Meséld büszkén, hogy te ott voltál, amikor Fehérváron az Ördögkatlanban történelmet írtunk. És ezt senki nem veheti el tőled
– hangzott el a nagyon hangulatos, magával ragadó kisfilmben az osztrák bázisú jégkorongliga, ICEHL idei döntőjének második mérkőzése előtt.
Valóban történelmi volt ez a meccs, hiszen a Fehérvár korábban nemhogy a döntőbe, de még az elődöntőig sem jutott el, pedig 2007-es csatlakozása óta hat alkalommal is tagja volt a rájátszás mezőnyének, ám a negyeddöntős párharc után rendre véget is ért számára az idény. A mostani alapszakaszban a Volán sokáig a második helyen állt, végül harmadikként zárt, első ellenfele a rájátszásban a ligaújonc, dél-tiroli Pustertal volt, és a magyar csapat a párharcot a lehető leggyorsabban, négy meccs alatt lezárta, eljutva ezzel olyan magasságokba, ahol addig nem járt.
A Fehérvár azonban nem szédült meg a számára újdonságként ható terepen, és bár az elődöntőben az első meccset elvesztette a Villach ellen, utána ismét úthengerfokozatra kapcsolt, és 4-1-es összesítéssel érkezett meg a döntőbe. Ahol a liga leggazdagabb csapata, az alapszakaszt megnyerő Red Bull Salzburg volt az ellenfele, amely pontosan tudta, milyen érzés finálét vívni, mivel a 2004-es csatlakozása óta tízszer masírozott el az utolsó párharcig, és hatszor be is gyűjtötte az aranyat.
A két csapat kezdésnek egyből összehozott egy instant klasszikust, a felek Salzburgban 85 percen át gyűrték egymást a jégen, az első hosszabbítás még 5 az 5 ellen zajlott, majd a másodiknál már csak 3-3 mezőnyjátékos sajtolta ki a testéből az utolsó erőtartalékait, és végül a 19 éves német Leonhardt lett a hős, ő ütötte azt a gólt, amivel a Salzburg megszerezte a vezetést a fináléban.
A csütörtöki második felvonás előtt csak egy dolog volt biztos: jegy nélkül, az esetleges lepattanóban reménykedve senkinek nem volt érdemes elindulnia az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokhoz, a klub ugyanis minden létező jegykategóriából eladta a megengedhető maximális mennyiséget. A kivételes helyzetben lévő jegytulajdonosok viszont már másfél órával a kezdés előtt elárasztották a csarnok környékét, szemezgettek a szurkolói bolt kínálatából, esélyt latolgattak, ettek-ittak, és közben az egyik társaság azt az értékes információt is megosztotta velünk, hogy azért érdemes korán kiérni, mert ilyenkor még igazán hideg sört lehet kapni a büfében.
A Kajászóról, illetve Válból érkező négyfős brigád tagjai rendesen fel is tankoltak a nedűből, de nem emiatt voltak felettébb optimisták, hanem a Volán szezonban nyújtott teljesítménye miatt, ami szerintük legnagyobb mértékben az edzőnek, az amerikai Kevin Constantine-nak tulajdonítható. Az egyik drukker 4-3-as fehérvári sikert tippelt a döntőre, a másiknak viszont inkább a 4-2-es eredmény tetszene, mert akkor hazai pályán ünnepelhetnék a bajnoki címet.
„Ha 3-3 lesz az állás, te leszel a sofőrünk a hetedik meccsre” – kért ellenszolgáltatást a sok kérdés miatt az egyik szurkoló, majd amikor jeleztem, hogy 15 évnyi autómentes időszak után még csak most barátkozom a rutinpályával, gyorsan megnyugtatott, hogy a salzburgi úton sok lenne a pihenő.
„Nagyon pisálós a brigád, úgyhogy tíz kilométerenként biztosan meg kellene állnunk” – próbálta vonzóbbá tenni az utazást az egyik férfi, végül abban maradtunk, térjünk vissza a kérdésre, ha majd időszerű lesz a szervezkedés a mindent eldöntő hetedik mérkőzésre. Addig is kifaggattam őket az elsőről, amelyen szerintük a Volán nagyon meglepte a játékával a Salzburgot, és úgy érzik, ha a csapat tudná hozni a hazai meccseit, akkor az adna akkora önbizalmat, hogy akár kint is összejöjjön a bravúr.
A társaság 12–13 éve jár Fehérvár-meccsekre, és számukra azért vonzóbb a hoki mondjuk a futballnál, mert ezeken a mérkőzésen családiasabb a hangulat, ha a pályán időnként el is csattannak pofonok, a szurkolótáborok között akkor sincs gyűlölködés.
„Akármi a végeredmény, a szurkolók a végén mindig barátként tekintenek egymásra, és lepacsiznak. Ez teszi különlegessé a hokit” – magyarázta a Kajászó-Vál tengely egyik tagja, nekem pedig egyből bevillant, ahogy a szentpétervári A csoportos vébén a magyar és a szlovák hokifanatikusok önfeledten söröztek együtt a két csapat meccse előtt és után. Ott voltam a 2019-es, nagyszombati szlovák–magyar Eb-selejtezőn, ott nehéz lett volna elképzelni hasonló idillt, igaz, nem is ugyanaz a szurkolói réteg jár jégkorongra és focira (ami az egyik tábornál „Aki ugrál, büszke magyar” rigmus, az a másiknál „Ki nem ugrál, büdös román”).
Hogy a hoki tényleg képes bevonzani új rajongókat, arról egy tatabányai nő adott tanúbizonyságot, aki azt mondta, annyira rákapott az ízére, annyira megragadta az a fajta szurkolói összetartozás, amit ezeken a meccseken tapasztalt, hogy folyamatosan böngészi a menetrendet, majd rendeli a jegyet, és bepattan az autóba, hogy az odavissza nagyjából 110 kilométeres túra révén újabb emlékezetes élménnyel gazdagodjon.
Bár egy, a magyar hokit és ezen belül a fehérvári csarnokot is kívül-belül jól ismerő barátunk a lelkünkre kötötte, hogy felvezetés gyanánt kötelező a büfében elfogyasztani egy hot-dogot, az éhségüket csillapítani vágyók sora sosem volt elég rövid ahhoz, hogy ez a misszió teljesülhessen, e helyett összefutottunk bő fél órával a kezdés előtt a Fehérvár általános igazgatójával, a korábbi 230-szoros válogatott Szélig Viktorral, hogy aztán megtudakoljuk tőle, miért pont idén jött össze a nagy áttörés a csapatnak?
Hogy mitől más Kevin Constantine, mint a korábbi edzőink? Alaposabb, részletesebb, sokkal jobban beleássa magát a dolgokba, és a jégkorong a centiméterek sportja, ahol apróságok döntenek. De nem csak az edzői stábot lehet kiemelni, mert az is fontos tényező, hogy az idei keretünk mélyebb, és ha mindenki egészséges, akkor négy erős sorunk van, ezáltal még versenyképesebbek tudunk lenni
– nyilatkozta Szélig, aki a válogatottal 2008-ban tagja volt a szapporói csodának, amikor feljutottunk az A csoportba.
Bár a Fehérvár idei szereplése csodaszámba azért nem megy, hiszen a potenciál benne volt a csapatban, az mindenképp megemlítendő, hogy a korábbi rájátszások alkalmával sosem tudott kettőnél több mérkőzést nyerni a Volán, idén viszont már nyolc diadalt számlál.
„Érezhető, hogy a gát átszakadt azzal, hogy sikerült továbbjutni a negyeddöntőből, és ez hozta magával a lendületet, megnőtt a fiúk önbizalma, és bizonyára szerepet kapott az újdonság varázsa is, az, hogy itt még nem jártunk. Én azt mondtam a játékosoknak a döntő előtt, hogy élvezzék azt, hogy itt vannak. Számszerű tippet ne várjon tőlem, mert sosem szoktam jósolni, de legyen egy jó meccs, még az sem baj, ha ez is 85 perces lesz. A feleségem csak elnézi, ha megint későn érek haza” – búcsúzott Szélig Viktor, aki ha izgult is a meccs miatt, jól leplezte a rá jellemző lazasággal.
A csarnokban a fehérvári nézők némi füttyel fogadták a jégre érkező salzburgiakat, és minden bizonnyal hasonló üdvözlésben lett volna részük a játékvezetőknek is, ha nem nyom el mindent a hangszórókból dübörgő AC/DC. Aztán az első néhány percben már tisztán hallhatták a sporik a hazai közönség tiltakozását, és ez rendre visszatérő elem volt végig a meccsen, mert a fehérvári nézők úgy érezték, a bírók időnként túlságosan elnézőek az osztrákokkal szemben.
Szélig Viktor előzetesen azt mondta, annyira jól ismeri egymást a két csapat, hogy nehéz lesz újat mutatniuk egymásnak, és az első harmad első fele alapján azt lehetett leszűrni, hogy tényleg precíz munkát végeztek a videóelemzéskor a szakmai stábok, mert bár szédítő volt az iram, lövésig alig-alig tudtak eljutni a felek. A letámadással próbálkozó Salzburg aztán egy szerencsétlen mozdulat után óriási ziccerbe kerülhetett volna, de szerencsére az egyik fehérvári még oda tudott piszkálni, így 3500 ember egyszerre lélegzett fel.
Majd a 12. percben ugyanennyi állapíthatta meg, hogy nem is olyan bonyolult játék a hoki, Campbell lőtte fel a korongot Kuraltnak, aki centerezett, az üresen érkező csapatkapitány, Hári pedig gyors mozdulattal át tudta emelni a pakkot a salzburgi kapus lábvédője fölött. A gólöröm közben sokadszorra állapítottam meg, akárki is találta ki, hogy a gólok után a Republic Repül a bálna című dala a tökéletes zenei aláfestés, jár neki a vállveregetés.
A gól értékét növeli, hogy a Fehérvár első, kaput eltaláló lövéséből született, ez aztán a hatékonyság! A gól után pár perccel egy újabb óhaja is teljesült a hazai nézőseregnek, amikor először állítottak ki egy salzburgi hokist, akinek jutott némi mutogatás is a lelátóról. Az emberelőnyben tökéletesen járatta a korongot a Fehérvár, így Hári egyszercsak hatalmas helyzetben találta magát, volt vagy másfél másodperce eldönteni, hova lőjön, de ezúttal sajnos nem célzott olyan jól, mint a góljánál. Aztán Terbócs hámozta meg a korongot, így odalett egy újabb ígéretes lehetőség, a Salzburg pedig büntetett, az amerikai védő, Brennan lőtt nagy erővel a kapuba, majd gólöröm gyanánt odamondogatott a fehérvári kapusnak.
Amivel azt érte el, hogy néhány hazai játékos megpróbálta hirtelen felindulásból átrendezni az arcberendezését, persze gyorsan megérkeztek Brennan társai is, így korrekt kis csetepaté alakult ki, fel is hangzott az ilyenkor megszokott „Üsd ki” bekiabálás, és érkezett mellé némi „Fuck you, Salzburg, fuck you” is a magyar–osztrák barátság jegyében. Az első harmad úgy végződött 1-1-re, hogy mindössze kilenc lövést jegyzett a két csapat összesen, de volt feszültség, volt izgalom, úgyhogy nem lehetett panaszunk.
A második harmadból alig három perc telt el, amikor Hári gyönyörű gólt ütött, amit végül videózás után adtak meg. Amikor a szlovén bíró szájából elhangzott a „good goal” verdikt, az egyik szurkoló viccesen megkérdezte a társát, hogy ez most akkor kettőt ért? 3-1 helyett azonban gyorsan jött a 2-2, Schneider tökéletes kapáslövéssel zárt le egy osztrák emberelőnyt. A hoki a centiméterek sportja, hallottuk a meccs előtt, és ez most is beigazolódott, a salzburgiak ugyanis el tudták takarítani a gólvonalon táncoló korongot, a Fehérvárnak viszont nem volt ilyen szerencséje, Lebler valahogy áttuszkolta a pakkot Tirronen lábai között, és mielőtt a finn kapus felocsúdott volna, beterelte az üresen tátongó ketrecbe.
A díszpolgári címre addig sem pályázó bírói négyes népszerűségi indexe tovább csökkent, amikor az ellenfelét leütköző Shaw számára az öt perc plusz végleges fegyelmi miatt befejeződött a meccs. Az ötperces hátrány során iszonyatosan lassan peregtek a másodpercek, de a Fehérvár állta a sarat, és kibekkelte ezt az időszakot. A Salzburg második gólját ütő Schneider egy kemény ütközés után valamit magyarázott a bírónak, amivel magára vonta a fehérvári had haragját, a nemtetszését még egy 12 év körüli kissrác is kinyilvánította, és tudjuk be a gyermeki lélek tisztaságának, hogy a középső ujjas nemzetközi jelzés helyett ő az ujjaiból V betűt formálva csápolt.
A második harmad után Lebler adott villáminterjút a jégen, és bár kapott fejhallgatót, vannak fenntartásaink, hogy mennyit hallott a kérdésekből, ugyanis brutális füttykoncertet rendezett a fehérvári tábor. A mellettünk ülő U18-as csapat – amely a DVTK legyőzésével épp a nagyok meccse előtt biztosította be a bajnoki címét – egyik tagja szerint Leblert a stílusa miatt már régóta nem szeretik Fehérváron, egy szurkoló viszont inkább annak tulajdonította a mérhetetlen, vagyis a hangerő révén épp, hogy nagyon is mérhető ellenszenvet, hogy a kanadai-osztrák csatárt a rájátszás előtt vette kölcsön a ligautolsó Linztől a Red Bull révén a többieknél izmosabb anyagi helyzetben lévő Salzburg, és ez a lépés sokaknál kiverte a biztosítékot.
A harmadik harmadban két emberhátrányt is kivédekezett a Volán, majd kiszórtak gyors egymásutánban két salzburgit is, és 5 a 4 ellen összejött az egyenlítés Petan nagyszerű lövésével. Abban bíztunk, hogy az egyenlítés okozta eufória révén a hazai csapatnál lesz a momentum, erre Lebler egy perc múlva sokkolt mindenkit, igaz, hogy gól legyen a nem túl jó lövéséből, ahhoz kellett Tirronen pillanatnyi, de annál fájóbb rövidzárlata.
Mindössze öt perc volt hátra, és a Volán nagyon nehéz helyzetbe került, Constantine edző pedig kockáztatott, már három perccel a végső dudaszó előtt lehozta kapusát, de ez most nem jött be, mert Schneider szerzett üres kapus gólt.
„Akkor sikatakahuhu, ahogy Gyergyóban mondának” – írta az ötödik gól után egy ismerős, és ez a vonat sajnos tényleg elpöfögött, pedig a legvége lehetett volna még nagyon körömrágós, de a Salzburg kapusa, Tolvanen még bemutatott egy őrült nagy védést, így maradt az 5-3 nekik.
A vereség ellenére a hazai közönség vastapssal kísérte az öltözőbe a játékosokat, Leblert pedig a meccs utáni interjút követően is kifütyülték, nehogy elszokjon tőle.
Fölényben játszott a Salzburg, de nekünk ez a döntő egy örömjáték, és egy-két meccset úgyis meg fogunk nyerni
– értékelt a hazaindulás előtt Csanád, aki ott volt már az első meccsen is, ahol a fehérvári tábor simán leszurkolta a létszámban bőven túlerőben lévő osztrákokat. Azt mondja, hét éve rendszeresen jár meccsekre, számára ez egy kikapcsolódás, majd kijavította magát, hogy ez az élete.
„Volt olyan, hogy sikerült kollégákat is kicsábítani a meccsre, és hihetetlenül jó érzés volt velük is megosztani ezt az élményt”.
Ő minden bizonnyal ott lesz majd a következő hazai meccsen is, amit hétfőn rendeznek, ahogy valószínűleg az a két drukker is tiszteletét teszi majd, akik jobb híján a Salzburg buszát őrző magyar biztonsági embernek mondták a magukét a bírók szerintük részrehajló működéséről. Láttunk már ilyen más sportok esetében is, hogy egy többszörös bajnoknak nagyobb a respektje a bíróknál, mint egy olyan csapatnak, amely még csak üldözi azokat a sikereket, amelyeket a másik már magáénak tudhat.
De a fehérvári csapat játékát, elszántságát, minőségét látva minden esély megvan rá, hogy néhány év múlva úgy emlékezzenek a mostani idényre: ez volt az a szezon, amikor áttört a gát, és elkezdődött a sikersorozat.
