„Ott a szikla, látja?”
Persze, hogy látom. Kiáll a domboldalból, lehetetlen nem észrevenni. Olyan, mint egy felkiáltójel.
„Amikor robbantottak, megtört. Gurult le a kő, darabokban, ide be a kertünkbe. Robbantottak, az meg omlott.”
Mikola Mihályné alacsony, erős asszony, a domboldalban él férjével Recsk legszegényebb részén, a Hunyadi soron. A méretes kőorom alatt, amitől az asszony már hetek óta fél, pedig már évtizedek óta látja nap mint nap.
Az új félelemnek a robbantás az oka. Kőbányát nyitnak ugyanis Recsken. Robbantani azért kell, hogy a soktonnás, hatalmas kőtömböket első lépésként mozgatható, majd feldolgozható darabokra fejtsék. A munka jelenleg is mindössze pár száz méterre zajlik a lakóházaktól, azaz testközelben van. Mikoláné szerint túl közel. Ráadásul ez csak egy próbarobbantás volt.
Mi lesz, ha többet robbantanak? Mi lesz, ha mindig? Az a kő akkor is lejöhet, amikor alszunk, és akkor bizony meghalunk, vége. Ezek bármikor robbanthatnak, bármikor, érti?! A múltkor sem szóltak. Szó sem volt robbantásról addig, aztán csak robbantottak. Úgy robbantottak, hogy megmozdult az ágy. Higgye el, hogy megmozdult!
Az ágyon Mikola úr feküdt, egykori bányász. Ám bányászmúlt ide, bányászmúlt oda, ő sem kedveli, hogy a szomszédban kotorásznak a munkagépek. „Ki hallott olyanról, hogy a házak közt bányát nyitnak? Ki őrült meg? Sok bányát megjártam, dolgoztam Komlón is, de én ilyet nem láttam. Addig fognak lövöldözni, amíg ránk nem dől a hegy.”
*
A Mátra északkeleti oldalán fekvő Recskről a legtöbbeknek valószínűleg a kommunista idők munkatábora jut eszébe, de a település környéke gazdag bányászati szempontból. Ezt már több száz éve tudjuk, ugyanis rezet, cinket, ólmot már a 18. században találtak itt, az 1930-as években pedig Magyar Királyi Állami Mátrabánya néven réz-, arany- és ezüstbányászatot folytattak errefelé. Az ércbányászat ugyan már évtizedekkel ezelőtt leállt, ám kőbányából ma is működik kettő, igaz, Recsktől több kilométerre – nem a házak mellett.
Most nyílna egy harmadik kőbánya. Azért itt, mert a 2000 fős falu mellett, az úgynevezett Valéria-hegyben van kő, egész pontosan andezit. A bányatelek tulajdonosa nagy elánnal kezdte meg a munkát hónapokkal ezelőtt, a fás területet lényegében letúrta. Hogy mekkora tájseb keletkezett azzal, hogy a gépek beletenyereltek a természetbe, madártávlatból vehető ki a legjobban.
A történetnek hamar akadt politikai szála is. Állítólag innen viszik majd a követ a NER presztízsberuházásaihoz, például a Belgrád–Budapest vasútbővítéshez – noha a bányát még meg sem nyitották, ezt beszélik szerte a faluban. Hogy kerek legyen a történet, a debreceni székhelyű beruházó cég, az Andezit-Bau tulajdonosai közt megtaláljuk a Kósa Lajos Fidesz-alelnökhöz több szálon kötődő ügyvédet, Fiák Istvánt is.
Nem ez veri ki azonban a biztosítékot a helyieknél, őket nem érdeklik az üzleti és politikai dolgok – a hangok sokkal inkább.
*
Kelepelés, ezt a szót halljuk egész nap.
Verőfényes, kora tavaszi csütörtök van, és mivel a Mátrában vagyunk, a levegő is príma.
A domboldal tetején reggel óta sárga munkagépek dolgoznak, ásnak, kotornak. A munkának az a része zajlik, amikor leszedik a földet a hatalmas kőtömbökről, ezt hívják deponálásnak. Amikor pedig a markoló kanalából leejtik a földet, van egy jellegzetes fémpuffanás, amikor visszacsattan a fej: ezt hívják errefelé kelepelésnek.
Ezt halljuk most is a Recsk szélén tekergő Hunyadi soron, ahol az új bányaügy úgy megkavarta az indulatokat, hogy pár hete – ekkor volt az a bizonyos robbantás – még egy fejsze is előkerült, és megindult a munkagépek felé. A fejsze nyelét egy elkeseredett asszony fogta, aki sikított is, miközben sietett a földúton a gépek irányába.
Itt állunk most mi is, nézzük a bánya szélét jelző táblákat, amely tiltja, hogy továbbsétáljunk. Ezen az úton robogott a fejszés asszony, szerencsére nem egyedül. Mert a robbantásra úgy megijedtek az itt élők, hogy mind kifutottak szegényes házaikból, azt pedig hamar kifundálták, hogy a robbantás csakis a bányatelek felől jöhetett, hiszen a kitermelést, ha kőről van szó, köztudottan robbantással lehet kezdeni.
A fejszét ragadó asszonyt azért végül csak lebeszélték, hogy ilyen „idegbe” menjen oda tárgyalni, a fejsze kikerült a kezéből.
Ám ezt leszámítva más jót nemigen lehet elmondani a bányaügyről, már ha az itt élők nyugalmát vesszük alapul. Hogy is lehetne? Túloznak a helyiek, amikor elmesélik tapasztalataikat? Nem kizárt, sőt könnyen lehet, hogy túloznak, és aligha remegtek meg a házak egy próbarobbantástól, más kérdés, hogy ettől függetlenül érezhették remegésnek is a hangnyomást. De közelítsünk onnan, mennyire elvárható, hogy valaki hidegfejű legyen ebben a történetben, ha érintett? Ki lenne nyugodt, ha a házától 200 méterre akarnak bányát nyitni, reggelente kelepelés és munkagépek zaja ébreszti, ráadásul egy be nem jelentett robbantást is kapott a nyakába? Ki tudja, mi jön még? Ilyen kezdés után nem optimista az ember.
„Épp kevertem a nyugtatóteámat, amikor volt a robbanás” – meséli már egy másik asszony, aki behív, leültet minket, amikor arról érdeklődünk, mikor, milyen körülmények közt értesültek arról, hogy a szomszédjukban hamarosan bánya nyílik.
Ez a másik fájó pont a faluban. Sokan úgy érzik, hogy a polgármester eltitkolta előlük a bányanyitást, és kész helyzet elé állította a falut, amikor az Andezit-Bau Kft. évek csendes, de kitartó utánajárásával végül beszerezte az összes engedélyt, és egyszer csak megjelent a terepen a gépekkel. Ekkor már nem lehetett mit tenni, hiszen minden engedélyezett, minden törvényes. A jogszabályoknak megfelelő.
Vendéglátónk is a domboldalban lakik, a kertjétől pár száz méterre vannak a gépek.
Nem tudtunk semmit, senki nem szólt semmit. A polgármester se. Szerintem meg is van véve, de komolyan. Úgy, ahogy mondom, zsebbe, ahogy kell. Mi másért csinálná ezt a saját falujával? Tudja, mikor kaptunk észbe, hogy itt valami lesz? Amikor egyik reggel, itt az ablak előtt mentek el a kamionok meg a munkagépek. Se szó, se beszéd, ez még télen volt valamikor. Mert addig senki nem szólt semmit, sőt azután se! Az internetről tudtuk meg, mi lesz, mert akkor mindenki elkezdett erről beszélni. Itt dolgoznak most is a dombon, felettünk. Hétvégén is, ha esik, ha fúj. Attól félünk, hogy ránk omlik. Éjszaka is felkelek, nem tudok pihenni, aludni. Pedig olyan jó, nyugodt hely volt ez, tudja, nyáron olyan volt ez, mint az üdülő! Csendes, jó levegő volt itt. De ennek vége. Állandó zaj van meg az a robbantás. Minket nem kérdeztek meg, de nem is tájékoztattak, hogy mi lesz. Hogy lehet ez? Hogy nem kérdeztek fel legalább, hogy akarjuk-e ezt, vagy sem? Maga elhiszi, hogy ezt így meg lehet csinálni? Hogy aki mellett bányát nyitnak, annak be se dobnak egy papírt, hogy hahó, itt bánya lesz?
*
Kinn a Hunyadi soron egy hazafelé tartó, tömzsi kőművesmester szaporítja a bányaügy problémáit. Most éppen nincs munka, azért van itthon, de ő akkor is itt volt, amikor robbantottak januárban.
„Azt hittem, valaki kocsival belejött a házam oldalába, olyan volt.” A mester azt mondja, nem jó, hogy a földet feltolták védműnek a dombtetőre, ha „jön a nagy eső, iszap lesz belőle, úgy jön majd a nyakunkba mind.”
Az a baj – mondja –, hogy közel van, túl közel. Meg zavaró a munka, a zaj. A másik baj, hogy senki nem szólt nekik. Sem a bányáról, sem a robbantásról. Sorolja tovább, a harmadik: féltik a fizikai biztonságukat, tartanak attól, hogy a domboldal megomolhat.
„Tudja, mi a legundorítóbb?
Azt mondta a vállalkozó, akié a bánya, hogy épít ide nekünk egy játszóteret, a gyerekeknek. Érti? Egy játszótérrel akarják befogni a szánkat. Szép, nem?
*
Sok szereplője van a recski bányatörténetnek, talán épp a legfontosabb felé sétálunk most.
A tar polgármesterrel a helyi bányamúzeumban találkozunk, Recsken ugyanis a bányamúlt a helyi identitás szerves része, a faluban a szocializmus alatt 1500 embert foglalkoztatott a kitermelés, még a helyi focicsapatot is Recski Ércbányásznak hívták.
A második ciklusát töltő Nagy Sándor a csillék és a kiállított rakodógépek közt fogad minket, majd bekísér átmeneti irodájába, az állandót ugyanis most újítják fel.
Útközben mondja, hogy ő ebben a ciklusban már független, korábban ugyan jobbikos volt, de csúnyán kiábrándult a pártból. A Mi Hazánkkal kacérkodott, meg is hallgatta a 2018-as zászlóbontást Ásotthalmon, de valahogy nem ragadta meg a Toroczkai-féle dolog – így mondja. Független lett, ami szerinte manapság már több mint hasznos, az állami pályázatoknál az ellenzéki pártlogó ugyanis teher, nélküle most jobban megy a szekér. „Ilyen országban élünk” – mondja. Függetlenül vagy sehogy – másképp, ha nem vagy kormánypárti, képtelenség polgármesterként érvényesülni Magyarországon, állítja.
Nagy Sándor érdekes figura, a beszélgetés egyik felében még úgy tűnik, nem is érti, mi a lakók problémája, pár perc múlva viszont nem mutatkozik érzéketlennek, sőt már-már megértő lesz. Aztán minden világossá válik: ez az ide-oda mozgás ugyanis jól visszaadja az ellentmondást, amiben most nyakig benne van polgármesterként. Hiszen egy településvezetőnek először is a helyi lakosok érdekét és jólétét kellene szolgálnia, ugyanakkor pénzt is kell a település kasszájába vonzania pályázatok vagy iparűzési adó formájában.
Mármost a bánya hozna pénzt (elvileg több tízmilliót évente), csak zavarja a helyieket. Ha viszont a polgármester elküldte volna a céget, az Andezit-Baut, nem jön pluszpénz, ami ezekben a Covid utáni és inflációdús időkben mégis ritka nagy kincs. „Jogos elvárás a helyiek részéről, hogy legyen út, legyen járda? Jogos, ugye? De hát ahhoz pénz kell” – sóhajt fel Nagy Sándor nem először, és közel sem utoljára találkozónk során.
Ez a dilemma nyomasztja, tépelődik rajta, bár évekkel ezelőtt azért eldöntötte, hogy Recsken mégis inkább pénzből legyen több, mint csöndből. Talán azért, mert pénzzel lehet fizetni, csönddel viszont nem. Bár ő inkább úgy kalkulál: lehet pénz és csönd is egyszerre. A munkazaj ugyanis nem ér el a lakókhoz, mert a polgármester szerint elmegy felettük – így mondja, szó szerint.
Most sincs zaj, állítja a polgármester, közben alig hiszünk a fülünknek, hiszen a Hunyadi soron csak zaj van.
Bányászfalu vagyunk, most is vannak bányáink, na, de ha új bánya lesz, az nem jó, ugye? Még úgy se, hogy azt se tudjuk, hogy a működés folyamán milyen lesz. Ha benne lesznek a bányaudvarban, semmit sem lehet majd hallani, zajtalan lesz. A jelenlegi folyamatok pedig nem okoznak semmilyen ártalmas zajt, a Hunyadin semmit nem vesznek észre, mert a zaj elmegy felettük, ott nincs zaj, nem megy le a hang, abszolút semmi ilyen nincsen. Kíváncsian várjuk a termelési folyamatot.
Új témát vetek fel, mondom a polgármesternek, hogy sokan azért vannak felháborodva, mert nem kaptak tájékoztatást arról, hogy bányát készülnek nyitni a szomszédjukban, aztán egyszer csak megjelentek a gépek. „Településvezetőként biztos, hogy a leghelyesebb magatartást tanúsította azzal, hogy nem hirdette meg ezt minél szélesebb körben?” – kérdezem Nagy Sándortól.
„A jogszabályoknak megfelelően az évekkel ezelőtti lakossági fórum kiírásra került, amikor módosítottuk a rendezési tervet. Arra a fórumra hét ember jött el. Az a hét ember folyamatosan tudta, hogy bánya fog nyílni. Őket nem zavarta.”
A polgármester többször is elmondja, amit a törvény megkövetel, ő mindent megtett. Az önkormányzati faliújságra kifüggesztették az információt, arra pedig senki nem kötelezi, hogy megafonnal üvöltse tele Recsket, hogy bánya nyílik a fejek felett.
„Nincs közel ez a bánya a házakhoz?”
„Az önkormányzatnak ebben az ügyben csak a rendezési terv kapcsán volt beleszólása. Mondjuk, amikor azt módosítottuk 2020-ban, az igaz, hogy
azt mi se gondoltuk, hogy ilyen közel lesz. Meglepett, hogy ilyen közel van.
„Nem mondta el a vállalkozó, hogy pont a házak mellett kezd majd munkához?”
„Erről nem tájékoztatott minket. Csodálkozunk, de jó, ha ilyen közel van, rendben van. Mindig bíztunk abban, hogy a jogszabályoknak meg kell felelni, és ha nem, akkor a hatósághoz fordulunk. Ezt ő is tudja, megmondtuk neki.”
Többször visszakérdezünk a polgármesternél, mert kissé hitetlenkedünk, hogy nem tudta, ilyen közel lesznek a gépek a házakhoz.
Nagy Sándor fészkelődik a székében. Ő azzal magyarázza a „félreértést”, hogy azon a területen régen is kőbánya volt, csak jóval beljebb, messze a házaktól, mert ez egy nagy terület, ott volt a régi téesz-bánya anno, ő pedig abban a hiszemben volt, hogy ott is akarják folytatni a bányászatot az újak, ahol a régiek abbahagyták.
Nem pont így történt.
„Mikor szembesült azzal, hogy a házak szomszédságában kezdenek dolgozni?”
„Tavaly ősszel, mint a többiek. Amikor megjelentek a gépek a Valéria-hegy tetején, láttuk, hogy az egy kicsit közel van.”
„És amikor ezt látta, mit mondott a vállalkozónak?”
„Nyilván megkérdeztem, hogy akkor ez miért ott van. Miért nem arrébb. A válasz az volt, hogy a művelési jog szerint dolgoznak. Jó lett volna tudni, hogy ott fognak, mert én ezért húzom a hátamat.”
„A próbarobbantásról azért szóltak önnek, hogy lesz, nem?”
Kiderül, hogy nem.
„A robbantásról pontos időpontot nem kaptam. Csak annyit, hogy a hét második felében lesz, valószínűleg péntek délután. Jöttem-mentem, ideges voltam egész nap, hogy milyen lesz a robbantás, kimentem oda, ott mondták, hogy majd szólnak, aztán visszajöttem, és akkor máris hívtak, hogy robbantás volt.
Én mondom, hogy senki, tényleg senki nem hallott semmit. Nem hallottunk semmit, az égvilágon semmit. De még a robbantás előtt se szóltak semmit. Nem is éreztem semmit. Beültem a kocsiba, visszamentem. Mondtam ott a termelésirányítónak, hogy azért szólhattatok volna igazán.
Nehéz eligazodni a polgármesteren. Azt érzem, hogy ő sem mindig tud magán.
„Dühös a vállalkozóra?”
„Még nem tudom. Ezt majd csak később tudnám megmondani. Ha elindul a termelés, kíváncsi vagyok, hány recski fog ott dolgozni. Kíváncsi vagyok, van-e ott megfelelő mennyiségű kő.”
*
Itt meg is kell állni egy kicsit, Recsken ugyanis ebből is polémia van. Hogy mennyi kő van ott, ahol bányászni fognak. Itt van például Tóth Szabolcs helyi geológus, aki ugyan nem érintett az új kőbányaprojektben, viszont évtizedekig dolgozott a recski ércbányában, és határozottan szkeptikus. A nappalijában állunk, mutogatja a környék geológiai térképeit, és közben azt mondja, tudomása szerint azon a részen van bányászható, jó minőségű kő, de nem olyan sok, mint ahogy azt a vállalkozó tervezi. „A rossz kő pedig olyan, hogy ki lehet bányászni, el lehet adni, csak nem annyira érdemes, mert szétesik a terheléstől, abból építeni nem érdemes.” A recski követ viszont vasútépítésre vinnék, a többi közt. Oda viszont jó kő kell. Jó kemény.
De vissza még a polgármesteri irodába egy kicsit! Nagy Sándortól ugyanis muszáj megkérdeznem, ha minden úgy van, ahogy mondja, akkor miért nem érzi úgy, hogy a vállalkozó megvezette – és nemcsak a robbantásnál, hanem azzal is, hogy a leglényegesebb dologról hallgatott? Arról, hogy hol lesz a művelési terület – egyből a falu mellett.
„Oké, de mit tudok tenni?” – kérdez gyorsan vissza. „Sodrásban vagyunk ezzel az egésszel. Én tudom, hogy a vállalkozónak milyen kormányzati háttere van.”
„Igen?”
Nagy ezt ki is fejti szépen:
Párszor hívtam már telefonon, akkor mondta, hogy épp a Parlamentben van. Máskor elmondta, hogy neki nagyon jó barátja a Szijjártó meg a Kósa. És akkor gondoltam magamban, hogy basszus, hát mit akarunk mi itt rugdosni? Innentől kezdve én úgy vagyok vele, hogy Magyarországon vagyunk, mit lehet ilyenkor tenni?
Realistának mutatkozik a polgármester. A kicsi az kicsi, a nagy meg nagy. Szerinte, ha az önkormányzat nekiáll kekeckedni, akkor átnyúlnak a feje felett, kiemelt beruházássá nyilvánítják a bányát, és a rendezési tervet is kiveszik a kezükből. A végén még búcsút inthetnek az adónak is.
„Úgy vagyok vele, ha jobb arcodat mutatod, akkor a másiktól is a jobbat kapod vissza. Ha magunkra haragítjuk a vállalkozót, akkor lehet kevesebb lesz az iparűzési adó, vagy megosztják. Jobb tárgyalási pozíció, ha azzal kezdünk, hogy mi partnerek vagyunk. Ebből lehet kihozni a legtöbbet. Itt nincs vegyi anyag, nincs káros anyag, csak kő, ami kell az építkezéshez. De ne legyen zaj és por. Amennyiben ezt nem tartják be, akkor megyünk a kormányhivatalhoz.
Az Andezit-Bau tulajdonosa, ügyvezetője Fiák István mellett Nagy István, aki teljesen más megközelítésben látja a dolgokat.
Kérdezzük tőle, tényleg úgy van-e, hogy barátjának mondhatja a külügyminisztert vagy Kósa Lajost, mire heves cáfolat helyett így reagál:
ez a kérdés a bánya működésével kapcsolatban irreleváns.
A vállalkozó a helyiek indulatának okát nem is a munkálatokban vagy a rossz kommunikációban látja, hanem abban, hogy Recsken járt az LMP néhány politikusa (Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté), igaz, nem nevezi meg őket, de alighanem őket tekinti botránypolitikusoknak, akik szerinte a hangulatért felelősek. „Az indulatokat nem a robbantás, hanem egy helyi lakos és az általa odacsődített botránypolitikusok korbácsolták fel” – állítja Nagy István. „Az általunk végzett tevékenységgel kapcsolatban álló összes hatóság többször is ellenőrzést tartott a helyszínen, és minden alkalommal megállapították, hogy cégünk az összes előírást maradéktalanul betartva végzi a bányászati tevékenységet. Így az is megállapításra került, hogy nem történt mulasztás a részünkről a robbantással kapcsolatban” – teszi hozzá, és hangsúlyozza, minden engedélyük megvan. „Ezek a botránypolitikusok által folyamatosan megfogalmazott valótlan állítások a bánya működésével kapcsolatban véleményünk szerint kimerítik a közösség elleni izgatás, valamint a jó hírnévhez való jog megsértésének fogalmát, amivel kapcsolatban jogi lépések megtételét tervezzük.”
Nagy többször is hangsúlyozza, minden törvényesen történt és történik.
Mivel Magyarország demokratikus jogállam, ezért nem a mi véleményünk vagy egy botránypolitikus véleménye a mérvadó a témában, hanem a törvényben rögzített, kötelezően betartandó védőtávolságok. A bánya közelében található, védendő ingatlanokat az illetékes hatóságok megvizsgálták, és az általuk meghatározott irányelvek alapján lett kialakítva a bányatelek elhelyezkedése, a munkavégzés helye és a védőtávolságok nagysága.
A faluban kész tényként beszéltek arról, hogy Recskről a Belgrád–Budapest vasútbővítéshez, illetve Paks2-höz szállítanak majd követ, a polgármester is azt mondta a 24.hu-nak, hogy a cég kormányzati megbízásokra számít.
„De hogyan, ha még ki sem nyitottak?” – kérdezem Nagy Istvántól. A vállalkozó erre diplomatikusan azt mondja, ő csak arról beszélt, „hogy az ásványnyersanyag-vizsgálati eredmények alapján a rendelkezésre álló kővagyon korlátozás nélkül alkalmas vízépítési, vasútépítési, útépítési projektek alapanyagául szolgálni az ország egész területén.”
*
Felhívjuk a falu korábbi polgármesterét. Holló Imre jelenleg is benn ül a recski testületben, talán más perspektívából látja a történéseket. Például a lakosság tájékoztatását, a bánya közelségét – de Holló nem aggódik.
A volt MSZP-s polgármester azt mondja, ő nem érez semmi rosszat ebben az ügyben, „gyenge a kasszánk és több bevétel kéne” – ez a lényeg szerinte. Kérdezzük a tájékoztatásról, erre annyit mond beismerően, hogy az „tény és való, hogy az nem nagyon volt”. Akkor kezdődött minden felfordulás, amikor elkezdődtek a földmunkák – közli a képviselő, de olyan tónusban, mintha valami nagy titkot árulna el. Hogy mekkora lesz a zaj, nem fogja-e zavarni a helyieket, erre pedig sommásan azt mondja Holló: emiatt sem aggódik. Azt külön hangsúlyozza, hogy
*
Akadnak azért olyanok is Recsken – nemcsak a Hunyadi soron –, akiknek több gondjuk is van a bányával. Találkozunk egy asszonnyal, aki a falu belsőbb részén lakik, és állítja, érezték a robbantást, és egyáltalán nem szimpatizálnak a projekttel.
Az pedig, aki annak a közösségnek az élére állt Recsken, amely kritikus az egész bányanyitással, nem más, mint Vas Imre Zsolt korábbi helyi képviselő. Jelenleg összegyűjti a hivatalos iratokat, jogászokkal konzultál az ügyben, hogy mit lehet tenni. „Fel nem tudom fogni, hogy a hatóságok, a kormányhivatal, a bányakapitányság mit csinál, Magyarországon hogy engedélyezheti azt, hogy lakóházaktól pár száz méterre bányát nyissanak? Ezt én nem értem” – mondja Vas, aki körbevisz minket a faluban.
Mint mondja, annyit már sikerült elérniük, hogy a Hunyadi sor elejére kitettek egy táblát, és a teherautók legalább nem arra jönnek, hanem egy másik irányból közelítenek.
Vas hosszan sorolja, mennyi baj van a projekttel, mire egy idő után rákérdezünk: mit is szeretne igazából, mert nem tűnik egyértelműnek. Azt akarja, hogy egyáltalán ne legyen itt új kőbánya, vagy legyen, csak normálisan? Jelentsen ez a normális bármit is.
„Először is azt akarjuk, hogy Recsk élhető település maradjon. A vállalkozó tartson be minden szabályt! Viselkedjen rendesen úgy, hogy például hétvégén ne dolgozzon! Hogy ne féljenek az emberek. És tegyenek rendbe majd mindent, ha végeztek az előmunkával.”
*
Baranyi Istvánnal is így találkozunk, hogy Vas vezet. A mokány férfi kinn áll az utcán, és hamar kiderül, hogy nem az a finomkodó alkat. „Előbb-utóbb elszakad nálam a cérna, és belebaszom valakibe a fejszét.” Ilyen hangulatban van most. „Feszült vagyok, igen, idegben vagyok. Csodálja? Hülye nem vagyok, nem érdekel semmi, de a család érdekel, azért élek. Ötven éve itt élek. Ötven éve le van szarva ez a cigánytelep. Nem lesz nyugalom, engem az zavar. Ha ez itt megy, soha nem lesz nyugalom. Jönnek majd az esős napok, ha felhőszakadás lesz, ez úgy fog onnan fentről jönni, mint a fos, bele a nyakunkba. Mert tudja, mi van?
Úgy gondolják, már ezek, a polgármester meg ez a vállalkozó, hogy van ez a sor, a Hunyadi, nagyjából 150 cigány, ezekkel ezt meg lehet csinálni. Magyarokkal nem mernék ezt megcsinálni, pedig itt emberek élnek. És én is magyar vagyok, nem humbug magyar, hanem magyar. Hát nem kellett volna ezt megkérdezni? Maga szerint? Ha már itt mellettem nyitnak bányát, a kurva életbe! Egy kérdés, nem járt volna!? Vagy hogy így bemondják, hogy itt bánya lesz. Tudja, mi volt a robbantásnál? Odamentünk, voltunk vagy hetvenen, meg voltunk ijedve, erre ott volt a művezető, az tudja, mit csinált? Mit? Hát röhögött rajtunk. Röhögött! Kisgyerekek is voltak ott, azokon is röhögött! Csodálja, hogy ideg vagyok? Milyen legyek, ha nem vesznek minket komolyan?
Megint elindul a kelepelés. A polgármester szerint nem hallatszik semmi, pedig hallatszik minden. Főleg a kelepelés.
„Hogy kellett volna ezt csinálniuk?”
Baranyi István levegőt vesz. Átgondolja. Aztán el kezd számolni az ujjával.
„Egy: mindenekelőtt emberszámba vesznek minket, mert ez most olyan, hogy jövök, bebaszom az ajtódat, és beüvöltök, hogy adsz kávét, ugye? Kellett volna köszönni. Kettő: megmondani, hogy kérem, a kőbánya itt ezzel és ezzel jár. Ki akar maradni, ki akar menni? És három: ha ez valakinek nem felel meg, akkor azt kivásárolják, házért ház. Aki maradni akar, az írjon alá papírt. Valahogy így.”
Megszereztük a környezetvédelmi hatástanulmányt, ez perdöntő az ügy szempontjából. Már csak azért is,
amint azt egy szakértő elmondja a 24.hu-nak, a lényeg a zajmérték, ezen áll vagy bukik minden.
A zajjal pedig nem lesz probléma a megyei kormányhivatal által készített, 2021-es dokumentum szerint. Idézzük belőle a legfontosabbat: maga a bánya 600 méterre lesz a házaktól, lesz robbantás, aprítás, takarítás és szállítás. Ha pedig betartják a szabályokat, akkor „az egészségügyi határértéket meghaladó koncentráció nem várható.” Emellett „szennyezőanyag-túllépés nem várható”, illetve a „levegőminőségre gyakorolt hatás nem kimutatható”, továbbá „zajcsökkentő intézkedésre sincs szükség”, sőt a dokumentum szerint akkor sem haladják meg a határértéket, ha robbantanak és a kőzetfúró gép együtt megy.
A tanulmányban még azt is olvassuk, hogy 40 évig lesz kitermelhető a bánya. Évi 800 ezer tonna kő kitermelését prognosztizálják a Hunyadi sor nyomorúságos küllemű házai mellett.
Minden jogszerű, minden szabályos.
Azt is megkérdeztük Nagy Sándor polgármestertől, hogy ebből a sokmilliárdos beruházásból nem jutott volna-e forrás néhány házra – már annak, aki igényli, és eljönne, ezt többen is fair ajánlatnak tartották volna a Hunyadi soron.
„Kinyírnának az emberek, ha a cigánysor beköltözne a faluba” – mondja szárazon a polgármester. Szerinte teljesen abszurd a felvetés.
„Ki merné ezt felvállalni?” – kérdezi tőlem, de még inkább magától.
