Alan Turing angol matematikus volt az, aki feltörte a nácik hírhedt Enigma kódját, becslések szerint ezzel mintegy két évvel rövidíthette le a második világháborút. A háború után homoszexualitása miatt vád alá helyezték, választhatott a börtön és a hormonkezelés között, az utóbbit választotta. Az eljárást követően kódtörői állását elvesztette. 1954-ben lakásán holtan találták, feltehetően öngyilkos lett. 2009-ben a brit miniszterelnök bocsánatot kért, de Turing királyi kegyelemben csak 2013-ban részesült.
Az Amerikai Pszichiátriai Társaság 1973-ban törölte a homoszexualitást a mentális betegségek listájáról, azóta szakmai konszenzus van arról, hogy nem betegség, nem kell és nem is lehet gyógyítani. Azt már csak én jegyzem meg, hogy ami nem betegség, azt „elkapni” sem lehet, sem gyereknek, sem felnőttnek.
Idehaza 1961-ben törölte el a Btk. a „természet elleni fajtalanság” büntethetőségét. Nem érdektelen felidézni Nezvál Ferenc akkori igazságügyi miniszter indokolását.
A homoszekszualitás (sic!) bűncselekménnyé nyilvánítása azért helytelen, mert az biológiai jelenség.
A korabeli megközelítés szerint a «született nemi elferdülés», illetve a felnőttkor előtt átélt «szekszuális benyomás» (sic!) hatására alakul ki, «általában gyenge idegrendszerűeknél».”
Az ifjúság védelmét a miniszter azzal indokolta, hogy „e korban a nemi ösztön a perverz élmények következtében könnyen fixálódhatik ferde irányba.” Mivel a homoszexuálisokat – Nezvál indoklása szerint – a fiatal korosztály érdekli elsősorban, ez „nagymérvű veszélyt” jelent.
Ugye érződik némi áthallás a kommunista miniszter indokolása és a Fidesz „gyermekvédelmi törvényének” szövege között? És akkor még nem is említettük Novák Előd (Mi Hazánk) Btk.-módosítási javaslatának érvelését, aki a homoszexualitást a drogokhoz hasonlította, és azt állította, hogy az „természetellenes, biológiai zsákutca”.
De maradjunk szigorúan a jog területén, és nézzük meg, miért javasolt törvénymódosítást a fideszes Selmeczi Gabriella. A Nők 40 program alapján azok a nők, akik a gyermekneveléssel töltött időt is beszámítva negyven éven át dolgoztak, nyugdíjba mehetnek. Történt pedig, hogy a Háttér Társaság egyik ügyfele 2013 óta a hivatalos iratai szerint – beleértve az anyakönyvi kivonatát, a személyi igazolványát és a TAJ kártyáját – nő, ennek ellenére a nyugdíjfolyósító továbbra is férfiként tartotta nyilván, és megtagadta tőle a Nők 40 alapján kért nyugdíjazását. A Veszprémi Törvényszék döntése szerint viszont jár neki a kedvezményes nyugdíjba vonulás joga, amit a határozatot követően a Fejér Vármegyei Kormányhivatal is elismert. Ez verte ki a biztosítékot Selmeczinél, aki rögvest LMBTQ-propagandáról, a jog arculcsapásáról beszélt, és persze valamelyik „Soros-szervezet” érzékenyítő programjára gyanakodott, majd azonnali törvénymódosítást javasolt.
Követelése nem maradt pusztába kiáltott szó. Semjén Zsolt és Gulyás Gergely július 13-án már be is nyújtotta a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításáról szóló javaslatát. Végül is csak két szót kellett változtatniuk az eredeti szövegen. Amely alapján „jogosultsági időnek minősül a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal (…) megszerzett szolgálati idő”. És a módosítás: „jogosultsági időnek minősül a nőként folytatott kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal (…) megszerzett szolgálati idő”. De nehogy valami rettenetes joghézag keletkezzen, az is szerepel a módosító javaslatban, hogy ezt „a folyamatban lévő ügyekben és a megismételt eljárásokban is alkalmazni kell”.
Az indokolás természetesen az Alaptörvényre utal, ami nem meglepő. Az azonban már nem csak meglepő, de ostobaság is, hogy „még a magyar szabályozástól idegen, a nemváltást szinte már tetszés szerint lehetővé tévő országokban is elképzelhetetlen, hogy egy a nők társadalomban játszott kiemelkedő szerepét elismerő jogosultság visszaélésszerűen járhasson azoknak is, akik adott esetben férfiként 39 év munkaviszony után hirtelen nőnek érzik magukat.” Nemcsak azért hamis az érvelés, mert az ügyben érintett transznemű személy nem „hirtelen érezte nőnek magát”, hanem immár 10 éve hivatalosan is nő, hanem azért is, mert – miként arra a Háttér Társaság utalt – „az Európai Unió Bírósága sok évvel ezelőtt eldöntötte a kérdést. Egy brit ügyben az unió bírósága megállapította, hogy a nemüket hivatalosan megváltoztató transznemű emberekre az új nemük szerinti nyugdíjkorhatár vonatkozik, az ezzel ellentétes tagállami gyakorlat vagy jogi szabályozás uniós jogba ütközik”.
Az ítéleti döntés lényege: „A férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő fokozatos megvalósításáról szóló tanácsi irányelvet akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan szabályozás, amely megtagadja az öregségi nyugdíjat a férfiből (…) nővé vált személytől azzal az indokkal, hogy nem töltötte be a 65. életévét, miközben ugyanez a személy 60. életéve betöltésétől jogosult lett volna öregségi nyugdíjra, ha a nemzeti jog alapján nőnek tekintették volna”.
Ez az egész jogi cirkusz éppen olyan, mint a felcsúti kisvasút, amelyet, ha támadnak, meg kell hosszabbítani Bicskéig.
Jelenleg Magyarország ellen ugyanis két kötelezettségszegési eljárás is folyik. Az egyik a gyermekvédelminek csúfolt homofób pedofiltörvény miatt, a másik a Meseország mindenkié című könyvvel kapcsolatos intézkedések miatt.
Emellett az Emberi Jogok Európai Bírósága éppen mostanában mondta ki, hogy sérti a magán- és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogot az, ha az állam nem hajlandó megváltoztatni valakinek az anyakönyvi kivonatában a nevét és a születési nemét.
Szerencsére nem minden kormánypropaganda hat a többségre. A Medián 2022-es reprezentatív közvélemény-kutatása szerint az emberek 72 százaléka úgy gondolja, engedni kellene, hogy a transznemű emberek az irataikban hivatalosan is megváltoztathassák a nemüket és a nevüket.
Eddig – „szakmai ártalomként” – csak a téma jogi oldaláról beszéltem. Arról még szó sem esett, hogy mennyire primitív, álságos, középkori és minden tudományos nézettel szembenálló az a homofób propaganda, amit az állam és a jobboldali pártok terjesztenek. Hogy mennyire nevetségesek és korlátoltak azok az intézkedések, amelyeket ennek jegyében tesznek. Bár kétségtelen, az LMBTQ témájú könyvek fóliázása, majd hamarosan számos helyen az árusításuk betiltása egy fokkal jobb, mint a könyvégetés, de a kettő nem áll messze egymástól. Mennyire hiteltelen az az állításuk, hogy mindezt a gyermekek védelmében teszik. Egyáltalán mit jelent az, hogy „az állam védi a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”? Csak nem úgy kell érteni, hogy ha az „önazonossága” nem egyezik a születési nemével, az állam a változtatás jogát viszont elvitatja? Tartok tőle, hogy ez bizony ezt jelenti, hiszen ma már nem engedi az iratainak későbbi megváltoztatását.
A ferencvárosi szivárványszínű pad át- meg átfestése bölcsődei „az én apukám erősebb a tiédnél” színvonal. Már eddig is érdemtelenül sok szót kapott.
Inkább arról érdemes tűnődni, vajon igaz-e az az állítás, hogy az LMBTQ emberek jogai azonosak a heteroszexuálisokéval? Köthetnek-e például házasságot az azonos neműek? Ugye nem. Örökbe fogadhatnak-e közösen gyereket? Ugye nem. És egyénileg? Úgy igen, ha a miniszter megengedi.
Megkérdezhetem, milyen jogon fekszik bele az állam bármelyikünk ágyába?
„A pszichoanalitikus kutatás a legnagyobb határozottsággal elítéli azt a felfogást, mely a homoszexuálisokat, mint valami különös emberfajtát akarja a többi embertől különválasztani.” (Sigmund Freud)
