A Fidesz a 2021-es évet masszív melegellenes hadjárattal töltötte. Tavaly decemberben fogadta el a kétharmad azt az alkotmánymódosítást, mely lényegében kizárja a szivárványcsaládok létezését Magyarországon, alkotmányba elmelve a – biológiai értelemben egyébként nyilvánvaló – tételt, miszerint „az apa férfi, az anya nő.” Ezzel a kormánypárt kijelölte a kampány egyik fő témáját, amivel Orbán Viktor választást szeretne nyerni 2022-ben. Nyáron, a Pride idejére ezt sikerült megfejelni az úgynevezett gyermekvédelmi törvénnyel, ami a homoszexualitást és a pedofíliát mossa össze.
A szeretet ünnepe közeledtével, december elején elérkezettnek látták az időt magyarországi egyházi közösségek közül tizennégyen (élükön a legnagyobbakkal), hogy közös nyilatkozatban álljanak ki a „házasság, a család és az emberi méltóság védelmében”, azzal a kissé homályos indoklással, hogy „az utóbbi időkben egyre erősödő társadalmi viták” vannak e kérdésben. A nyilatkozat keresztények és zsidók közös hagyományára hivatkozva leszögezi, hogy „a nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja”. Ez aztán méltán váltott ki társadalmi vitát, mert nemcsak kirekesztő, de teológiailag is képtelenség. A szintén aláíró Mazsihisz később el is határolódott, belátva, hogy a passzus ebben a formában téves. Karácsony előtt az evangélikus egyház vezetője, Fabiny Tamás is hibásnak nevezte azt, és elnézést kért a Válasz online-nak adott interjúban, arra a kérdésre viszont, hogy viszavonják-e a nyilatkozatot, azt felelte: nem, mert „a szöveg kiment.”
A teológiai probléma egyébként az, hogy emberi méltóság alapja a zsidó-keresztény teológia szerint nem a házasság, hanem az úgynevezett „istenképűség”; a Szentírás szerint a teremtő saját képmására alkotta meg az embert.
Már megint végveszélyben a család
Ha furcsállnánk, hogy tizennégy meghatározó magyar egyházi közösség nem képes összerakni pár mondatot teológiai hiba nélkül, jusson eszünkbe, hogy ez a célját tekintve nem teológiai, hanem politikai nyilatkozat, amit jobbára a NER által által kedvezményezett közösségek adtak ki. Nyilván nem véletlen sem a témája, sem az időzítése; az sem, hogy Orbán Viktor csaknem szó idézte egy tirádájában a szöveget december 20-án.
Az egyházak kutyakötelességüknek érzik a hatalom melletti bátor kiállást, de ki ellen? Ez nincs kimondva. Az ellenfél rendkívül sötét szándékú, de nem derül ki, hogy ki ő, és merre tartózkodik. Jó lenne tudni pedig, mert igen ronda dolgokat művel. Hallgassuk meg ismét a miniszterelnököt:
Kiszakították az egyént természetes nemzeti, nyelvi, kulturális, családi és vallási közösségeiből. Tagadják, hogy az ilyen közösségekhez tartozás az önazonosság, és így az emberi méltóság része. Tagadják, hogy ez alapjogi védelmet érdemel (…) Végső soron, alapjogi értelemben ma az európaiaknak nincs joguk hazájukhoz, nyelvükhöz, kultúrájukhoz, családjukhoz és Istenükhöz.
Ha ez az állítás igaz, csakugyan nagy a baj. Akkor ezek a valakik kilobbizták azt, ami minden tisztességes ember rémálma. Ha igazak a magyar miniszterelnök szavai, Európában immár
- tilos eljárni a tetszés szerinti templomba,
- tilos imádkozni a tetszés szerinti istenhez,
- tilos az embernek a szülőhazájában lakni és boldogulni, a saját anyanyelvén írni, olvasni és beszélni;
- a népek nem csodálhatják saját költőik, festőik, zenészeik alkotásait,
- és ami a legszörnyűbb, az európai embernek többé a családalapításhoz és -fenntartáshoz sincs joga.
Ha ez így van, kiveszünk rövidesen.
Istennek legyen hála: a valóság ezzel szemben az, hogy a nyugati civilizációhoz tartozó államokban változatlanul garantálja az alaptörvény a vallási és lelkiismereti szabadságot, és a kultúrához, a szülőföldhöz és a családhoz való jogot mindenkinek. Ja, kivéve az olyan államokat, mint az orbáni Magyarország – nálunk nincs joguk családot alapítani a nem heteroszexuális embereknek. Szóval egyetlen szó sem igaz abból, amit Orbán direkt módon, és az egyházak közvetve állítanak.
Miért, firkász, szerinted nincs meleglobbi? – kérdezhetné a nyájas kommentelő, és meg is fogja kérdezni. Sietek előre válaszolni:
Olyan meleglobbi viszont nincs, ami a család vagy a házasság intézményét támadná. Olyan sincs, ami el akar „buzítani”. A keresztény lobbi valóban azt szeretné, hogy minél több ember legyen keresztény (ezt hívják missziónak); a meleglobbi ellenben nem akarja, hogy minél több ember váljon meleggé. Ezek a mozgalmak azt célozzák, hogy aki ráébred a többségitől eltérő orientációjára, annak ne kelljen rejtőzködnie, szégyenben és félelemben élnie, és ugyanannyi jog illesse, mint bármely más állampolgárt. Baj?
Gyűlöletcsomag a karácsonyfa alatt
A baj inkább az, hogy ha vezető, sikeres politikus és szuggesztív szónok vagy (Orbán kétségkívül az), nem tudsz olyan égbekiáltóan gonosz hazugságot kitalálni, amit széles néptömegek el ne hinnének.
Ja, van még egy dolog, amit a nyugati kultúrkör országaiban hagyományosan az alkotmányos rendhez tartozik, ez pedig a gyűlöletkeltés és uszítás tilalma a kisebbségek ellen. Ez a történelmi tapasztalatok miatt van; sajnos ugyanis kiderült a XX. században, hogy az efféle gyűlöletkeltés és uszítás hová tud vezetni. A hol nyers és egyenes, hol pedig alattomos buzizás, amit a Fidesz és egyes egyházi vezetők művelnek, a különféle kisebbségekhez tartozó emberek veszélyforrásként és ellenségként való beazonosítása nem tartozik az európai alapjogok közé. (Számos példa van rá egyébként, hogy a gyűlölködés és uszítás jogát követelik az Orbánhoz hasonló nézeteket vallók, és mikor nem kapják meg, az üldözött, sőt a mártír szerepébe helyezkednek.)
Ja igen, hát föl lehet emlegetni elrettentő történeteket, mint a norvég posta meleg Mikulást megjelenítő reklámját; „lám-lám, ez lesz az új norma”; lehet mutogatni kiragadott és ritka jelenségekre, mintha jellemzők volnának. Csakhogy ez a hazug csúsztatás típusesete, ami nem feltétlenül öregbíti a kereszténység jó hírét a világban, de legalább politikailag jövedelmezőnek tűnik.
Az egyházak a hatalom munkatársai a közös ellenségkép legyártásában, és bizony az ellenség a heteroszoszexuálistól eltérő beállítottságú ember, különösen, ha a vonzalmának megfelelő az életvitele.
Remekül rá lehet játszani a másságtól való ősi félelemre. Hogy ez afféle evolúciós ösztön, abban például Wahorn Andrásnak a Partizánnak adott igen szerencsétlen interjúban teljesen igaza volt, csak ebből nem következik, hogy ez az együttélési kultúrát tekintve jó dolog lenne. (És ez utóbbit nem is mondta, de ez más kérdés.) Vannak a természetünkben vonások, amiket meg kell bütykölnünk magunkban, nem pedig szabadjára engedni.
Végül is bizonyos ösztönök szabályozása, sőt féken tartása tesz minket morális értelemben emberré. Fajunk nyugati példányai, amennyiben hímek és heterók, jó esetben ma már nem csapják egymást agyon a nőstényért; a táplálékért sem vívunk a szó szoros értelmében élethalálharcot, a haragunknak sem azzal adunk nyomatékot, hogy lemészároljuk egymást. Nem azt mondom, hogy mindez nem fordulhat elő, csak azt, hogy alapesetben – békeidőben főleg – nem így viselkedünk. Ha mégis valaki ilyet tesz, az kirívónak számít, és megírja az újság. Sőt: hogy egyáltalán van „békeidő”, az épp annak a jele, hogy megtanultunk döntéseket hozni, melyeket a harci ösztön helyett a józan ítélőképesség és a méltányosság vezet.
Akiknek engedély kell a boldogsághoz
És itt leszögeznék néhány fontos tényt.
- Az emberi társadalom alapvetően heteroszexuális. Ha nem így volna, csakugyan kivesznénk. Az utódhagyás ösztöne jó ösztön, mert az életet szolgálja. Követjük a Mindenhatótól kapott ősi parancsot, ha úgy tetszik, evolúciós késztetést: „Szaporodjatok, sokasodjatok, és töltsétek be a földet.” (Ami azt illeti, így a XXI. század első negyede táján ezzel lassan meg is volnánk.)
- Az embervilágban alapvetően két nem létezik: férfi és nő. Ez a valóság a történet kezdete óta, és így lesz a világ végezetéig. Igen, az anya nő, az apa pedig férfi, és aki mást állít, egyszerűen hülye. Meg az is, aki beleírja az alaptörvénybe, hiszen azt sem írjuk bele, hogy a kétszer kettő négy, a föld meg geoid formájú.
- A családra szükség van. Szinte mindenki szeretne családban élni. Akinek úgy alakult az élete, hogy nincs családja, annak ez többnyire veszteség, hiányérzet, amivel együtt lehet élni, de ez nem változtat a tényen, hogy elsődlegesen a család a jó. Mármint a jó család. (Itt jegyzem meg, a családra az igazi veszély nem kívülről, hanem belülről leselkedik: a legnagyobb baj az, ha a család tagjai úgy élnek együtt, hogy nem szeretik egymást, akkor a család toxikus közösséggé válik, amit gyógyítani kell, vagy menekülni onnan.)
- A gyereknek valóban az a legjobb, ha a vér szerinti apukája és anyukája neveli fel, esetleg vannak testvérei, sőt nagyszülei is. Ismét feltéve, hogy ez olyan közösség, amelynek a tagjai szeretik őt és egymást.
- A házasság jó. Megint pontosítok: a jó házasság jó.
- A házasság férfi és nő közt köttetik alapesetben, és ez jól van így.
- A szexualitás a legjobb helyen a jó házasság keretei közt van. Nem azért, mert ezt mondja a Biblia, hanem azért, mert amikor az egész életüket bízzák egymásra a házasfelek, a legszorosabb közösséget hozzák létre, ami ember és ember közt lehetséges. Nem állítom, hogy nem lehet jó a szex házasságon kívül. Ez marhaság volna. De a jó házasság egymás megismerésének, a bizalomnak, a szeretetnek és így az imtimitásnak is olyan dimenzióit nyitja meg, ami az ilyen szövetségen kívül egyszerűen nincs. (Nem csupán az egyház vagy az állam által szentesített intézményre gondolok; hűséges élettársi kapcsolatban ez természetesen ugyanígy működhet.)
Viszont: a tény, hogy az élet alapértelmezetten heteronormatív, messze nem jelenti, hogy az alapértelmezett beállítástól való eltérésektől irtózni kell. Azt meg pláne nem, hogy be kell tiltani.
Vannak olyan emberek, akik lelkileg nem tudnak azonosulni a biológiai nemükkel, és közülük vannak olyanok, akik megpróbálnak kezeléssel-műtéttel a biológiai adottságaikon módosítani, amennyire aktuálisan lehetséges. És vannak olyan emberek, akik nem vagy nem csupán az ellenkező neműek iránt tudnak szerelemre lobbanni. És ők is szeretnének boldogok lenni. És mert a házasság, a család meg a gyereknevelés jó, és szinte mindenki vágyik rá, hát az ilyen emberek is szeretnének házasságot kötni, családban élni, akár gyereket nevelni.
Mivel azonban ez egy heteronormatív társadalom, az ilyen emberek abban a megalázó helyzetben vannak, hogy a boldogulásukhoz szükség van a többség engedélyére, sőt támogatására. Arra, hogy győzzük le a bennünk élő ösztönös viszolygást a másságtól, és egyáltalán a saját normáinktól való eltéréstől, és döntsünk morálisan: hozzunk olyan törvényeket, amik e kisebbségben élő emberek boldogulását biztosítják „alapjogi értelemben”, és a hétköznapi gyakorlatban egyaránt.
És például mondjuk meg a kiskamasznak, aki esetleg rémülten észleli magán ezeket a jeleket, hogy figyelj, ezzel nincs semmi gond; így szeretünk, ahogy vagy. Nagyon hálás lesz érte.
Még hogy be kéne engedni a melegeket az iskolákba, az óvodákba, meg az egyházakba? Nem, nem, dehogyis. Nem beengedni, hanem behívni kell őket, tisztelettel és szeretettel. Észrevenni, hogy jé, ugyanolyan emberek, mint mi vagyunk; és amiben eltérnek tőlünk, az tulajdonképpen nem is tartozik ránk. Ha megosztanak valamit a titkaikból, például elmesélik, hogyan eszméltek rá önmagukra, és milyen utat kellett bejárniuk, tekintsük ezt megtisztelő bizalomnak. És ha valaki felnőttként – hangsúlyozom: felnőttként – úgy dönt, hogy boldogabb lesz attól, ha átoperáltatja magát, akkor viszonyuljunk tapintattal hozzá: az ő élete, az ő boldogsága.
És higyjük el nyugodtan, hogy ugyanúgy létezik jó házasság azonos neműek, mint ellenkező neműek között. S hogy azonos nemű párok is gondosan és szeretettel tudnak felnevelni gyerekeket. És ha az a vágyuk és döntésük, hogy vállalják gyerekek felnevelését – akiknek amúgy nem adatott meg, hogy a vér szerinti szüleikkel élhessenek –, akkor ehhez a döntéshez viszonyuljunk tisztelettel és segítőkészen, ne megbélyegző módon. A gyerekeknek sokkal jobb dolguk lesz meleg nevelőszülőknél, mint egy állami intézményben.
Ha a Mikulás lehet meleg, akkor Jézus is?
A meleg Mikulás szerintem mellé- és túllövés, ami az úgynevezett érzékenyítő célzatú művekben, sajnos, gyakran megesik. Ízléstelen, de nem azért, mert pfuj, két pasi csókolózik, hanem azért, mert ormótlan csizma az asztalon. A Mikulás ugyanis az a bácsika a legendáriumból, aki ajándékot hoz a gyerekeknek. Nincs szexusa, csak csengettyűje, szánja meg puttonya. Nem szexelni megy a házba (legfeljebb a felnőttfilmekben), hanem ajándékot vinni, hogy aztán hohózva tovarepüljön.
Persze nem kizárt, hogy a III. században élt Mürai Szent Miklós valójában homoszexuális volt, de erre nincs semmilyen adat, meg amúgy is lényegtelen.
De mi a helyzet vajon Jézus Krisztussal, akinek a születését megünnepli a nyugati világ, idestova ezerhétszáz esztendeje?
Jézus nem a Mikulás, aki csilingel a szánon, hanem olyasvalaki, akinek személye és munkássága a legnagyobb hatást tette a nyugati civilizációra. Az egész életét ismerjük az evangéliumi hagyományból, és ez az élet példa, ihletés, forrás, az egyik fontos kulcs a kultúránkhoz.
Nyilván Jézus szexualitása sem lehet tabu, már csak azért sem, mert – ha ritkán is – ő maga is beszélt szexuáletikai kérdésekről.
Azt tudjuk, hogy a galileus csodarabbi, az ács fia nem alapított családot, pedig akkoriban még nem létezett cölibátus; olyannyira nem, hogy egyik legnagyobb követője, Péter apostol, akit az első pápaként tisztelnek a katolikusok, a Biblia szerint nős, családos ember. (Vö. Lukács 4:38; 1Korinthus 9:5.) Jézus viszont magányos volt, szingli, akit folyton körüllengtek a nők, nem is akármilyenek. Előszeretettel tartózkodott – kortársai megbotránkozását kiváltva – prostituáltak társaságában, anélkül, hogy együtt hált volna velük.
Pedig egészen bizonyos, hogy teljesen hétköznapi ember volt, olyan, mint bármelyikünk. Az apostoli levelek így tanítanak erről: „Emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult” (Fil 2, 7.), sőt „hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben” (Zsid. 4, 15.). Jézus is evett, aludt, ürítkezett, mint bárki más, és ép fiatal férfiként nyilván volt libidója is. Az a legvalószínűbb persze, hogy a júdeai vándortanító csakis nőket kívánt meg, és tőlük is megtartóztatta magát. De kizárható, hogy nőkre és férfiakra is vágyott? Esetleg, hogy csakis férfiakra irányultak a vonzalmai?
Ne feledjük azt sem, hogy a Jézusról alkotott kép a történelem során folyamatosan változik, és nemcsak a laikus közönség, hanem maga az egyház is alakítja. A protestánsok szerint voltak a megváltónak vér szerinti testvérei, de a katolikusok erről hallani sem akarnak, hiszen ez az információ a Mária-képüket zavarná össze. A reneszánsz Európában Jézus már fehér, később gyakran szőke hajú és kék szemű férfi, ami alighanem elég távol áll a valóságtól.
Léteznek irányzatok, melyek számára Jézus zsidó volta is botrányos, és próbálják ezt a tényt valahogy kisatírozni a Bibliából. A modern korban szinte minden ideológia kialakítja a maga Jézus-koncepcióját. A tradicionalisták számára ő rend és fegyelem istene, aki megadja a császárnak, ami a császáré, és a vallási vezetők iránti engedelmességre int. A baloldali felszabadítás-teológia Jézus személyben a szociális igazságosság hősét ünnepli.
Nyilvánvaló, hogy a meleg Jézus gondolata az egyik legbotrányosabb állítás a jelenlegi egyházi világban, amit ural a homoszexuálisokkal szembeni ellenérzés. Ritkán vetődik fel, és mindig hatalmas tiltakozással jár; 2010-ben pl. Elton John nyilatkozta, hogy szerinte Jézus egy szuperintelligens meleg férfi volt, aki megértette az emberek problémáit. Hiába tette hozzá, hogy „a kereszten megbocsátott azoknak, akik megölték, tehát azt akarta, hogy mi is megbocsátók és szeretetteljesek legyünk” – nem igazán a szeretet lángolt fel a szavai nyomán, hanem a felháborodás és a gyalázkodás. Brazíliában tavaly hatalmas vihart kavart a Netflix meleg Jézust ábrázoló filmje; a filmet gyártó cég központját gyújtópalackos támadás érte. Végül a legfelsőbb bíróság úgy döntött, nem kell levenni a műsorról a produkciót.
A Szentírás azt álllítja Jézusról, hogy „bűn nem találtatott benne”, de ha ezen az alapon utasítánk el a lehetőségét annak, hogy a többségitől eltérő orientációval bírt, azzal azt is állítanánk, hogy ez bűn. Ám a közhiedelemmel ellentétben egyetlen, ismétlem, egyetlen utalás nincs a Bibliában arra, hogy önmagában a homoerotikus irányultság bűn volna. Az, hogy bizonyos homoerotikus viselkedésformákat rosszallóan említ a Szentírás (férfiak rituális megbecstelenítése, kicsapongás stb.), más kérdés; ráadásul ezeket heteroszexuális viszonylatban ugyanúgy elítéli. Jézus mindenesetre – a követőitől eltérően – soha egy szót nem beszélt homoszexualitásról, pedig a homoerotikus szcéna nyilván ismert volt a Róma által megszállt Júdea provinciában.
Mindenesetre ha nem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy heteroszexuális volt – márpedig olyan adat nincs, aminek alapján biztosan állíthatnánk –, akkor igenis fennáll a lehetősége, hogy Jézus egyedülálló meleg férfi volt. S ha ennek a puszta elvi lehetősége fennáll, akkor homofób kereszténynek lenni teljességgel abszurd.
Amit Jézusról nem tudhattunk meg, az teológiai értelemben a titok, a misztérium világába tartozik. De az evangélium azt az ígéretet is tartalmazza, hogy egyszer, odaát, a nagy találkozáskor minden titok feltárul; többé nem lesz „töredékes az ismeretünk,” látni fogjuk Istent „színről színre”, megismerjük teljes valójában. És ha személyesen találkozunk Jézussal, az az elszámolás ideje is lesz. Akkor majd azt fogja mondani: „Mindazt a kíméletlenséget, gonoszságot, gyalázkodást, kirekesztést és kizsákmányolást, amit a kiszolgáltatottakkal megtettetek, valójában velem tettétek.”
Egy házasságpárti szingli
A Mester a teremtési rendre hivatkozva tiltotta a válást; pontosabban azt az embertelen gyakorlatot, hogy a megunt feleséget – egy elbocsátólevelet firkantva – ki lehetett rakni az utcára. Nézzük, mit mond erről szó szerint:
Ekkor farizeusok mentek oda hozzá, hogy kísértsék, és megkérdezték tőle: Szabad-e az embernek bármilyen okból elbocsátania a feleségét?” Ő így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket?” Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. Úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” Erre azt mondták neki: „Akkor miért rendelte el Mózes, hogy aki elbocsátja a feleségét, adjon válólevelet neki?” Jézus így válaszolt nekik: „Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt. Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – a paráznaság esetét kivéve – , és mást vesz feleségül, az házasságtörő.” Erre így szóltak hozzá tanítványai: „Ha ilyen a férfi helyzete az asszonnyal, akkor nem jó megházasodni.” Ő azonban így válaszolt: „Nem mindenki képes elfogadni ezt a beszédet, csak az, akinek megadatott. Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek, és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké, és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el! (Máté evangéliuma 19. fejezet)
A keresztények megváltója védelmébe veszi a házasságot azokkal szemben, akik „kemény szívvel” el akarják zavarni az aszonyt, hogy lecseréljék egy másikra. Ez gyakori volt azokban az időkben, és a nő teljes egzisztenciáját veszélybe sodorta. De miután erről beszél a teremtési rendre apellálva, Jézus kitér rá: vannak más életutak a házassági köteléken és a családalapításon kívül.
- „Akik alternatív alternatív útvonalon járnak, azokat is megilleti a mennyek országa”, mondja Jézus.
- A „nő-férfi kapcsolat házasság általi szentesítése az emberi méltóság alapja”, mondják a magyar egyházak.
Márpedig e két állítás kizárja egymást. És én inkább Jézusnak hiszek.
A másság ne legyen akadály
A keresztény hagyományban Isten saját képére teremti az embert; az ember azonban elfordul és elszakad tőle. Másmilyenné lesz, mint a teremtője, de ez rossz másság: elhalványul benne az istenkép. Ez az eredendő bűn, a gyarlóság tana. A bűn lényege, hogy elhalványul benned az Isten, és nem szereted őt magadban, és nem szereted az embertársadat sem. Az a bűn, hogy nem befogadó vagy, hanem kitaszító, nem megértő, hanem ítélkező, és nem mentséget keresel a másik ember számára, hanem megrágalmazod. Hogy irgalmatlan vagy a migránssal, a hajléktalannal, a cigánnyal, a meleggel, a szegénnyel, az asszonnyal, bárkivel, amikor csak magadra gondolsz, mert magad vagy az ómega és az alfa.
Isten azonban a teológia szerint a mi elszakadásunk után is megmarad annak, aki, vagyis hozzánk képest más: igazságos, irgalmas és végtelenül türelmes. Ezt a másság-gondolatot tette a XX. század egyik legnagyobb hatású teológusa, Karl Barth a teológiája lényegévé: Isten „totaliter aliter”, vagyis teljesen más; nincs kontinuitás többé közte és az ember között. Ez a diszkontinuitás azonban az ember végét jelenti. Ez maga a kárhozat, írja Barth a Harmadik Birodalom idején. Ha az élet és a szeretet forrása Isten, akitől elszakadunk, akkor nem marad más, mint a gyűlölet, a háború, a kizsákmányolás, az élőhelyünk elpusztítása és felperzselése önmagunkkal együtt. „Az elemek pedig égve felbomlanak” – ezt mondja a végidőkről a Biblia.
A karácsony e felfogás szerint arról szól, hogy a rettenetes távolságot ember és Isten között – amit sosem tudnánk áthidalni – maga az Isten hidalta át.
A karácsonyi evangélium azt jelenti, hogy az Isten szeret minket, és eljön értünk, magára véve a másságunkat. Az örökkévaló halandóvá válik. A mindenség királya felsír a betlehemi istállóban: a mindenható kiszolgáltatott lesz, mint egy hajléktalan csecsemő. „Gazdag lévén szegénnyé lett értünk, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk”– mondja himnikus hangú levelében Pál, a tudós apostol.
Az evangéliumokban lejegyzett kritikái a kor politikai és vallási vezetői ellen irányultak, a felső kaszt ellen, akik azt hitték, hogy az Isten tetszését elnyerhetik ceremóniákkal, miközben rágalmazók, harácsolók, irgalmatlanok. Jézus a kisebbségi létet választotta; a leginkább megvetett tartományból, Galileából származott, szegény sorban született, pásztorok köszöntötték – ami lenézett foglalkozás volt –, később hajléktalanként kóborolt, és elment leprások, utcanők, vámszedők és egyéb kitaszítottak közé. „Íme, falánk és részeges ember, vámszedők és bűnösök barátja”, így beszéltek róla a vezetők Lukács evangéliuma szerint.
Végül teljesen kirekesztett lett, emberektől elhagyott, akit a szent városon kívül, rablógyilkosoknak járó büntetéssel végeztek ki nagypénteken, hogy átélje a legmélyebb megaláztatást. Az írások szerint kínhalált halt azokért, akik teljesen mások, mint ő: az igaz az igazságtalanokért, az áldott az átkozottakért, a szent a bűnösökért, az Isten Fia az emberért. Persze, hogy Orbán Viktorért és az oly sokszor istentagadó egyházakáért is. Mindenkiért, aki a szíve mélyén vágyik a kegyelemre. Hogy visszakapjuk a méltóságunkat, az istenképűségünket, és aztán a tőlünk különböző másik ember méltóságát is elismerjük. Hogy a másság ne lehessen többé a szeretet akadálya.
Jó lenne, ha legalább az ünnepek, meg persze a következő év nem a fennhéjázásról és gyűlölködésről szólna.
Vagy ha igen, legalább ne Jézus nevében.
