Földindulásszerű mozgásokat indított be a brit politikában a május hetedikén tartott helyi választás, amelyen a Munkáspárt (Labour) óriási arányú vereséget szenvedett. Az Egyesült Királyságot kormányzó baloldali párt kevés híján 1500 tanácsnoki (helyi és regionális képviselői) posztot veszített a helyhatóságokban, miközben a szélsőséges, radikálisan jobboldali, bevándorlásellenes Reform UK nevű párt, Nigel Farage tömörülése nagyjából ilyen arányban erősítette pozícióit helyi szinten, több mint 1450 posztot szerezve. A másik nyertes a Zöld Párt, amely 441-nél hellyel növelte a befolyását. Így
A tartományok közül Walesben száz év után állt elő az a helyzet, hogy nem a Munkáspárt, illetve ottani „leágazása”, a Welsh Labour a tartomány legnagyobb politikai ereje, hanem egy nacionalista párt, a Plaid Cymru. Skóciában pedig már eleve a Skót Nemzeti Párt (SNP) volt hatalmon, amit – némi veszteséggel – most meg is tartott. Így az Anglián kívüli mindhárom „kelta” tartományban, Walesben, Skóciában és Észak-Írországban is helyi nacionalisták jelentik a legerősebb politikai tömörülést. Mindez hosszabb távon az Egyesült Királyság jövőjét, de legalábbis jelenlegi működési modelljét tekintve sem túl biztató.
A választásoknak (Angliában részleges helyi önkormányzati, Walesben és Skóciában tartományi törvényhozási voksolást rendeztek) nemcsak az a következménye, hogy a londoni parlamentben óriási többséggel rendelkező – 2024-ben a lehetséges 650-ből 411 parlamenti mandátumot szerző – Munkáspárt bázisa megtört, hogy a párt középvezetői tömegesen vesztették el pozícióikat, de még fontosabb, hogy Keir Starmer miniszterelnök helyzete is megingott.
