„Oktatási ombudsmanként az az évtizedes tapasztalatom, hogy a családok nem mindig kapnak elegendő tájékoztatást az iskolától, a fenntartótól vagy az oktatáspolitikától, hogy mi is történik valójában az oktatási intézményekben” – mondta el a FigyelőNetnek az oktatási ombudsman. Pedig – tette hozzá – egy olyan alrendszerről van szó, ahol a szülő nem választhat: a tankötelezettség miatt muszáj beküldenie a gyereket az iskolába. A legtöbb bizalmatlanságnak, rossz érzésnek és jogsértésnek az információhiány az alapja – véli Aáry-Tamás Lajos.
Az ombudsman cáfolta a FigyelőNet azon értesülését, hogy az iskolai erőszakkal kapcsolatos felméréseket erősen torzítja, hogy az intézményeknek nem érdekük, hogy nyíltan beszéljenek a falaik között történtekről, hiszen rontaná a presztízsüket. Aáry-Tamás szerint előfordulhat ilyen iskola, de az egy hamis illúzió, hogy el lehet titkolni az ilyen eseteket. „A gyerek hazamegy, elmondja a szüleinek, akik elmondják másnap a munkatársaiknak, ismerőseiknek. Délben már mindenki tud róla. És még nem is beszéltem a sajtóról, hogy valaki elviszi az információit a helyi újságnak. Ezeket az ügyeket nem lehet benntartani az iskola falai mögött.”
Mindenütt előfordul
Aáry-Tamás Lajos mellesleg úgy véli, ha egy iskola azt állítja, hogy ott semmi konfliktus nem volt soha, akkor valami nem stimmel. Valószínűleg bezárkóznak, és azt gondolják, hogy el kell titkolni a konfliktusokat, de az ilyenek előbb-utóbb robbanhatnak. Azt tanácsolná a szülőknek, hogy inkább olyan iskolát válasszanak a gyerekeknek, akik bevallják, voltak konfliktusok, de ezt így és így oldották meg. Az olyan iskola, ahol állandó konfliktusok vannak, és azokat soha nem tudják megoldani, természetesen szintén nem jó választás.
Az iskolai erőszakkal kapcsolatban rengeteg fals információnk van. Egészen más kép él a köztudatban erről, mint amit az adatok mutatnak. A most megjelent – több kutatás tapasztalatait is magába foglaló – Iskolai veszélyek című kötet többek közt ezen próbál segíteni. Az ombudsman szerint ez „nem egy receptkönyv, ahhoz hogy mi a teendő iskolai erőszak esetén, de sok olyan példát mutat be, amelyeken keresztül elkezdődhet a helyi, nemzeti és nemzetközi munka a témában.”
A fiúk káromkodnak, a lányok kirekesztenek
Sáska Géza oktatáskutató a 17 éves fiatalok körében végzett kutatást. A korábban lapunkban már bemutatott vizsgálat szerint sok fajta agresszió létezik az iskolában, ezek közül a leggyakoribb a verbális agresszió (káromkodás, kiabálás), és a kirekesztés. Az előbbi főleg a fiúkra, az utóbbi inkább a lányokra jellemző viselkedésforma. A kutatás egyértelműen ellentmond a sajtóból ránk zúduló képnek, ugyanis azt bizonyítja, hogy bár előfordul fizikai erőszak is, de ennek aránya elenyésző.
A kötet egy másik tanulmányának szerzője Kerezsi Klára, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatóhelyettese szintén megnyugtató mondatokkal kezdte, azt állította, hogy minden vizsgálat szerint a világ – bármilyen érzetünk is van – egyre kevésbé erőszakos. Egyre civilizáltabb környezetben élünk, ami azonban azzal is jár, hogy a viszonyunk változik meg az agresszív esetekkel szemben, egyre érzékenyebbek vagyunk egy-egy ilyen esetre. Kerezsi azt emelte ki, hogy az iskolai erőszakos cselekedetek nagy részéről sem a szülők, sem a tanárok nem tudnak semmit. A pedagógusok többségének ugyanis nincs betekintése abba, hogy mi történik a tanórán kívül – hangsúlyozta.
Erőszakhoz vezet a tekintélytisztelet
A kötetben szereplő egyik kutatás szerint a 11. évfolyamon tanító tanárok csaknem két százaléka állította, hogy valamelyik diák fizikai erőszakot követett el ellene, ugyanerről a diákok kevesebb, mint 4 százaléka tett említést. (Általában más arányok jöttek ki a pedagógusok és a diákok kérdésekre adott válaszaiból.) A tanulmány szerint egyébként leginkább a szakmai tapasztalat és az ezzel járó tekintély és rutin óvja meg a tanárokat a tanítványaik agressziójától. A diákok 10 százaléka állította, hogy tanára bántalmazta, ugyanerre azonban a tanárok mindössze 2,6 százaléka emlékezett. Minden kétszázadik pedagógus számolt be arról, hogy szülőtől vagy más hozzátartozótól valamilyen szintű fizikai erőszakot, „rángatást vagy lökdösést” kapott.
A kutatás kimutatta, hogy az iskolai légkör és az agresszió szintje között szoros kapcsolat van. Minél több tanárt látnak igazságosnak a diákok, annál kisebb az esélyük, hogy agressziót kövessenek vagy szenvedjenek el. Ennek az esélye azok között a diákok között is alacsony, akik együtt tudnak működni osztálytársaikkal.
Az agressziós szintet a tekintélytisztelet is meghatározza. A „minden csoportban szükség van egy határozott vezetőre”, „a tanáraim többségét tisztelem”, „jobb, ha egy tanár dönti el a diákok közti vitás kérdéseket” állításokkal való egyetértés alapján képzett tekintélytisztelet a gimnazistáknál a legalacsonyabb, a szakiskolásoknál a legerősebb. Ezzel „egyenes arányban” változik az agressziós szint is. Az erősen tekintélytisztelő szakiskolások esetében fordul elő a legtöbb iskolai agresszió, a gimnazistáknál a legkevesebb. A jövőbe vetett bizalom és az intézményekbe, vezetőkbe vetett bizalom mértéke viszont negatívan korrelál az erőszak mértékével. A jövőjükben bízó gimnazisták kevésbé használják a konfliktusmegoldás e módját, mint a más oktatási intézménybe járó kortársaik.
Elfogadott erőszak
A kisebb súlyú problémák erőszakos megoldása egyébként része volt mindig is az iskolai életnek. A közel 30 országot felölelő vizsgálat szerint 12-13 évesen kezdődnek a kisebb vagyon elleni bűnesetek, és 15-16 évesen jön el a verekedések, lökdösődések, kirekesztések kora. Kerezsi hozzátette, hogy aggasztóan magas az erőszak elfogadásának mértéke a középiskolások körében. Egy átlagdiák nagyjából úgy gondolkodik, hogy „nem vagy férfi, ha nem verekszel”.
Mayer József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet munkatársa a budapesti iskolákban végzett felmérést. Azt állította, pontosan ki tudják mutatni az iskoláknak azt a típusát, ahol az erőszak minden válfaja előfordul: ez a szakiskola. Komoly hiányosságként említette minden iskolatípusnál, hogy a pedagógusokat csak arra készítik fel, hogy tudást közvetítsenek, arra viszont nem, hogyan kezeljék az iskolában a társas kapcsolatokat.
elliot aronson ajánlása az iskolai veszélyek kötetről
„Ez a könyv egy életbevágóan fontos problémakörről közöl egy sor tanulmányt. Mindenkinek hasznos tanulságul szolgálhat, akinek az oktatás és gyermekeink boldogsága fontos. Örömömre szolgál megtudni, hogy Magyarországon az iskolai agresszió problémájával ilyen becsületesen és nyíltan foglalkoznak.”
Az unióba visszük a kérdést
Az oktatási biztos leszögezte, nem engedi, hogy a politikai döntéshozók elfelejtsék az Iskolai veszélyek című kötetet. „Azt tudom mondani, hogy Magyarországon rég megérett a helyzet arra, hogy legyen egy stratégiánk az iskolai agresszió visszaszorítására. A társszakmák mindegyike azt mondta, hogy állnak rendelkezésre egy ilyen munka összeállításában. A tervek szerint jövő évben, az EU-elnökségünk idején a téma rákerül az európai politika terítékére is.” Bejelentette: a magyar oktatáspolitika elfogadta, hogy az iskolai veszélyek témaköre legyen a következő félévben kezdődő európai uniós elnökségünk önálló magyar felvetése.
Aáry-Tamás a FigyelőNetnek kérdésre kifejtette azt is, hogy a ma oly sok helyről megoldásképp felmerülő rendőrségi, bírósági eljárás csak az „ultimo ratio” (utolsó döntés) lehet az iskolai agresszió leküzdésében. „Ha már hiába próbálunk segíteni, nem érünk el eredményt egy agresszív gyerekkel, családdal, akkor végső esetben felmerülhet a hatóságok bevonása és a börtön. De ezt csak akkor tehetjük meg tiszta lelkiismerettel, ha előtte mindent megpróbáltunk, ami emberileg, szakmailag megtehető” – szögezte le az oktatási biztos.
