Hogy érzi magát az elmúlt napok, hetek hírei kapcsán?
Kösz, jól vagyok. De mire gondol?
Aláírta már Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnökének petícióját, amit az ön korábbi olimpikon társaival karöltve a magyar sport megmentése érdekében kezdeményezett, merthogy szerintük veszélyben van a jövő?
Nem.
Miért nem?
Nem veszélyezteti azt semmi, így nem is kell a megmentése mellett kardoskodni.
Kiknek és miért kell félnie a magyar sportban
Pedig Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott a vele készített nagyinterjúnkban, hogy „a sportnak ma jó”, ezért a sportban dolgozókat „nagy meglepetés érné, ha itt kormányváltás lenne”. Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok vívó is azzal buzdít a petíció aláírására, hogy „meg kell őriznünk sportolóink eredményeit”, mert „veszélybe kerülhetnek a sport területére szánt források”. Vagy ott van Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, aki publicisztikában egyenesen azt írta, hogy valós „veszély” a szövetségi, egyesületi állami támogatások, a látványsportágak taotámogatásának léte, nem léte. Miért nem ért egyet velük?
Ezek jó szövegek, amiről hosszasan tudnék beszélni, mégis, ezt a témát viszonylag könnyen le tudjuk zárni. A felsoroltak közül a magyar sport egyik területe sem fog kevesebb állami forráshoz jutni. Ezek változatlanul megmaradnak. Abszurd állítás, hogy a magyar sportnak csak rosszabb lehet. Azért nem érdemel több szót az egész, mert ez csak politikai kommunikáció, valójában pont annyira szól a sportról, mint az „Állítsuk meg Frank Drebint” vagy a „Legyen-e mindenki boldog?” nemzeti konzultáció, csak ennek most történetesen a sport van a fejlécén. Érthető, hogy a valóságról szóló, jól kommunikálható eredmények hiányában mesterségesen kell a témákat létrehozni.
A pánikkeltésből inkább hallom ki azt, hogy a magyar sport körül sertepertélők, ha úgy tetszik a vámszedők között vannak olyanok, akik félnek attól, hogy személy szerint nekik rosszabb lesz.
Kik ők és miért lesz nekik rosszabb?
