A kutatók sokkal kisebb mértékű iskolai agressziót mutattak ki Magyarországon, mint azt mi előzetesen feltételeztük, vagy ami a médiából látszik – összegezte az általa megrendelt kutatás tapasztalatait az FN-nek az oktatási jogok biztosa. Aáry-Tamás Lajos hozzátette, nagyon örül, hogy nem igazolódtak be a sejtéseik, de ennek ellenére sürgős lépésekre van szükség a jelenség visszaszorítására. A vizsgálat vezetője, Sáska Géza úgy véli, hogy a média által bemutatott iskolai erőszakkép erősen túlzó, főleg, ami a fizikai bántalmazások mértékét illeti. A verbális agresszióról sokkal kevesebbet beszélünk, pedig az tényleg aggasztó a mai magyar iskolában.
Mást mondanak a tanárok, mint a diákok
A magyar közép- és szakiskolákat reprezentáló vizsgálatban a 11. évfolyamon tanító tanárok csaknem két százaléka állította, hogy valamelyik diák fizikai erőszakot követett el ellene, ugyanerről a diákok kevesebb, mint 4 százaléka tett említést. (Általában más arányok jöttek ki a pedagógusok és a diákok kérdésekre adott válaszaiból.) A tanulmány szerint egyébként leginkább a szakmai tapasztalat és az ezzel járó tekintély és rutin óvja meg a tanárokat a tanítványaik agressziójától. A diákok 10 százaléka állította, hogy tanára bántalmazta, ugyanerre azonban a tanárok mindössze 2,6 százaléka emlékezett. Minden kétszázadik pedagógus számolt be arról, hogy szülőtől vagy más hozzátartozótól valamilyen szintű fizikai erőszakot, „rángatást vagy lökdösést” kapott.
Az adatokból az is kiderült, hogy a diákok között lényegesen több az erőszakos cselekmény, mint a diák-tanár viszonylatban. A diákok egymás közötti gyakoribb „agressziós tettei” közé tartozik a kiabálás, a megszégyenítés és a kiközösítés. Ez utóbbi az ombudsman szerint elsősorban a lányok „fondorlatos” módszerei közé tartozik, és kevésbé jellemző a fiúkra.
Az iskolai légkör meghatározó
A legtöbb erőszakos eset a szakiskolákban, a legkevesebb a gimnáziumokban fordul elő. A kutatás kimutatta, hogy az iskolai légkör és az agresszió szintje között szoros kapcsolat van. Minél több tanárt látnak igazságosnak a diákok, annál kisebb az esélyük, hogy agressziót kövessenek vagy szenvedjenek el. Ennek az esélye azok között a diákok között is alacsony, akik együtt tudnak működni osztálytársaikkal. Ez az adat többek között alátámasztja Elliot Aronson – az FN által a közelmúltban bemutatott – elméletét is a kooperatív módszerek hatékonyságáról. És egyben némi optimizmusra is okot ad, hiszen az iskolák légkörén talán viszonylag egyszerűen, különösebb források nélkül lehet javítani.
Ezt a tapasztalatot erősíti az iskolafenntartók szerinti szűrés is. A személyiség erőszakos vonásainak feltárására szolgáló úgynevezett Buss-Perry-kérdőíven elért pontszámok alapján a legnagyobb személyiségvonás-agresszióval az alapítványi iskolák diákjai, míg a legkisebbel az egyházi és az egyéb fenntartású intézmények diákjai jellemezhetők. Ebből az következne, hogy a leginkább alternatív pedagógiai programmal rendelkező alapítványi iskolákban nagyobb az erőszak, mint a többi intézményben. Ezt a kutatás cáfolta, az elkövetett és elszenvedett iskolai agresszió tekintetében nem talált különbséget a diákok között. Ez arra utal, hogy ezekben az intézményekben az iskolai légkör és kultúra sikeresen előzi meg az erőszak létrejöttét, azaz a hagyományos oktatási intézményekhez képest ez utóbbi csoport számára hatékonyabb és eredményesebb pedagógiai programjuk van.
A tekintélytisztelet agressziófokozó
Az ombudsman szerint az egyik legfontosabb felismerése a kutatásnak, hogy az agressziós szintet a tekintélytisztelet is meghatározza. A „minden csoportban szükség van egy határozott vezetőre”, „a tanáraim többségét tisztelem”, „jobb, ha egy tanár dönti el a diákok közti vitás kérdéseket” állításokkal való egyetértés alapján képzett tekintélytisztelet a gimnazistáknál a legalacsonyabb, a szakiskolásoknál a legerősebb. Ezzel „egyenes arányban” változik az agressziós szint is. Az erősen tekintélytisztelő szakiskolások esetében fordul elő a legtöbb iskolai agresszió, a gimnazistáknál a legkevesebb. A jövőbe vetett bizalomra és az intézményekbe, vezetőkbe vetett bizalom mértéke viszont negatívan korrelál az erőszak mértékével. A jövőjükben bízó gimnazisták kevésbé használják a konfliktusmegoldás e módját, mint a más oktatási intézménybe járó kortársaik.
Sáska Géza véleménye szerint mindebből az következik, hogy az oktatáspolitikának nem a tekintélytiszteletre kellene fokoznia az iskolákban, hanem az iskolaigazgatókba és az intézményekbe vetett bizalmat kellene megerősíteni.
Nemzeti stratégia kellene
Az oktatási biztos arra tett javaslatot, hogy készüljön egy átfogó nemzeti stratégia az iskolai erőszak visszaszorítására, amely illeszkedik a nemzeti bűnmegelőzési stratégiához is, de amely egy új, önálló dokumentum lenne. Ezt csak kormányközi együttműködés révén valósulhat meg, hiszen az iskolai erőszak nem pusztán oktatási kérdés, hanem vannak egészségügyi, szociális, bűnmegelőzési, civil, emberi jogi vetületei is – magyarázta az FN-nek Aáry-Tamás Lajos.
Másik javaslata az, hogy az egyes iskolák készítsenek felméréseket, és kérjenek javaslatokat a diákoktól, pedagógusoktól, szülőktől a helyi ügyek megoldására. „Ezt úgy is el tudom képzelni, hogy egy papírra felírják azt a három dolgot, amivel az adott intézmény küzd, a másik oldalra pedig azt, hogy lehetne megoldani azokat. Sok jó javaslat gyűlne így össze” – mondta az ombudsman.
Hiller István egyébként szintén szükségesnek tartja, és 2010 végére, 2011 elejére ígérte az említett stratégia elkészítését. Addig persze még választások lesznek, valószínűleg új kormány alakul. A stratégia kialakításához politikai konszenzus nélkül bele sem érdemes kezdeni.
