Túl azon, hogy több fontos gasztronómiai témájú könyv szerzője vagy, szakmai berkekben sokáig építészként tartottak számon. Van különbség abban, hogy milyen hivatást társítanak hozzád itthon, és milyet Amerikában?
Van, persze. Én lelkes építész voltam 62-63 éves koromig, amikor nyugdíjba mentem. Viszonylag korán vonultam vissza, mert úgy éreztem, hogy amit meg akarok vagy meg tudok csinálni építészként, azt én már megcsináltam. A kaja viszont kamaszkorom óta érdekelt. Főzni ugyan nem főztem, de szerettem szakácskönyveket olvasni. Szórakoztató irodalomnak tekintettem, olvasás közben az ember a fantáziájára kell hagyatkozzon, ilyen szempontból kicsit hasonló a pornográfiához, ott szintén elképzeled a dolgokat.
Milyen szakácskönyvekhez jutottál hozzá kamaszkorodban?
Magyar szakácskönyvekhez, jellegzetes magyar konyhát leíró szakácskönyvekhez. Később szerettem vendéglőbe járni, főzni még ekkor sem főztem, aztán ötvenéves koromban, amikor elváltam, eltöprengtem, hogy ezután hogyan fogok enni…
Mert addig a feleséged főzött?
Igen, ráadásul nagyon jól. Szóval arra jutottam, hogy két lehetőségem van: vagy szerzek egy barátnőt, vagy megtanulok főzni. És hát közvetlenül a válás után egyszerűbbnek tűnt, ha inkább megtanulok főzni, az kevesebb strapával jár. Meg szusszannom is kellett egy kicsit. Úgyhogy megtanultam főzni. Ebben nagy segítségemre volt az építész múltam, bár bizonyára alkat kérdése is, hogy szeretem tisztességesen, strukturáltan megcsinálni a dolgokat, ezért több szakácskönyvet, több száz ételt végigfőztem és megtanultam az ételkészítési technikákat.
Tematikusan főztél, mindjárt a zsidó gasztronómiával indítva, vagy randomszerűen?
Nem, elsőként a francia konyhát tanultam meg, majd Láng György szakácskönyvét főztem végig, ami akkoriban talán a legjobb magyar szakácskönyv volt. Több száz ételt, a könyv kilencven százalékát megfőztem. Angolul volt meg, Láng eredetileg is angolul írta, ez volt a legnagyobb hatású munka a magyar gasztronómiáról Amerikában.
Ismerted is személyesen?
Amikor főzni tanultam, még nem ismertem. Azután írtam neki, hogy az első könyvem, a Kóstoló a múltból kézirata nagyjából elkészült, arra gondolva, hogy egy ilyen gasztronómiai szakértőt, étteremtulajdonost, aki maga is zsidó származású, talán érdekelheti. És Láng, akiről úgy hírlett, nem túl segítőkész másokkal, elsősorban a saját karrierje érdekli, rendkívül szívélyes hangnemben, szinte postafordultával válaszolt – hogyne, persze, küldjem el, írta. Egészen belelkesült, azt mondta, hogy ő ezt teljes mellszélességgel támogatja, megtesz minden tőle telhetőt, és az angol kiadást követően össze is hozott a Vince Kiadóval, akik szegről-végről rokonai voltak, azt hiszem, és akkor magyarul is megjelent. A Kóstolót ugyanis eredetileg angolul írtam.
Mikor és hogyan láttál neki a Kóstolónak?
Ekkor már kezdő nyugdíjas voltam, és nekiláttam megfőzni a dédanyám receptjeit. Először leírtam a modernizált recepteket angolul, és odaadtam a lányaimnak.
Egyáltalán hogy került hozzád a dédanyád receptes könyve?
A nagyanyám, aki túlélte a vészkorszakot – én vele voltam a gettóban, ő viselte gondomat és ő gondozta a beteg édesapámat is –, a háború végére rettenetes fizikai és lelki állapotba került, és 1946-ban a család úgy döntött, az a legjobb, ha kivándorol Amerikába a New Yorkban élő idősebbik lányához, a nagynénémhez. Egy kukkot nem tudott angolul, hatvanéves volt, ez még jobban traumatizálta őt, és kivitte magával az 1938-ban elhunyt anyjától megmaradt összes cuccot, úgyhogy így őrződött meg egy kartondobozban, ami a nagymamám halála után a New York-i nagynénémnél maradt. Aztán amikor a nagynéném tudomására jutott, hogy évek óta dolgozom anyámmal egy hosszú életútinterjún, azzal állt elő, hogy talán nem érdektelen számomra az a kartondoboz a szekrényben, ami a nagymamától maradt meg. Fogalma sem volt arról, hogy a dobozban ott van egy régi receptes füzet 130 recepttel, meg egy másik füzet a dédanyám leveleinek piszkozatával, és egy csomó személyes cucc: a dédanyám egyik estélyi ruhája, harisnyája, törülközője, abrosz, szalvéták…
Ez a személyes archívum hogy élte túl a vészkorszakot? Hol hagyta egyáltalán a nagymamád?
