Hónapok óta foglalkoztatja Baráz Csabát Recsk legújabb kőbányájának esete. A Bükki Nemzeti Park igazgatóságának korábbi tagja többször járt a helyszínen, készített fénykép-, és légifelvételeket, vett mintát a kőzetből, tanulmányozta a szakirodalmat, az eddigi kutatások jelentéseit, illetve az elérhető engedélyeket, és ezek alapján azt mondja, hogy
a recski kőbánya megnyitása modellértékű történet, sokrétűen mutatja be, mennyi gond van a környezet-, illetve természetvédelemben ma Magyarországon. Recsk ebből a szempontból az állatorvosi ló tipikus esete.
A geográfussal egri lakásában beszéljük át annak a kőbányának a történetét, mellyel mi is többször foglalkoztunk. Az év elején még úgy tűnt, a külszíni fejtésű, Kósa Lajos barátjának, Fiák Istvánnak a tulajdonában álló kőbányával a legnagyobb probléma az, hogy túl közel, mindössze pár száz méterre került a 2000 fős mátrai falu házaihoz, és így kezdtek el próbarobbantásokat végezni: beszéltünk olyan lakóval, aki állította, háza beleremegett, amikor tőle pár száz méterre robbantottak.
Aztán eltelt pár hónap, és nyár elején új, súlyosabb gond jelentkezett az Andezit-Bau bányájánál, illetve az ahhoz közel lakóknál. Miután a környéken nagy mennyiségű csapadék hullott le rövid idő alatt, villámárvizek alakultak ki, és a falu feletti domb tetejére hordott földsáncokból iszaplavina zúdult a házakra. Emiatt mintegy 60 embernek kellett elhagynia otthonát, és bár a villámárvizek valószínűsége némi kutatómunkával kimutatható, erre nemcsak a bányavállalkozó, de a bányanyitásban közreműködő állami hivatalok sem vették a fáradságot.
Kitüntetés után eltávolították a természetvédelemből
Baráz Csaba 2001-től húsz évig dolgozott az állami természetvédelemben, azon belül is a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságon. A két évtized alatt több szakmai elismerést kapott, például Pro Natura-díjat, és bár kormánytisztviselő volt, mégis többször fogalmazott meg a hivatalostól eltérő véleményt a hazai erdőgazdálkodási gyakorlattal kapcsolatban, mígnem 2021 végén a kormányzati szolgálati jogviszonyát érdemtelenségre hivatkozva felmentéssel megszüntették.
Ezt azzal indokolták, hogy véleményt nyilvánított a kötelező Covid-védőoltást elrendelő kormányrendeletről, és azt javasolta, hogy az állam is vállaljon felelősséget. Egy tavalyi interjúban azt mondta, „eltávolítására ez az indok csupán ürügy volt, a valódi okot az állami természetvédelem hiányosságainak és a védett természeti területeken folyó erdőkezelés anomáliáinak feltárása jelentette.” Szerkesztett monográfiát és írt számos tanulmányt, ismeretterjesztő cikket a Mátráról is, ahogy mondja most a 24.hu-nak: „a Mátra geológiája bennem van.” Ezért is fogalmaz Recskkel kapcsolatban határozottan.
Számára a természet és az ökológiai egység a fontos, ugyanakkor hangsúlyozza alapállását az ipari tevékenységekhez, amelyeket szükségesnek tart.
Nem mondom, hogy ne legyen kőbánya vagy ipari tevékenység a Földön, mert létünkhöz szükségünk van nyersanyagokra, ásványkincsekre. A lépték és a mérték azonban legyen szempont. Itt a mértéktelenséggel van a baj. Recsken egyrészt egy óriási léptékű tájátalakítást, egy ökológiai sokkot okozó tájseb születését tapasztaljuk. Nem látom a hozadékot, ami miatt ez a mérték indokolt lenne.
Baráz odáig megy, hogy szerinte azt, ami Recsken van, túlzás kőbányának hívni, mert nemigen „látok-tapasztalok építőkőnek alkalmas andezit-előfordulást a Háromhányáson”, azon a dombon, ahol jelenleg is zajlanak a munkálatok. Mondja ezt úgy, hogy bár szerette volna megtekinteni a kutatási zárójelentést, erre eddig nem volt módja. Szerinte építőkőnek alkalmas andezitet a közel 50 hektáros bányatelek csak nyomokban tartalmaz.
„Leginkább egy agyagbányát láthat itt a szemlélődő. Ezt a mállott, bontott, metaszomatózis révén átalakult anyagot nevezem én szmötyinek. A nem több mint egy-kétszáz négyzetméteres üde kőzetkibukkanás egyáltalán nem indokolja ekkora felület exhumálását.” Mechanikai, szilárdságtani tulajdonságaik alapján ez a kőzet Baráz szerint nem alkalmas építőipari nyersanyagnak, márpedig erre szánnák. Alkalmas lenne viszont ércásvány-kitermelésre, ugyanis az itteni földtani képződmények megegyeznek a szomszédos Lahócával – ahonnan az elmúlt évszázadban jelentős mennyiségű réz-, ólom-, cink, ezüst- és aranytartalmú ásványkincset termelt ki a recski ércbánya.
Első rendszerhiba: csak a védett fajokra fókuszálnak
Lépték és a mérték – mondja Baráz újra, és kifejti, miért használja ezeket a fogalmakat. „Itt keletkezett pár hónap alatt egy akkora tájseb, ami másutt jobb esetben évtizedek alatt jön létre. Van olyan bánya, nem is olyan messze Recsktől, ahol a kőzetanyag fejtésével nem egyből tarolják le az egész hegyet és az erdőtakarót, hanem fokozatosan haladnak, és amint végeztek egy rész kitermelésével, azt máris kezdik rekultiválni. Itt az ellenkezője történt.”
Ezután térünk át az ökológiai szempontra. Baráz tömören úgy fogalmaz, hogy az ökológia által reprezentált rendszer az élőlények és környezetük viszonyát jelenti, az élőlények és az „élettelen”, természeti tényezők között működő fizikai, kémiai kölcsönhatást, energiaáramlást, információcserét. Ez a rendszer – állítja – sérült Recsken súlyosan: „lekaptak közel 50 hektár erdőt, ez a mennyiség már a mezoklímára (kis- és középtájléptékű földrajzi egységek sajátos klímája – a szerk.) is jelentős hatással van. Ott már nincs meg az a növényzet, ami tárolja és fokozatosan párologtatja azt a csapadékmennyiséget, ami lehullik. Megszűnik a párologtatás, a hűtés, ezért a település közvetlen közelében az átlaghőmérséklet növekedni fog.” Emellett a leesett csapadék rögtön lefolyik a felszínen, nincs, ami megfogja, megszűnt a pufferzóna, ezért zúdulhatott rá a sárlavina nyáron a falura.
Szintlépés: már társadalmi rendszerhibáról beszél Baráz.
Az állami természetvédelem egy konvergens logika mentén a védett fajok, fokozottan védett fajok, élőhelyek, területek oltalmára koncentrál, miközben az ökoszisztémákat a maguk teljességében, illetve azok összefüggéseit nem képes, nem akarja átlátni, csupán azok egyes elemeit, kiragadott részleteit detektálja.
Holott – teszi hozzá – az ökológiai jelenség egy végtelenül bonyolult, összetett rendszer, amely nem csupán védett (természetvédelmi oltalom alatt álló) növény- és állatfajokból, területekből áll.
Blöff kategóriába tartozik a környezetvédelmi engedély
Rendszerszintű hibákat mutat a recski kőbánya engedélyeztetési folyamata is – mondja Baráz.
Az előzetes hatástanulmány és az arra alapozott környezetvédelmi engedély erdészeti része blöff. Ebben nem támasztanak semmilyen igényt. Nagyon úgy tűnik, hogy az lehetett a verdikt, hogy nem szabad akadályt gördíteni a vállalkozás elé. Legyen itt bánya, minél gyorsabban. Nem alapos, nem terjedt ki minden részletre, felületes, felszínes, gyorsan le lett pörgetve.
A hatástanulmányról szólva példaként említi, hogy az élővilágvédelmi fejezet végén „a bánya működéséhez kapcsolódó negatív hatások csökkentésére, időbeli és térbeli korlátozásokra” tesznek javaslatot. Történik ez – mondja – annak ellenére, hogy „az élő és élettelen természetet a tervezett tevékenység során teljesen legyalulják, eltüntetik”. Mi értelme akkor így ajánlásokat tenni? Idéz egy mondatot a lezárásból is, ami szerinte megmutatja a tanulmány díszletjellegét: a tervezett bányászati „tevékenység az előírások maradéktalan betartása mellett a táj- és természetvédelmi érdekekkel összeegyeztethető.” A valóság azonban az, hogy teljesen letarolták a dombtetőt és környezetét.
Baráz azt is mondja, nem tudja, sírjon-e vagy nevessen a Heves Megyei Kormányhivatal által kiadott környezetvédelmi engedélyen. Ebből az Éghajlatvédelem című fejezetet idézi: „a dokumentáció tartalmazza az éghajlatvédelmi tervfejezetet, melynek alapján elmondható, hogy a környezetvédelmi és műszaki előírások betartása mellett a tervezett technológia légszennyező anyagai nem terhelik olyan mértékben a légkört, amely a terület éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodóképességét befolyásolná.” A geográfus szerint ez nonszensz: „az erdő letermelésének következménye – az erdőklíma elillanása, az erdei ökoszisztéma megszűnése, a talajpusztulás, vízvesztés, azaz az ökológia – szóba se került e nyakatekert gondolatmenetben. A helyi lakosság robbantások, kőszállítás, zajterhelés, porviharok miatti jogos aggodalma szintén fel sem tűnik.”
Úgy összegez: „Magyarországon a környezetvédelmi engedélyezésnek egy olyan gyakorlata alakult ki, ami a blöff kategóriába tartozik. Csakúgy, mint azok a környezeti hatásvizsgálati tanulmányok, amelyeken a hatósági eljárások, illetve a határozatok alapulnak. Ezek a hatásvizsgálatok férges diót sem érnek, csupán a megrendelő igényeit szolgálják ki. Azért merem mindezt így kimondani, mert én ebben dolgoztam az elmúlt jó 20 évben, ha úgy tetszik: ehhez asszisztáltam.
Magyarországon megszűnt az állami természetvédelmi kontroll. Azért nincs, mert teljesen lebontotta az állam, jelen esetben az Orbán-kormány, de ennek a szocialista-liberális kormányzatok ágyaztak meg.
Én még úgy kezdtem a hívatásomat, hogy a nemzeti parki igazgatóságoknak voltak természetvédelmi és államigazgatási hatósági jogkörei és komoly kezelési feladatai, de amikor eljöttem, akkorra a nemzeti parkok már jóformán ökoturisztikai díszletté változtak. Akkor éppen még szakpolitikai stratégia sem volt, mert az előző Nemzeti Természetvédelmi Alapterv már régen hatályát vesztette, az újabbat – aminek egyébként a legfontosabb, legsérülékenyebb ökoszisztémáról, az erdőről nincs érdemi mondanivalója – még nem fogadta el a parlament.”
Hozzáteszi: „manapság olyan hatósági, szakhatósági engedélyek, határozatok születnek, mint a Mátyás király meg az eszes lány című népmesében: hoztam is, meg nem is. Azt lehet belőle kibogozni, amit akarsz, lehet velük takarózni: itt minden törvényes és jogszerű. Épp mint a recski esetben.”
A 24.hu a bányahatóságot és a Recsken bányát üzemeltető céget többször is hiába kereste az elmúlt hónapokban, hogy a lakossági és szakmai kifogásokra, panaszokra reagáljanak, kifejtsék véleményüket. Amikor nagy nehezen sikerült egy nyilatkozatot szerezni egy illetékes bányamérnöktől, ő később visszavonta azt és megtiltotta, hogy szavait a cikkben idézzük.
Ezt kéne most tenni Recsken
Történt, ami történt, de mit lehetne tenni most Recsken, vagy mit kellene? – kérdezzük a geográfustól.
„Be kéne húzni a kéziféket” – válaszolja. „Azért kellene megállni, mert itt jól láthatóan nincs minden rendben: oly mértékű rombolást érzékelünk, ami már-már visszafordíthatatlan. Az építőkőnek alkalmas andezit előfordulási helyeire kellene szűkíteni a bányászati tevékenységet, és a meddő területekre meg kellene kezdeni visszatelepíteni a növényzetet, a fákat. Ezentúl fel kellene állítani egy bizottságot a környezetvédelmi és bányászati engedélyek felülvizsgálatára, az eddigi károkozások felelőseinek megállapítására. Engem és sokakat leginkább a kutatási eredmények – ha voltak egyáltalán megfelelő kutatások – érdekelnek: van-e itt elég andezit, illetve milyen más stratégiai szempontból jelentős ásványkincseket, ércásványvagyont rejt a Kanázsvár tömbje? Nem vagyok természetesen vak, látom, hogy a kormánypárt miképp kezeli a recski esetet. A felelősséget elmismásolják, már-már a helyiekre tolják, hogy azok miért építették meg házaikat szabálytalanul, illetve a természetet, az éghajlatváltozást, a szélsőséges időjárási jelenségeket, mondhatni a Jóistent teszik felelőssé a haváriákért.”
Végezetül azt mondja:
a sárlavina és a villámárvíz csupán tünet volt. Okozat, amelynek nem a nagy mennyiségű csapadék a legfőbb oka, hanem az emberi felelőtlenség.
