz szükséges kritikus nyersanyagok és az abból készült egyes termékek importját is.
De miért ekkora ezeknek a nyersanyagoknak a jelentősége, és miért vezethet az importfüggőség egy újfajta energetikai kiszolgáltatottsághoz?
