Közélet

Kövér László: A demokrácia veszélyes üzem…

Youtube.com
Youtube.com
Bayer Zsoltnak a meleg Mikulásról, az ördögi internetről, a horrorisztikus német kormányprogramról beszélt, a magyar titkosszolgálatokról nem.

A Hír Tv Bayer show című műsorában a két Fidesz-alapító rögtön az elején egyetértett abban, hogy a világ egyre gyorsabban rohan a vesztébe. Kövér László azt mondta, jelenleg hideg polgárháború zajlik a világban. Bayer Zsolt felvetésére, hogy a Fideszt akkor is megalapították volna-e, ha már akkor tudják, hogy 2021-ben a szabadságot majd az jelenti, hogy a norvég posta reklámjában homoszexuálisnak állítják be a Mikulást, a házelnök azt felelte, első felindulásukban vélhetően azt mondták volna, hogy

akkor csinálja, akinek két mamája van, de ez ma már nem annyira mellbevágó, mint akkoriban lett volna.

Szerinte végül mégis megalapították volna a Fideszt azért, hogy próbáljanak ellenállni a gonosznak. Még inkább küzdöttek volna, csak az ellenség-barát felismerő rendszerük jóval differenciáltabban működött volna. Kövér László a norvég reklám miatt várja a katolikus egyház és minden jóérzésű keresztyén tiltakozását, amiért meggyalázták Szent Miklós emlékét, és

köpnek mindarra a hagyományra, ami ebből fakadt évezredeken át.

Azt gondolja, ez nem egy egyszerű, olcsó poén, amit egy államinak nevezett cég meg a média megenged magának, hanem

ez a legocsmányabb kereszténygyalázás ami az utóbbi években persze már megszokottá válik, de ha úgy viselkedünk, mintha ez a mindennapok része lehetne, akkor persze az is lesz előbb-utóbb.

A két Fidesz-alapító egyetértett abban, hogy ez a reklám a normális, tisztességes homoszexuális felebarátaikat is felháborítja.

Bayer Zsolt kérdésére, hogy a vallási, nemzeti, nemi identitás elvétele után mi maradhat a nyugati embernek, Kövér László azt felelte, valójában semmi, éppen az emberi mivoltot akarják elvenni. A fideszes házelnök szerint mára azért sikerül elhitetni az európai emberekkel, hogy semmi közük egymáshoz, mert megjelent az internet, amit az ördög a destruktív, pusztító erők kezébe adott és  amivel rombolják is az emberi kapcsolatokat. Felhívta a figyelmet, hogy az okoseszközökkel a gyerekeinket, unokáinkat is elszakítják tőlünk.

Bayer a műsorban kérdezte az új német kormány programjáról, amiről a fideszes házelnök azt mondta, amit abból ismer „az maga a horror”. Szerinte a német politikai elit most készül harmadszor katasztrófába rántani előbb Németországot, majd Európát, amit a saját, egyre rútabb képére készül formálni. Kövér László jelezte, nem biztos abban, hogy a német választók többsége ilyen kormányprogramot akart, viszont ezekre a pártokra szavaztak. Ennek kapcsán fel is hívta a figyelmet, hogy

a demokrácia veszélyes üzem. Ki mit szakít, azt szagolja.

Üzent is a magyar választóknak, hogy jó lesz vigyázni jövő áprilisban. Kövér László a műsorban nem akart Márki-Zay Péterről beszélni, de végül ráállt, mert Bayer Zsolt nem tudta értelmezni, mit jelent, hogy az ellenzék kormányfőjelöltje szerint valójában a Fidesz az oroszok segítségével akarja megszerezni a Városházát. Ironikusan újfent egyetértettek abban, hogy e logika mentén, Karácsony Gergely és Bajnai Gordon ugyanúgy a Fidesz és az oroszok embere, mint Gyurcsány Ferenc.

Kövér szerint ez úgy igaz, hogy nélküle sohasem vagy nehezebben lett volna meg a konzervatív oldalnak a kétharmados többsége. Gyurcsány 2006-ban egyértelműen ki akarta iktatni a Fideszt, egy olyan polgárháborús helyzetet kreálva, amiért a felelősséget politikai ellenfeleire lőcsölte volna – tette hozzá.

A vasárnapi adás felvételről ment. Abban egyetlen szó sem volt arról a kiszivárgott hangfelvételről, amelyen titkosszolgálati vezetőknek beszélt Kövér László, és amelynek a leirata Bayer Zsolt blogján már csütörtökön megjelent. 

Kapcsolódó
Lemondásra szólították fel az ellenzéki pártok Kövér Lászlót a kikerült hangfelvétel miatt
Orbán Viktortól pedig követelik, hogy foglaljon állást a beszéddel kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik