Nem vagyok beteg! Nem. Az vagyok, aminek születtem…! Egy teljes értékű emberi lény, erős és tökéletes testi és szellemi egészséggel (…) Egy teljesen hímnemű férfinak teremtettek, leszámítva azt az egy dolgot, amely megakadályozza ezt a »férfit«, hogy valaha is a férfiak közé tartozhasson: a szörnyű, ösztönös vágya egy férfival való lelki és testi egyesülésre… nem egy nővel.
Drámai és patetikus coming outot olvasunk, akár azt is mondhatnánk, szappanoperába illő vallomást. Az idézet különlegességét az adja, hogy nem az utóbbi évtizedek irodalmából vagy filmjeiből származik, hanem egy közel százhúsz éve megjelent regényből. A monológ másik érdekessége, hogy egy magyar férfihoz intézik: Imre von N. hadnagyhoz, az Osztrák–Magyar Monarchia tisztjéhez.
Az elbeszélő egy Oswaldnak nevezett angol férfi, a szerelmi vallomásnak és a két férfi kapcsolatának pedig valós életrajzi háttere van. Edward Prime-Stevenson magyarországi élményei alapján írta meg Imre: Egy emlékirat című kisregényét, amely most, pontosan 115 évvel az első közlése után magyarul is megjelent. Soha jobbkor.
Szerette volna, ha a magányos férfiszívek megnyugvásra lelnek
A hazai kiadású Imre: Egy emlékirat legfőbb előmozdítója Bojti Zsolt, aki az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatójaként felfedezte, kikutatta, végül lefordította Edward Prime-Stevenson nálunk mindeddig teljesen ismeretlen regényét. Mint bevezető tanulmányában írja, az Imre a férfiak közötti szerelemről szóló irodalom fontos mérföldköve, „a kutatás szerint az egyik első olyan angol nyelvű, erotikát mellőző, mégis nyíltan meleg tárgyú regény, amely harmonikusan végződik; mi több, talán ez az első olyan regény, amelyet maga a szerző nevezett meg »homoszexuális« prózaként”.
Valóban, az Imrén világosan érezhető, hogy a felvilágosítás és a sztereotípiák eloszlatása céljából íródott. Szerzője az Egyesült Államokban, New Jersey-ben született 1858-ban, a század utolsó éveiben zenekritikusként szerzett nevet a keleti parti nyilvánosságban. A századforduló előtt egy évvel, öröksége segítségével költözött Európába, hogy a következő éveket nagyjából úgy töltse, ahogyan egy meglehetősen jómódú, tájékozott, fiatal amerikai férfihoz illett. Utazgatott Olaszországban, Franciaországban, Angliában és Németországban, de 1903-ban Magyarországig is eljutott. Egyiptológiával és szexológiával foglalkozott, és divatról, zenéről, politikáról szóló cikkeket küldött Amerikába.
Akkor már régóta foglalkozott irodalommal, az 1880-as évek végétől írt ifjúsági regényeket – köztük a homoerotikus gyerekirodalom hagyományába illeszkedő Magukra hagyva: Philip és Gerald megpróbáltatásai címűt –, de felnőtteknek szóló verseket, novellákat, sőt regényt is közölt. Az Imrét 1906-ban jelentette meg Olaszországban, magánkiadásban, mintegy ötszáz példányban. Könyve hamar olvasókra talált a korabeli homoszexuális szubkultúrában. Bojti tanulmánya szerint az 1910-es években egyes könyvesboltok hirdetésben kerestek megvásárolható példányokat az Imréből, amely az évtized végére már gyakorlatilag beszerezhetetlen volt. Hosszú évekre szem elől veszett, és csak a hetvenes években adták ki ismét, a kétezres évek óta pedig néhány más nyelvre is lefordították (szórakoztató adalék, hogy 1992-ben megjelent obszcén, „Badboy” alcímű átiratban is).
Prime-Stevensonnak az Imrével kapcsolatos szándékai úgy érthetők igazán, ha tudjuk, hogy három évvel a regény közreadása után komoly szexológiai tanulmányt is megjelentetett Az interszexusok címen, ami ugyancsak a homoszexuális férfiak alkatáról, problémáiról, társadalmi helyzetéről és lelkivilágáról szól. A fikciós és a tudományos igényű könyv szorosan összetartozik, amit az is jól mutat, hogy a borító szerint az Imre szerkesztője és Az interszexusok szerzője is egy Xavier Mayne nevű pszichológus. Mayne nem létezett, Prime-Stevenson találta ki, hogy valamelyest megőrizze inkognitóját és eltávolítsa magától a könyveket, de azért is, hogy jelképesen a tudományos párbeszéd részévé avassa saját munkásságát.
A magyar kiadás közöl egy korabeli kritikát is a kisregényről, és csak egyetérteni tudunk az onnan idézett megállapítással: az Imre „mindenekelőtt egy ügyirat, mintsem szépirodalom”.
Bojti alaposan bemutatja, milyen tévképzetek és hiedelmek, egyúttal büntetőjogi rendelkezések vonatkoztak a melegekre a századfordulón Európa-szerte. A 19. század végéig maga a homoszexualitás kifejezés is ismeretlen volt: egy magyar újságíró, Kertbeny Károly használta először 1869-ben, tőle vette át és terjesztette el Richard von Kraft-Ebbing a nagy hatású, 1886-ban megjelent Psychopatia Sexualisban. Ennek megfelelően Oswald, illetve Imre hadnagy sem homoszexuálisként nevezik meg magukat. Leggyakrabban a ma kissé viccesen hangzó, németes urning – Uránosztól származó, nőtől nem érintett férfiakra vonatkozó – kifejezést használják.
Az tehát világos, hogy Prime-Stevensont milyen nevelő szándékok vezették az Imre megírásában, ám kérdés, hogy ehhez miért magyarországi utazásainak élményanyagát használta fel. Ki volt Imre von N. hadnagy a valóságban, és Oswald karaktere valóban megfeleltethető-e a szerzőnek?
A fajok különösen szexuálisa típusa: a magyar
Nos, ez az a kérdés, amire Prime-Stevenson kétségtelenül legjobb hazai ismerője, Bojti Zsolt sem tud egyértelmű választ adni. A szerző életrajzában sok a homályos részlet. 1942-ben, a lausanne-i Mirabeau Hotelban szívrohamot kapott és meghalt, a hagyatékát pedig ezután nem gondozta senki. Annyi biztos, hogy Prime-Stevenson hónapokig élt Budapesten, és jól ismerte a fővárosi meleg szubkultúrát. Biztosra vehető, hogy volt homoszexuális kapcsolata Magyarországon, és az is hihetőnek tűnik, hogy éppen egy katonatiszttel. Hogy Imrének ki lehetett a modellje, nem tudni.
Az életrajzi hitelességnél ugyanakkor sokkal fontosabb az, hogy irodalmi szempontból mit jelent Magyarország mint helyszín. Prime-Stevenson zenekritikusként a magyar zenét is ismerte, és tudta, hogy a korszak közgondolkodása szerint az rendkívül érzékinek, a „legközvetlenebbül szexuális” zenének számított. Ezt Prime-Stevenson kiterjesztette a magyarokra általában, jellemző példáját nyújtva a nyugatiak századfordulós gyarmatosító gondolkodásmódjának.
Ehhez a szerző Az interszexusokban hozzáteszi, hogy a magyar „egy különösen »szexuális« típusa a fajoknak”. Így aztán nem meglepő, hogy amint a magyar zene „közvetlenül hat egy homoszexuális férfi idegrendszerére”, úgy a magyar dalia is tűzbe hozza a világutazó urningot.
Mindez a korabeli sztereotípiákról árulkodik, azonban művészi értelemben is fontos, hogy Oswald és Imre megismerkedésének és szerelmének története Magyarországon játszódik. Az elbeszélés nézőpontjából Kelet és Nyugat határán vagyunk, egy olyan átmeneti, bizonytalan térben, ahol a társadalmi pozíciók és a genderszerepek is változóban, átalakulóban vannak. Bojti olvasatában itt a századfordulón is tetten érhető a „jellemzően homoszexuális turáni hordák” öröksége, és a maradi angolszász szexológia megismerheti a haladóbb német szexkutatások eredményeit. Mi tesszük hozzá, hogy Budapest e vonásainak köszönhetően vágybeteljesítő fantáziatérként tud megjelenni – nyilván nem véletlen, hogy nem is Budapestnek, hanem a valóságtól eloldódó Szent-Istvánhelynek nevezik a regényben a fővárost.
Mindazonáltal az Imre magyar referenciái a hazai olvasónak nevetségesek. Oswald ekképp vall szerelmet a hadnagynak: „Azért jöttél erre a világra, hogy szeresselek, nemzetiségedtől függetlenül, úgy hiszem! De látod! A Sors arról is gondoskodott, hogy magyar legyél, egy Emese gyermekei közül, egy Árpád népéből!” Hozzátehetné a regény egy korábbi pontján elhangzó megállapítását: „Ez oly biztos, mint a ferde kereszt a Szent Koronán!”.
„Teljes mértékben homoszexuális, Oswald!”
Az Imre alapján Prime-Stevenson nem kifejezetten jó író, de művelt és okos. Irodalmi tájékozottsága angolos, könyvében egymást érik a Shakespeare-, Byron– és Tennyson-idézetek. Szent-Istvánhely körülírása a homoszexuális álmok beteljesítésének terepeként következetesen végiggondolt írói megoldás. Ám amikor szereplőit beszélteti, a szerzőből kibújik az aktivista: előbb Oswald, majd Imre nyílnak meg egymás előtt, eltúlzott szenvedéllyel, patetikus monológokban. „Nézz magadba, Oswald! Ott van benned. Én is urning vagyok, mint te. Születésemtől fogva az vagyok. Teljes mértékben homoszexuális, Oswald!” – mondja Imre Oswaldnak, de nem is mondja, inkább kiabálja. Addigra Oswald már színt vallott neki, miután önmagának sem hazudhatott tovább:
Barátom elgyötört lelkének pár lüktetése a szívemen elég volt… és a Szex-Démon egy csapásra viharzó tűzzel és lávával öntötte el áruló természetemet!
Az Imre hősei jellemzően nem egymás fülébe súgják az érzelmeiket, hanem valósággal lehengerelik szenvedélyükkel a másikat. Ez kevésbé Prime-Stevenson irodalmi, mint inkább aktivista programjához kapcsolódik. Olyan férfiakat mutat be, akik a kezdeti bizonytalankodás, óvatos tapogatózás után nyíltan vállalják a homoszexuális vonzalmukat. „Mégis hogyan ismerhetnénk meg igazán egymást, amikor a féligazságok… fele-barátságok korában élünk?” – kérdezi az elbeszélő, és Prime-Stevenson válasza a drámai és vakmerő coming out. Ez a bátorság hozzátartozik a férfiasság eszményéhez, amelyet a szerző a homoszexuális férfiaktól sem vitat el. Sőt, Prime-Stevensont kifejezetten taszítják a feminin, „affektáló”, „túlérzékeny” melegek, Oscar Wilde-ot és körét több ízben becsmérlik a kisregény meleg főhősei. A szerző éppen a férfiasság csimborasszójának látja a homoszexualitást:
Olyan férfias férfiak vagyunk, s annyira nem vagyunk fogékonyak arra, ami nem férfias, annyira elzárkózunk bármi feminin esszenciától, hogy már egyáltalán nem is bírnánk elviselni egy nőt, mint szexuális tényezőt! Hát, nem mi vagyunk a férfiasság netovábbja? Annak legfelsőbb foka, a legszélső falanx…? A férfias nemesség és abszolútum tetőfoka?
Gondolkodásmódját még élesebben megvilágítja az Imre után néhány évvel írt, a magyar kötetbe a hadnagy epizódszerepe miatt felvett Madonnesca című novella, amelyben egy démoni nő portréját rajzolja meg. Prime-Stevenson minden jel szerint rendkívüli mértékben idegenkedett a nőktől és a nőies melegektől is. Homoszexualitásról alkotott nézetei a maga korában progresszívek voltak, de nem egyenlőségelven alapultak, hanem – a korszakban megszokott módon – hierarchikus rendszerbe illeszkedtek, csak éppen nem heteroszexuális perspektívából.
Ez a szigorúság valószínűleg segített abban, hogy a szerző pajzsot tudjon emelni maga köré, a nyilvános kitárulkozás ugyanis nem volt opció. Hiába vallanak egymásnak szerelmet, Imre és Oswald a társasági életben továbbra is barátokként mutatkoznak. Egymás előtt leveszik az álarcukat, hogy együtt újra felvegyék a világgal szemben.
Edward Prime-Stevenson: Imre: Egy emlékirat. Fordította és jegyzetekkel ellátta: Bojti Zsolt. Napvilág Kiadó, 2021, 320 oldal, 3600 Ft.
