Vlagyimir Putyin február 24-én megindította csapatait Ukrajna ellen. Az utóbbi hónapokban Oroszországon belül – a kezdeti tiltakozások után, amelyek nyomán tömegesen őrizetbe vették a háború ellen demonstrálókat – elhaltak a nagyobb pacifista akciók. Ám néhány oligarcha mégis igyekszik békét támogató kijelentéseket tenni.
A legismertebbé a tiltakozók közül Oleg Tinkov, a Tinkoff Bank alapítója vált, éppen a Kremllel való határozott szembeszállása miatt. Keményen bírálta a háborút, Putyin invázióját „elképzelhetetlennek és elfogadhatatlannak” minősítette. Talán azért, mert a nyugati szankciók őt is utolérték, miközben mindig tagadta, hogy szoros kapcsolat fűzné Putyinhoz vagy a Kremlhez. A rákban szenvedő, 54 éves férfi úgy gondolhatta, nincs vesztenivalója, de tévedett: bírálatai óta kénytelen volt megválni a pénzintézetében lévő 35 százalékos részesedésétől. A New York Timesnak azt mondta, hogy még a vételárat sem vitathatta. Végül még az általa alapított bank is elhatárolódott tőle.
Ravaszabb volt Tinkovnál Roman Abramovics, az egyik legismertebb orosz oligarcha, a londoni Chelsea futballklub korábbi tulajdonosa. Ő is mindig tagadta, hogy a Kremllel pénzügyi kapcsolatokat ápolna, ugyanakkor részt vett a tavaszi orosz–ukrán béketárgyalásokon. A Wall Street Journal szerint akkor maga Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérte, hogy az Egyesült Államok ne szankcionálja Abramovicsot, mert segíthet a tárgyaláson.
Alumínium- és acélkirályok is elítélték a háborút
Oleg Gyeripaszka, az egykori alumíniumkirály régóta áll vádak és gyanúk kereszttüzében. A szankciók sem ismeretlenek számára: a brit kormány idén márciusban rendelt el vele kapcsolatban korlátozásokat, az amerikaiak pedig már 2018 óta tartják „feketelistán”. Ezek után február 27-én azt írta a Telegramon:
A béke nagyon fontos. Amilyen gyorsan csak lehet, tárgyalásoknak kell kezdődniük!
A brit Financial Times 2020-ban úgy írt Gyeripaszkáról, mint aki Putyin pénzét moshatta tisztára. Így a szankciók idején az ő feladata inkább a vagyonmentés lehet, ezért praktikusabb számára, ha tessék-lássék elítéli a háborút. Gyeripaszka eltér a többi oligarchától abban is, hogy nemcsak a háború első napjaiban bírálta az orosz inváziót. Június végén is megszólalt, elsősorban gazdasági szempontból vizsgálva a kérdést. Ukrajna lerombolása „kolosszális hiba” lenne szerinte. Arról is beszélt, amit a Kremlben nem szoktak elismerni: a nyugati szankciók negatívan hatottak az orosz gazdaságra.
Mihail Fridmanra, az Alfa Csoport, illetve bank vezérére is szankciókat szabtak ki. Ezután tragédiának nevezte a háborút, amit „amilyen gyorsan csak lehet, be kell fejezni”. Alekszej Mordasov, a Szeversztal acélgyártó vezére is a vérontás leállítására szólított fel. Itt is egyértelmű a „megvilágosodás” oka – hiszen Mordasov kijelentette: „Semmi közöm a most kirobbant geopolitikai feszültséghez. Nem értem, miért vetettek ki ránk szankciókat.” A rivális, novolipecki acélmű vezére, Vlagyimir Liszin is nehezen igazolható tragédiának nevezte az „Ukrajnában elveszett életeket” – egy beosztottjainak írt levelében.
A befolyásos üzletemberek gyermekei a háború kitörése utáni napokban szintén próbáltak elhatárolódni a putyini inváziótól. Az orosz elnök ingatlanügyletekből meggazdagodott tanácsadójának, Valentyin Jumasevnek a lánya is ezt tette például. Jumasev Oroszország „újraalapítójának”, Borisz Jelcinnek volt a veje, korábban maga is komoly hatalmi posztokat töltött be. Jumasev egyik lánya, Polina Gyeripaszka felesége volt. A másik lány, Marija – aki tehát Jelcin néhai elnök unokája – a háború kitörése után Ukrajnát támogató posztot tett közzé, sőt részt vett egy a háború áldozataival szolidaritást vállaló tiltakozáson is Londonban. Szofija Abramovics, a Chelsea korábbi tulajdonosának 27 éves lánya szerint pedig hazugság, hogy a legtöbb orosz Putyin mellett áll.
Gyanús halálesetek a Gazprom környékén
A Business Insider májusban összegezte, mely orosz üzletemberek haltak meg hirtelen, illetve gyanús körülmények között az előző hónapokban. Januártól májusig hét tragikus esetet számolt össze a lap. Közülük hat kötődött olaj- és gázipari cégekhez, döntően főleg a Gazpromhoz és a vele együttműködő Novatek társasághoz. Időközben azonban az áldozatok száma tovább nőtt.
A 433 millió dolláros vagyonú Szergej Protoszenya holttestét még májusban találták meg Spanyolországban. Felesége és lánya is elhunytak. A helyi rendőrség szerint öngyilkossággal kombinált gyilkosság történhetett, de Protoszenya fia, Fjodor azt állítja: apja nem volt gyilkos. Protoszenya a Novatek gázipari cégnél dolgozott, de a vállalat is kételkedik abban, hogy a menedzser kiterjesztett öngyilkosságot követett volna el.
Egy nappal korábban Vlagyiszlav Avajevet szintén a feleségével és a lányával együtt találták holtan Moszkvában. Ezt az esetet is azzal magyarázták a hatóságok, hogy a férj megölte a családtagjait, majd véget vetett az életének. Avajev a Gazprombank alelnöke volt, de a Kremlben is dolgozott Putyin elnöki adminisztrációjában. Halála előtt ugyanakkor lemondott a bankvezetői posztjáról.
E két eseten kívül több más orosz menedzser is rejtélyes körülmények között vesztette életét. A lengyel kutatóintézet, a Warsaw Institute programigazgatója, Grzegorz Kuczynski ennek nyomán azt mondta: „Mindegyik eset kapcsán elterjedtek azok a feltételezések, hogy ezek megrendezett öngyilkosságok lehetettek”, de arról a lengyel elemző sem tudott érdemben nyilatkozni, hogy mégis „ki tehette volna ezt, és miért?”
A rejtélyes gyilkosságok sorába tartozik az ukrajnai születésű Mihail Watford halála is. Őt felakasztva találták meg a garázsában, egy angliai házban, négy nappal a háború kitörése után. Watford olaj- és gázügyletekből szerezte a vagyonát. A brit rendőrség szerint azonban nem merült fel gyanús körülmény. Ám három nappal korábban a Gazprom menedzsere, Alekszandr Tyuljakov is akasztással végzett magával. Őt is a saját garázsában találták meg, de Oroszországban, Szentpéterváron. Ám még a helyi rendőrség is megkérdőjelezte a holttest mellett talált búcsúlevél hitelességét. A halála előtti estén ráadásul állítólag súlyosan megverték Tyuljakovot.
A tragikus események ráadásul már a háború előtt megkezdődtek: Leonyid Sulmant, a Gazprom Invest menedzserét még januárban találták holtan a házában. Sulman is hagyott búcsúüzenetet, mely szerint nem akart családja számára „teherként” élni – kínzó fájdalmai voltak ugyanis a törött lába miatt. Orosz lapok megkérdőjelezik az üzenet hitelességét, mivel Sulmannak lett volna pénze fájdalomcsillapítók vásárlására. Sulman ellen ugyanakkor állítólag a Gazpromnál csalás gyanúja miatt folyt vizsgálat.
A Gazprom körüli esetek ezzel még nem értek véget: a Szentpétervár környékén élő, 61 éves Jurij Voronovot fejbe lőtték, holttestét saját úszómedencéjében találták meg. Szállítmányozási cége, az Astra-Shipping a Gazprommal üzletelt. A rendőrség üzleti vitát sejt a gyilkosság hátterében. És még mindig nincs vége a tragédiáknak: Andrej Krukovszkij a Gazprom síközpontjának volt a vezetője, ő május 2-án túrázás közben lezuhant egy szikláról. A központot korábban Putyin is gyakran látogatta.
Halál a Gazpromon kívül: vudu és késelés
Nemcsak a Gazprom és a gázcéggel kapcsolatba hozható menedzserek hunytak el az utóbbi hónapokban. Alekszandr Szubbotyin a Lukoil nevű orosz olajcég korábbi felső vezetője volt, és szívrohamban halt meg Mityiscsiben. A hatóságok mégis vizsgálják az esetet, ugyanis egy nappal korábban Szubbotyin állítólag alkohol- és drogtúladagolással ment el egy jamaikai vudu rituáléra egy „sámánhoz”. A sámán házában pedig „kijózanító szeánszot” tarthattak, aminek a vége Szubbotyin halála lett – legalábbis a hivatalos verzió szerint.
Március 23-án Vaszilij Melnyikovot és családját (feleségét és két fiát) találták holtan Nyizsnyij Novgorodban a lakásukban. A milliomost a hozzátartozóival együtt halálra késelték. A rendőrség ebben az esetben is gyilkossággal kombinált öngyilkosságot feltételez. Melnyikov orvosi eszközöket forgalmazó MedStom nevű cégének ukrán leányvállalata nagyot bukott a szankciók miatt. Vitája volt Melnyikovnak egy régi üzlettársával is, ezért extra biztonsági intézkedéseket tett.
Kik azok az oligarchák egyáltalán?
Az oligarchák háborúellenes nyilatkozatairól, illetve a náluk sokkal szegényebb Gazprom-menedzserek rejtélyes haláleseteiről megkérdeztük Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértőt. A történész szerint kérdéses, hogy azok, akiket manapság orosz oligarchákként emlegetnek, valóban azok lennének.
Oligarcháknak ugyanis azokat a nagyon gazdag embereket nevezzük, akik többnyire a gazdaság stratégiai területein szerezték a vagyonukat, és felhatalmazottnak érzik magukat arra, hogy jelentős befolyást gyakoroljanak az ország kül- és belpolitikájára. Vagyis nem lobbiznak, hanem úgy gondolják, hogy az ország irányításának minden stratégiai ügyében illetékesek. Sőt, nemcsak gondolják ezt, de képesek is akaratuk érvényesítésére. Ez volt a helyzet a kilencvenes évek második felében, amikor a közhatalom drámaian meggyengült, és az oligarchák befolyása nem ütközött intézményi akadályokba.
De már jó ideje nem ez a helyzet, a valódi oligarchák kora régen lejárt Oroszországban – véli a történész –, ugyanis a 2000-től erős elnöki hatalmat kiépítő és etatista fordulatot kezdeményező Vlagyimir Putyin kiszorította a hatalomból a ’90-es évek oligarcháit. A Jelcint követő új elnök már röviddel beiktatása után az oligarchák értésére adta: vége a paravánok mögötti alkuknak, a politikában hallgass a nevük. Ezért cserében azt ígérte, senki nem fogja a vagyonuk eredetét firtatni.
Nem mindenki értette meg Putyin üzenetét
„Ha betartjátok az új szabályokat, és visszavonultok az üzleti élet területére, nem lesz köztünk konfliktus” – nyugtatta Putyin az új tulajdonosi elit tagjait. Többségük tudomásul is vette ezt. Kivételt a 2000-es évek elején csak két médiacézár, Borisz Berezovszkij és Vlagyimir Gusinszkij jelentett.
Az előbbi az egykori szovjet központi tévécsatornát, a „Pervij kanalt” ellenőrizte, míg az utóbbi az 1990-es évek legfontosabb, akkor alapított médiavállalkozását – benne a népszerű NTV tévécsatornával – birtokolta. Mindketten arra használták a felügyeletük alatt álló médiát, hogy politikailag érzékeny információkat, az úgynevezett „kompromatokat” hol visszatartották, hol nyilvánosságra hozták attól függően, hogy épp melyik „megoldás” kecsegtette őket nagyobb haszonnal – magyarázza Sz. Bíró.
Az egykori oligarchák közül persze csak azok őrizhették meg a vagyonukat, akik tudomásul vették az új szabályokat, és felhagytak a közhatalom befolyásolásával. Akik viszont nem ezt tették, a vagyonukat is elveszítették. Így járt Guszinszkij még a kétezres évek elején, amikor is le kellett mondania a médiabirodalmáról a „Gazprommedia” javára. De ez a sors várt később Mihail Hodorkovszkijra is, akit a Jukosz olajcég tulajdonjogától fosztottak meg.
Első és második generációs oligarchák: igaziak és hamisak
Vannak „első generációs” oligarchák, akik „második generációssá” alakultak át: vagyonukat a jelcini években szerezték, de tudomásul vették Putyin és az őt körbevevő titkosszolgák akaratát. S nemcsak hogy felhagytak a közhatalom befolyásolásának kísérletével, de ennél tovább mentek: csatlakoztak az elnök politikai kíséretéhez. E szerepben látjuk már egy ideje Abramovicsot és Gyeripaszkát is. Mindketten azok közé tartoznak, akik időről időre Putyin és az államhatalom vélt érdekében felettébb kényes feladatokat teljesítenek.
Szemben az „első generációs” oligarchákkal, akik a korai privatizáció korszakában, különböző politikai klánok támogatását élvezve, vagyis mégiscsak bizonyos fokú rivalizálás feltételei között jutottak nagy vagyonokhoz, a „második generációsok” csak és kizárólag Putyinnak köszönhetik jelentős tulajdonukat. Így esetükben fel sem merül a főhatalommal való szembefordulás, merthogy ők annak teremtményei, ezért ők nem is igazi oligarchák, sokkal inkább annak hamis vagy ál változatai.
E körbe tartoznak Putyin barátai, Gennagyij Tyimcsenko, Jurij Kovalcsuk, Arkagyij Rotenberg és kevésbé ismert testvére, Borisz. Ők – Sz. Bíró szerint – a szó klasszikus értelmében nem oligarchák, legfeljebb nagyon gazdag emberek, akik a főhatalom első számú birtokosának akaratából váltak vagyonossá, és csak addig maradnak azok, amíg Putyin így akarja. Nekik nincs politikai akaratuk, soha nem lépnek fel a közhatalommal szemben, azt semmilyen módon nem akarják befolyásolni.
Többféle magyarázat létezik a rejtélyes halálesetekre
Más kérdés, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban, a február 24-én kitört Ukrajna elleni háború után az orosz Gazprom környékén számos menedzser halt meg – különböző okokból. Ezek az üzletemberek az első- és másodgenerációs oligarchákhoz képest olyan alacsony beosztásban dolgoznak, hogy őket végképp nem lehet oligarcháknak nevezni. Vagyonuk, befolyásuk nem mérhető sem a valódi, sem a hamis oligarchák gazdagságához és befolyásához – állítja Sz. Bíró.
Halálukra többféle magyarázat is született, de ezeket érdemes óvatosan kezelni. Az információs zajból két lehetséges változat emelhető ki.
- Az egyik szerint nem kizárt, hogy az ukrajnai háború nyomán kialakult zavaros helyzetben egyesek megpróbálnak olyan vagyonelemekhez jutni, amikhez korábbi tulajdonosaik is kétes körülmények között jutottak.
- Ám azt a lehetőséget sem lehet kizárni, hogy az orosz állam próbálja most visszaszerezni a Gazprom külföldön lévő, korábban magánkézbe került aktívumait. A Nyugattal való éles konfrontáció körülményei között az orosz államapparátus, mindenekelőtt a titkosszolgálatok gondolhatják úgy, hogy sokkal többet engedhetnek meg maguknak, mint korábban.
Mindez persze csak feltételezés, és aligha fogjuk rövid időn belül megtudni, hogy mi is áll a rejtélyes gyilkosságok, halálesetek hátterében. Abból a tényből, hogy „első generációs” oligarchák nyilatkozataikkal megpróbálnak elhatárolódni az ukrajnai háborútól, nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Ők voltak azok, akik az elsők között ismerték fel a háború önsorsrontó jellegét, azt, hogy annak Moszkvára nézve is súlyos következményei lesznek, de már rég nincsenek abban a helyzetben, hogy Putyint befolyásolni tudják.
Amikor a Londonban élő, „első generációs” oligarcha, az Alfa-csoport feje, az ukrajnai születésű Mihail Fridman megírja munkatársainak a háborút elutasító véleményét, és ez a „szolgálati használatra” készült levél nyilvánosságra kerül – aligha véletlenül –, annak nem az a funkciója, hogy Putyint rábírja a háború befejezésére, hanem hogy megerősítse külföldi pozícióját, és elkerülje vagy enyhítse az ellene elrendelt szankciókat – véli Sz. Bíró Zoltán.
És persze az se tévesszen meg senkit, amikor „másodgenerációssá” átvedlett oligarchák próbálják magukat Ukrajna jótevőiként feltüntetni, mint ahogy ezzel Abramovics is próbálkozott, mert ebben az esetben sincs szó másról, mint a szankciók elkerülésének kísérletéről. Ezek a nyilatkozatok nem az orosz közvéleménynek szólnak, nem is Putyinnak, hanem a Nyugatnak, a nyugati politikusoknak és befektetőknek, akikkel ezek az orosz üzletemberek kapcsolatban akarnak maradni – mondja a szakértő.
Nincs hatásuk az oligarcháknak a putyini rendszer működésére
A putyini rendszer működésére tehát semmilyen hatással nincsenek az oligarchák, legyenek azok „igaziak” vagy „hamisak”. Az egykor valódi oligarchák többségükben vagy már emigráltak, vagy kétlaki életet élnek, mint Abramovics is, aki néhány hónappal korábban Putyin személyes képviselőjeként még az isztambuli ukrán–orosz fegyverszüneti tárgyalásokon is feltűnt. Ez a kétértelmű szerepvállalás is részben a Nyugatnak szólt. Abramovics próbálta elhitetni, hogy bár Putyin képviseletében van jelen, de leghőbb vágya a háborút lezáró megállapodás mielőbbi megszületésének segítése.
Ha az oligarchák (sem az első-, sem a másodgenerációsok) nem szólhatnak bele az orosz politikába – akkor kik? Sz. Bíró szerint egyelőre sem az elitek, sem a szubelitek – azaz az elit utasításait, parancsait végrehajtók, a törvényeket és a jogszabályokat betartatók – körében nem látszanak hajszálrepedések Moszkvában.
Nincs elégedetlenség az orosz erőszakszervezetek legfelsőbb irányításában, de még középszinten sem látszanak ilyen jelenségek – ezeket a szervezeteket és középvezetőiket (a szubelitet) sikerült erősen a rendszerhez kötni. Rövid távon kicsi az esélye annak, hogy ez megváltozzon. Azt pedig, hogy a fegyveres erők legfelsőbb köreiben ki mire gondol, senki sem tudhatja, ezért erről még találgatni sem érdemes – állítja a megkérdezett Oroszország-kutató.
Azt sem lehet tudni, hogy egy olyan „konszolidált autokráciában”, mint amilyen a putyini Oroszország, mikor veszíti el a lakosság a tűrőképességét, ami egyébként nyilván jóval nagyobb, mint Nyugat- vagy Közép-Európában. Ám a társadalom tényleges közérzete azokból a közvélemény-kutatásokból sem érzékelhető pontosan, amiket Oroszországban végeznek. Ott, ahol nincs demokratikus nyilvánosság, a lojalitásra vonatkozó kérdésekre adott válaszok aligha tekinthetőek hitelesnek. Ezért csak találgatni lehet, mikor jön el az a pillanat, ha eljön egyáltalán, amikor felszínre tör az orosz társadalom elégedetlensége.
A hatalom talán épp ettől tartva halogatja az általános mozgósítás elrendelését. Az ugyanis könnyen teremthet új, a hatalommal szemben ellenséges közhangulatot – véli Sz. Bíró Zoltán.
Tábornokok letartóztatásban – Putyin tudhatja, mitől kell félnie
Feszültségek azért lehetnek Oroszországban, csak éppen ezek kívülről nem láthatók. Ám érdekes, hogy „hatalommal való visszaélés” miatt tartóztattak le három orosz belügyi tábornokot júliusban. Szergej Umnov altábornagy a „legnagyobb hal”, akit a hatóságok lefogtak. Alekszej Szemjonov vezérőrnagy a szentpétervári közlekedési rendőrség főnöke volt a letartóztatásáig, de Ivan Abakumov is vezérőrnagyi rendfokozatot visel. Ők állítólag 2016 és 2020 között kezelték hűtlenül a rájuk bízott forrásokat.
Az 57 éves Umnov korábban a leningrádi terület és a szentpétervári rendőrség feje volt 2012 és 2019 között, majd Vlagyimir Kolokolcev belügyminiszter tanácsadója lett. A három letartóztatott tábornok akár tíz év börtönt is kaphat. A belügyminiszter nem nyilatkozott az ügyben, melynek kivizsgálásában a Szövetségi Biztonsági Szolgálat, vagyis a KGB utódszervezete, az FSZB is részt vett.
Kolokolcev belügyminiszter aligha lehet nyugodt: Putyin a napokban aláírta a belügy cseljabinszki részlege helyettes vezetőjének, Andrej Szuhoparovnak a nyugdíjazásáról szóló parancsát. Ha ehhez hozzászámítjuk azokat a tábornokokat, akik a katonaság kötelékében vesztették életüket az Ukrajna ellen indított orosz háborúban, elmondhatjuk, hogy
Ha elégedetlenségre nem is utalnak a jelek, alighanem Putyin sem véletlenül cserélgeti, illetve tartóztattatja le a hátországbeli belügyi tábornokokat. A Kreml ura ugyanis a titkosszolgálatnál, a szovjet KGB-nél szerezte elsődleges tapasztalatait, s alighanem sokkal jobban tudja, hogy milyen veszélyektől kell a moszkvai csúcselitnek valóban félnie.
