Belföld

Osztie Zoltán katolikus pap szerint a melegek betegek

A Klubrádióban Osztie Zoltán jelezte: szóról szóra vállalja, amit nemrég a Hír TV egyik műsorában a homoszexualitásról mondott, írja a 444. A katolikus pap a Civil Kör című vitaműsorban többek közt azt mondta:

itt már olyan abszurddá vált a társadalmi környezet és az ideológiai háború, hogy itt már nem lehet szelídnek lenni, itt nemet kell mondani. Tehát mindarra, amivel itt találkozunk, és amiről itt beszélgettünk is: buzi zászlótól kezdve sok minden más egyéb. Itt már nem lehet hallgatni tovább.

Osztie ezen kívül háláját fejezte ki Novák Elődnek, hogy leszedett két szivárványos zászlót is.

A pap most arról beszélt, hogy a „buzi” kifejezést – amit szerinte nem csak sértő módon lehet alkalmazni azért használta –, mert ezt a szót használták a korábbi évtizedekben erre a „magatartásformára vagy életformára”, az újabb kifejezések viszont szerinte sokszor elfedik vagy másítják a tartalmat, és „nevén kell nevezni a gyereket”.

Osztie egyebek mellett közölte, hogy nem emberekről, hanem „egyfajta magamutogatásról és provokációról” mond ítéletet, és úgy gondolja, hogy a szivárványos zászló kitűzéséhez hasonló akciókkal természetesnek próbálják beállítani a természetellenest.

A pap azt mondta, nem a megbántás szándéka vezérli, hiszen

Mi, keresztények aztán igazán nem bélyegzünk meg senkit.

Ezen kívül Szent Pál apostolt idézte, és azt mondta, például a homoszexualitás miatt is pusztult el a Római Birodalom, mivel a szexuális eltévelyedések mindig a dekadencia jelei, és ennek a következménye a romlás.

Osztie hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a homoszexualitás nem veleszületett dolog – ezt szerinte kutatások igazolják –, hanem

egyfajta betegség ez, nem a természetes.

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik