Ember legyen a talpán, aki egy levegővétellel el tud sorolni öt filmet Amber Heardtől, cserébe viszont majdnem mindenki tud mondani legalább három szörnyen bizarr, esetenként gusztustalan részletet a színésznő legnagyobb show-jából, ami nem a vásznon, hanem a bírósági tárgyalóteremben, ezzel együtt a bulvárlapok hasábjain zajlik. A 36 éves színésznő közepesen sikeres karriert futott be eddig, filmográfiájában leginkább tipikus jócsaj-szerepek vannak, vélhetően a nem túl sok színészi kihívást rejtő Meráról ugorhat be a legtöbb embernek az Aquamanből.
Az tehát nem mondható, hogy egyedülálló karriert futott volna be eddig Hollywoodban, az viszont igen, hogy az elmúlt évtizedek legocsmányabb válása az övé Depp-pel: immár ötödik éve pereskednek egymással a lehető legcsúnyább módon, amely során már nemcsak a repkedő milliók a súlyosak, de a vádak is. És bár a #metoo mozgalom jellemzően azt a tendenciát hozta magával, hogy amint egy híres színészt megvádolnak erőszakkal, nagyon hamar lehúzhatja a karrierjét a vécén, Heardék esetében ez másként alakul. Depp ugyanis – ahelyett, hogy elsunnyogott volna feleségverőnek titulálva a cancel-purgatóriumba – visszavágott, és immár komoly esély van annak bizonyítására is, hogy bár ő sem ártatlan, Heard is bántalmazta őt.
Ugyan nyertest nyilván nem lehet hirdetni egy ilyen helyzetben, és ki tudja, hány évad áll még előttünk az új évezred válásából, jelenleg Heard szénája áll rosszabbul – elég csak megnézni a közösségi média felületein adott reakciókat, és a több tízezer #justiceforjohnny hashtaggel ellátott posztot. Hosszasan lehetne fejtegetni, hogy vajon precedens értékű lesz-e Heardék esete, és ez miként írja át az egész cancel és #metoo kultúráról alkotott képet, ám nagyon úgy fest, messze még az ügy lezárásának és a tanulságok levonásának ideje. Helyette inkább nézzük, ki is az a nő, aki miatt Johnny Deppnek évek óta fájhat a feje.
Katolikus texasi lányként a show-bizniszbe
Igazi konzervatív texasi család tagjaként nem is volt más út számára, minthogy szigorú katolikus neveltetést kapjon. A kinézetében rejlő lehetőségeket már korán felfedezte, az iskola mellett helyi szépségversenyekre járt, nyáron vízimentőként keresett zsebpénzt. Vallásosságának tizenhat évesen legjobb barátja autóbalesete vetett véget, azóta ugyan következetesen nem nevezi magát ateistának, mégsem követ egyetlen vallást sem, és a katolikus iskolát egyik napról a másikra hátrahagyva éles váltásként Los Angelesbe ment színészkarriert építeni. Igazi texasiként édesapja egy gyöngyberakású fegyvert ajándékozott neki búcsúzásként.
Hollywoodban aztán legalulról kezdve végigjárta a show-biznisz szamárlétráját: mozgóképes karrierjét két videóklippel indította (Kenny Chesney: There Goes My Life, Eisley: I Wasn’t Prepared), majd jöttek a mellékszerepek a sorozatokban. A cameovadászoknak íme: flörtölt Hank Moodyval (David Duchovny) a Kaliforgia első évadában és Spencer Reiddel (Matthew Gray Gubler) is a Gyilkos elmékben, ha pedig épp nem flörtölt, akkor a Narancsvidék szereplőit zárta be ügyetlen boltosként egy üzletbe.
Filmes debütálására sem kellett sokat várnia, igaz, nem mondható, hogy a Péntek esti fények című filmben Maria megformálásával páros lábbal rúgta volna rá az ajtót Hollywoodra. Közel öt évig rótta a befutni vágyó színészek kötelező köreit rengeteg sorozatszereppel és filmes mellékszereppel, amikor 2008-ban megvolt a nem túl zajos, de legalább hatékony berobbanása egyrészt az Ananász expressz című stonerkomédiával, másrészt a Sose hátrálj meg! című harcművészeti filmmel. Anyagilag mindkettő kiemelkedően sikeres volt, ráadásul már nem csak a sokadik statisztaszerep jutott Heardnek, így végre egy ligával feljebb került. Nem mintha sikerre váltotta volna azt: onnantól kezdve évente több, nem túl nagy sikert arató filmet is csinált jellemzően olyan szupersztárok oldalán, mint Nicolas Cage (Féktelen harag), Demi Moore (Eladó a családom), Woody Harrelson és Bill Murray (Zombieland). Aztán 2011-ben jött a Rumnapló, amely másképp lett sorsfordító filmje, mint ahogyan azt ő szerette volna.
A Rumnaplóval nemcsak neki, hanem Deppnek is nagy elvárásai lehettek: a színész egyszer már kultfigurává vált Hunter S. Thompson-karakterként (Félelem és reszketés Las Vegasban), a 2010-es évek elején pedig nagyon úgy tűnt, nem dőlhet hátra nyugodtan azzal a tudattal, hogy Jack Sparrow-ként és Tim Burton kedvenc színészeként végighaknizhat egy karriert. A Rumnapló a nagy elvárások ellenére bukás volt, sem Depp, sem Heard karrierjén nem lendített sokat – bár utóbbién közvetve mégis. A forgatáson kezdődött a románc, amelynek a még megmaradt emlékei épp most porlanak szét egy rettentő csúnya pereskedés során a világ szeme előtt.
Az nem mondható, hogy Heard és Depp Hollywood új ünnepelt sztárpárja lett volna, hisz sok rajongónak szúrta a szemét, hogy a színész gyanúsan egy időben szakított tizenhárom év után gyermekei anyjával, Vanessa Paradisszal, és jött össze több mint húsz évvel fiatalabb szereplőtársával. Heardöt két éven belül feleségül is vette annak ellenére, hogy korábban Depp mindig azt hangoztatta, nem kell a papír, ezért sem kötötte össze korábban hivatalosan az életét Paradisszal.
A friggyel azonnal olyan figyelem irányult Heardre, mint előtte a filmjei által sosem – bár ő egy interjúban kategorikusan tagadta, hogy megváltozott volna vele szemben a kereslet azt követően, hogy kapcsolatuk nyilvánosságra került. A nagyobb szerepek egyelőre valóban kerülték, jellemzően továbbra is a főhősök szerelmi szálát erősítette (Magic Mike XXL), felejthető filmekben játszott nagyobb szerepeket (3 nap a halálig), de leginkább biodíszletként bízták rá a csábító nő szerepét (Machete gyilkol). Komolyabb szerepekkel is próbálkozott, alakította Christopher Walken punk lányát a One More Time című dramedyben, de igazán nagy áttörést mégsem ért el. Mégis elég volt ahhoz, hogy ő kapja meg Mera szerepét a készülő Aquamanben Jason Momoa oldalán, és ezzel ismét egy szintet lépett. A tenger vörös hajú királynőjeként néhány évre egész biztosan bebetonozta magát a mozikba: a 2017-es film után feltűnt az Igazság Ligájában, és a 2023-as Aquaman 2-ben is szerepelni fog – igaz, a pereskedés óta indított petíció, amely a leváltását követeli, már 3 millió szignó körül jár.
Nem filmjeivel, válásával került címlapra
A Depp-pel kötött házasság kevesebb mint másfél évvel később válással végződött, mégpedig a csúnyábbik fajtából. A színésznő családon belüli erőszakról beszélt, előkerültek a véraláfutásokkal tarkított Heard fotói, ebből fakadóan az ideiglenes megelőző távoltartás Depp ellen, míg végül több mint egy évvel később, 2017 nyarán mondták ki a válást. Így azonban, hogy még öt évvel később is bíróságon tárgyalják, hogyan került ürülék a házaspár ágyába, nyilvánvaló, hogy nem ért véget ennyivel: egy évvel később Depp beperelte a Sunt is kiadó News Group Newspaperst, amiért feleségverőnek nevezték. Közben be is kapcsolt a cancel culture gépezet, Depptől pedig sorra váltak meg az olyan gigaprodukciók, mint a Karib-tenger kalózai filmek, vagy a Legendás állatok-sorozat. Bár a pert végül Depp elvesztette, ismét a bíróságon szenvedő sztárokkal volt tele a bulvársajtó.
Amber Heard ráadásul mindezt megfejelte azzal, hogy írt egy cikket a Washington Post számára, amelyben családon belüli és szexuális erőszak áldozataként és egyúttal a filmipar áldozataként hivatkozik magára, aki – amióta kiállt történetével a nyilvánosság elé – teljesen mellőzve van. Az akkor épp maximális fordulatszámon pörgő #metoo mozgalom ünnepelte Heard kiállását, ám ekkor Depp meghúzta a váratlant: nem hagyta magát, és beperelte exfeleségét, aki szerinte szándékosan feketíti be hazugságokkal, miközben ő maga a bántalmazó. Heard nagyjából hasonló érvekkel perelte vissza, a jogi pingpong utolsó felvonásaként még jelenleg is zajlik a színésznő ellen indított ötvenmilliós becsületsértési per, amely nagyjából minden héten cliffhangerrel végződik.
Heardről tehát leginkább magánélete miatt írnak sokat, filmes karrierje viszonylag gyorsan összefoglalható, és az sem feltétlenül igaz, hogy mélyinterjúk százai készültek már vele. Tudni lehet róla, hogy igazi könyvmoly, amelyet a tetoválások iránti rajongásával is összeköt: magára varratott egy Pablo Neruda-idézetet, de Omar Khayyam perzsa költő egyik sora is a testén szerepel. Heard 2010-ben közölte a nyilvánossággal, hogy biszexuális – pontosabban azt, hogy nincs szüksége címkékre, férfiakkal és nőkkel is egyaránt élt már párkapcsolatban. Azóta is elkötelezett támogatója az LMBTQ-jogoknak, de nem csak ennyiben merül ki az emberi jogok melletti kiállása: rendszeresen jótékonykodik, menekülteket és beteg gyerekeket támogat, az ENSZ egyik emberi jogi kampányában is részt vett, emellett az American Civil Liberties Union nagykövete. Már karrierje elejétől gyakran emelt szót a női egyenjogúságért, és többször hangoztatta, hogy szerepeivel több akar lenni az aktuális jócsajnál.
Színésznőként általában két lehetőségem van: a vágy tárgya vagy a legjobb barát, aki nem szexi. A kreativitás szempontjából nem túl kielégítő dolog csupán szexinek lenni, hisz nem tehetek arról, hogy nézek ki. Nincs hatalmunk afölött, milyen lapokat osztott nekünk a genetika, szóval hiba lenne arra büszkének lenni, milyen a külsőm. És nem mellesleg: Los Angelesben mindig lesz valaki, aki szebb nálad
– nyilatkozta egy interjúban az általa játszott eyecandy-szerepekről, amelyekbe saját bevallása szerint mindig próbál valami pluszt vinni.
Tavaly béranya segítségével született meg első gyereke, Oonagh Paige Heard. Instagram-posztjában, amelyben bejelentette az új jövevény érkezését, azt írta:
Négy évvel ezelőtt elhatároztam, hogy gyereket akarok. A saját feltételeim szerint. Most már értem, mennyire alapvető egy nő számára az, hogy így gondolkodhasson a sorsunk egyik legfontosabb részéről. Abban reménykedem, végre normalizálódhat az, hogy nem kell gyűrű a gyerekvállaláshoz.
Ezek alapján egy mélyen emberbarát, keményen dolgozó nő képe rajzolódhat ki, amelyet azonban most árnyalnak azok a hírek, amelyek szerint a színésznő már egyik korábbi barátnőjét, Tasya Van Ree-t is olyan szinten bántalmazta, hogy rendőrt kellett hívni. Vallomásában is egyre több az ellentmondás, sőt, a Depp ügyvédei által bemutatott bizonyítékok amellett szólnak, hogy a színésznő mind verbálisan, mind fizikailag bántalmazta a színészt. Az olyan hírek sem épp az ő malmára hajtják a vizet, hogy nemrég kirúgta a teljes PR-gépezetét, mert szerinte nem jó színben tüntetik fel őt. Egy, a perben tanúskodó pszichológus szerint pedig komoly személyiségzavarokkal küzd, ebből fakadóan akarhat az áldozat szerepébe helyezkedni a bíróságon.
Vélhetően kevesen fogadtak volna arra, hogy a jobb sarokban helyet foglaló, botrányos, alkohol- és drogproblémáival küzdő Johnny Depp és az emberi jogokért gyakran kiálló, törékeny, szőke szépség közti viszályban a közvélemény a színészt hozza ki győztesen, ám egyelőre nagyon úgy fest, ez történik. Heard esete precedenst teremthet: megmutathatja, amire már volt példa. Kérdés, hogy mit tesz mindez Heard egyébként sem túl fényes színészi karrierjével: lehetőségre váltja a hírhedtséget, vagy ebben az esetben pont ő lesz az, akit kilök magából a szakma?
amely egyrészt végre árnyalhatja a gyakran egyoldalúsággal vádolt #metoo mozgalmat, másrészt árthat is neki, főleg akkor, ha ismét hazugságon kapják a színésznőt,