Hogy vannak a papagájai?
Remekül. Most éppen kilenc papagájunk van, a feleségemnek nemrég sikerült kikeltetnie egyet tojásból.
Tenyésztők lettek?
Dehogyis, a győri állatkert számára keltettük ki, mi csak felneveljük. Feltettem róla egy videót a Facebook-oldalamra, ahogy AC/DC-re rázza magát. Korábban egy kakast is adományoztunk az állatkertnek: Pihét is a feleségem keltette ki, aztán a győri vaskakas legendájára utalva ő lett a város kakasa. Pihének fontos szerepe lesz az állatkert új gazdasági épületének avatásakor: ő bontja majd ki a csőrével a masnit, ami után lehull majd a lepel.
Produkciót fog előadni a város kakasa?
Igen, az állatkert munkatársai már be is tanították.
Fontos a show-műsor?
Az fontos, hogy egy avatás emlékezetes legyen. Például soha nem vágok át ollóval szalagot, mindig csak az ujjaimmal imitálom a dolgot.
De miért trollkodik?
Azzal kezdődött, hogy még a kampányom idején átadtuk a felújított vásárcsarnokot, és ott álltunk vagy egy tucatnyian ollóval a kezünkben. Számomra nevetségesnek tűnt az egész. Először csupán arra voltam kíváncsi, észreveszi-e valaki, hogy olló helyett csak virtuálisan, az ujjaimmal vágom át a szalagot. Senki nem szúrta ki. Utána már tudatosan csináltam, és csak a harmadik alkalommal vették észre. Egyébként a protokoll sem követeli meg, hogy fizikailag átvágjuk a szalagot, ahogy egy futó sem ollóval rohan be a célba. Elég, ha lehull a szalag. Elhatároztam, hogy minden avatási ceremóniát megpróbálok valamilyen módon emlékezetessé tenni.
De miért?
Ez nem csak poén. Nem elég a munkát elvégezni, azt hatékonyan láttatni is kell. Egy beruházás sikerében rengeteg embernek a munkája van benne, márpedig ha nem mutatjuk be az egyes projekteket figyelemfelkeltő módon, az emberek természetesnek veszik, hogy folyton pozitív változások történnek a környezetükben, hogy hidak és kórházak nőnek ki a földből. Olyan ez, mint amikor addig nem is becsülöd, hogy kapsz elég levegőt, amíg el nem kezdesz fulladni. Ezért próbálok emlékezetessé tenni minden avatási ceremóniát. Részben ezért is vagyok intenzíven jelen a közösségi médiában, még a fiatalabbakhoz szóló TikTokon is.
Eltelt csaknem másfél év azóta, hogy elnyerte a polgármesteri címet. Működik együtt az orvosi és a városvezetői munka?
Ez még kérdés? Hát nem nyilvánvaló mindenki számára?
Az nem ítélhető meg kívülről, hogy ön miként érzi.
Ha úgy érezném, hogy nem tudom felelősségteljesen ellátni az orvosi munkát, nem csinálnám. Másrészt lehet azon polemizálni, hogy Dézsi Csaba miért akar egy fenékkel több lovat is megülni, de tény, hogyha kiszállnék az akut ellátásból a győri kórház szívkatéteres osztályáról, akkor a kollégáimnak egy hónapban legalább tíz ügyeletet kéne vállalniuk, ami elképesztő terhelést jelent. Én csak tudom, mert amikor felépítettük a feleségemmel a szívkatéteres ellátást, havonta 30 napot voltam behívós ügyeletes két éven át.
Nem volt önben rossz érzés, hogy csak a személyére szabott jogalkotással folytathatta az orvosi praxisát? Ha nincs lex Dézsi, le kellett volna mondania a kórházi munkájáról.
Egyáltalán nincs bennem rossz érzés, mert nem miattam módosították, hanem azért, mert rossz jogszabály volt.
De ettől még ön miatt változtatták meg.
Mert akkor vált nyilvánvalóvá, amikor ebbe a pozícióba kerültem. Az a lényeg, hogy a törvénymódosítás kijavított egy hibát a jogszabályban. Ez tette lehetővé például azt is, hogy egy fővárosi kerület ellenzéki polgármestere most orvosként beszállhasson oltani az embereket.
Most megdicsérte a DK-s László Imrét?
Nem őt dicsértem meg, hanem azt a politikusi mentalitást, hogy egy orvos polgármesterként is gyakorolhatja a hivatását. Egyébként miért ne dicsérhetném meg? A korrektség az egyik legfontosabb része az emberi viselkedésnek. A napokban például a saját oldalamon köszöntöttem fel a születésnapján Balogh Józsefet, a város korábbi MSZP-s polgármesterét. Attól hogy politikus leszel, még nem kell elveszíteni az egyéniségedet vagy hülye bunkóvá válnod.
Elmesélné, hogyan alakul egy napja, hogy megértsük, miként lehet összeegyeztetni a két hivatást?
Nem olyan bonyolult ez. Kezdjük azzal, hogy vezetőként csapatokat irányítok, olyan csapatokat, amelyeket saját magam állítottam össze, és pontosan tudom, kire milyen feladatot oszthatok ki. Ez már önmagában komoly időnyereség. Úgy kezdődik egy átlagos napom, hogy fél nyolcra bemegyek a kórházba.
Ne innen kezdjük. Mikor kel föl?
Fél ötkor.
Minden nap?
Nem, olykor korábban, nem ritkán 3 óra 20-kor.
„Messze még a hajnal”?
Hát igen, az egy kiváló dal, de lehet, hogy csak öregszem. Valójában arról van szó, hogy felébredek, és nem tudok visszaaludni. Beülök egy kávéval a kádba, és általában ilyenkor foglalkozom az írnivalókkal. Például a Gerzson és Panka kalandjai mesekönyvem rövid sorozat-képregény változataival vagy a tudományos szaklapoknak írt cikkeimmel, illetve a megyei napilapban továbbra is megmaradt a Gyógy-ír című egészségügyi heti rovatom. Amióta polgármester vagyok, egyszer sem kellett beállítanom az ébresztőórát, az biztos.
És ez így rendben van?
Nem mondom, hogy néha nem fáradok el, esténként általában elalszom a Jóban-Rosszban sorozat alatt, holott ez az egyik kedvenc műsorom.
Tudom, ezt már a legutóbbi beszélgetésünk során elárulta. Most folytassuk onnan, hogy fél nyolcra beér a kórházba…
Ott levizitelek a szubintenzív osztályon. Hétfőn-szerdán-pénteken délelőttönként általában operálok, dél körül jövök be a polgármesteri hivatalba vagy külső helyszínekre. Este nyolc körül szoktam elindulni haza. Hétvégenként részt vállalok a heveny szívinfarktusok ellátásában, mert életet menteni jó. Ilyenkor csak akkor kell bemennem a kórházba, ha szívkatéterezni kell a beteget.
Pár hónappal a világjárvány kitörése előtt ülhetett be a polgármesteri székbe. Vajon Győrnek származott-e előnye abból, hogy a pandémia idején egy orvos vezeti?
Nyilván nem hátrány, hogy belgyógyász-kardiológus vagyok, és érdemi ismereteim vannak a járványtannal kapcsolatban. Kis túlzással azt mondhatnám, az anyatejjel szívtam magamba az infektológiát, az édesanyám ugyanis mikrobiológusként a Köjál majd ÁNTSZ osztályvezetője volt, gyerekként sokszor jártam bent a munkahelyén. A közvetlen munkában inkább a járvány első hullámában jelentett előnyt, hogy polgármesterként egyúttal orvos is vagyok, amikor az önkormányzatoknak még nagyobb szerepük volt a helyi védekezés alakításában. Az talán látványosabb a mindennapi politikusi munkámban, hogy polgármesterként is úgy közelítek a győriekhez, ahogy a betegeimhez is szoktam.
Az első kérdésem mindig az: mi a panasza, miben segíthetek? Szerintem akkor működik hatékonyan a helyi politika, ha ugyanolyan bizalmi kapcsolat köti össze a városvezetőt a város polgárával, mint az orvost a betegével.
Érezni kell, hogy számíthatnak egymásra.
Konkrét személyes problémákat is megpróbál megoldani?
Hát persze. Akut ellátásban dolgozom, a gyors problémamegoldások híve vagyok. Egy éven át minden egyes győri polgár e-mailjére saját magam válaszoltam. Ma már olyan sokan keresnek a javaslataikkal, hogy a kollégáimnak is segíteniük kell a konkrét ügyek intézésében. Azt szoktam mondani, hogy nekem valójában 140 ezer munkatársam van.
Biztos, hogy egy megyei jogú városban az apró ügyek intézése is polgármesteri feladat?
Gyakorta szoktam mondani a kollégáimnak, ne engedjük, hogy bedaráljon minket a rendszer. Ehhez óhatatlan, hogy konkrét személyes ügyekkel is foglalkozzon egy városvezető. Minden munkatársamtól azt kérem, igyekezzen azonnal megoldani az egyes ügyeket, ne várja meg az ügyintézési határidő végét.
Azért az jogos kritika lehet, hogy egy polgármester ne azzal mutasson példát, hogy kiveszi a melós kezéből a lapátot, hanem irányítsa jól a városát.
Szerintem ez nem jogos kritika. Minden megnyilatkozásom egyúttal személyes példaadás, pláne, amikor vezetőként teszem. Azért megyek oda polgármesterként kitisztítani egy eldugult lefolyót, mert minden alkalommal példát akarok adni a személyes hitvallásomról, nevezetesen, hogy a munkának egyetlen titka van: csinálni kell! Kamaszkorom óta napi 14–16 órát dolgozom, ez éltet, számomra ez a természetes állapot. Nem szégyen a meló, voltam én már gyári munkás, beteghordó, sőt még sírásó is fiatalkoromban.
Ezt inkább munkamániának hívják. Elvárja, hogy a környezetében mindenki így legyen ezzel?
Elvárom. Eleve így alakítom ki magam körül a csapatokat.
Mi lesz azzal, aki nem bírja a tempóját?
Vagy ő köszön el tőlem, vagy én tőle. Amióta polgármester vagyok, nagyjából húsz ember cserélődött ki a fontos posztokon, de a távozók többsége önként állt fel. Akadt olyan vezető is, akit már én neveztem ki, de néhány hónappal később leváltottam, mert nem vált be az adott poszton. Nem egészséges dolog, ha valakit nem ér sikerélmény a munkája során.
Élete minden apró rezdülését bemutatja a közösségi oldalain. Miért nem számol be arról, hogy mi zajlik a covid-osztályokon? Önt talán még a kormánymédia sem vádolná azzal, hogy féknyúzokat terjeszt.
Csakhogy igazságtalan és félrevezető lenne, ha a saját kórházi élményeimet úgy tálalnám, mint egy általános helyzetképet, hiszen én nem egy speciális covid-osztályon dolgozom. Természetesen ismerem az intézményrendszert: akadnak, ahol világszínvonalúak, máshol kevésbé jók a feltételek. Ugyanígy a kollégáim leterheltsége is az egyik helyen jóval nagyobb, mint máshol.
Viszont ha ön számolna be egy Facebook-videóban arról, hogy milyen súlyos állapotba lehet kerülni a vírus miatt, hogy milyen megfeszített munka folyik egy intenzív osztályon, talán segíthetné, hogy nőjön az oltakozási hajlandóság.
Nem értek egyet ezzel,
szerintem annál erősebb motiváció nincs, mint amikor naponta közlik, hány honfitársunk halt bele a járványba, egyre fiatalabb emberek.
Miért kéne videón is bemutatni, hogy a fiúk a bányában dolgoznak? Miért nem elég elfogadni a tényt, hogy kőkeményen melóznak egy különlegesen veszélyes környezetben? Mit szeretne, egy reality show-t?
Épp ön mondta az előbb, hogy a munkát láttatni is kell.
Ezzel nincs is bajom, rengeteg előre tervezett műtétemet tartottam úgy oktató jelleggel, hogy közben orvosok és kamerák figyelték, amit csinálok. De egy covid-intenzív osztályon folyó munka bemutatása részben a betegellátást, részben az ott dolgozó orvosokat és ápolókat is zavarná. Egy veszélyhelyzetben nem szabad kitenni a kollégákat feleslegesen egy olyan szituációnak, amelyhez nincsenek hozzászokva. Én évtizedek alatt megszoktam a kamera jelenlétét, szeretek is szerepelni, de ezzel csak kevesen vannak így.
A kormányzat szerint az ellenzék oltásellenes. Ön is ezt gondolja a helyi ellenzéki politikusokról, akiket egyébként személyesen is ismer?
Fogalmam sincs róla, a járvány kitörése óta nem találkoztam velük. Nincs közgyűlés, és hozzám még egyikük sem jött oda, hogy miben segíthetne. Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel, van elég probléma, amit meg kell oldani.
Mekkora rést ütött a város büdzséjében a pandémia?
Jó nagyot, a szolidaritási hozzájárulással együtt összességében a költségvetés negyede, mintegy 15 milliárd forint bevétel esett ki. Mivel plusz bevételeket a világjárvány idején nem remélhetünk, spórolással, racionalizálással kellett kihoznunk nullszaldóra Győr költségvetését. Nem azon siránkozom, hogy mennyi pénztől estünk el, hanem a probléma megoldására koncentrálok: hogyan lehet egyenesbe hozni a bevételeket a kiadásokkal.
Meg lehetett ezt úgy oldani, hogy a város lakói ne érezzék meg?
Ekkora tételnél ezt valójában nem lehet megoldani, nyilván kevesebb utat tudunk például az idén felújítani. Igazodtunk a kormány stratégiájához, vagyis arra koncentrálunk, hogy megőrizzük az összes munkahelyet. Gondoljon bele, hogy úgy kell fenntartanunk például a színházat, a világhírű balettet, Magyarország legjobb bábszínházát és a szintén nemzetközi színvonalú filharmonikusokat, hogy hónapok óta nem tarthatnak előadásokat, koncerteket, nincs semmi bevételük.
Fel kellett vennie hitelt a városnak?
Elég közel jártunk hozzá, de végül sikerült megoldanunk a nélkül.
Tartható lesz egy nagyon kiélezett büdzsé?
Biztos vagyok benne.
Van, aki szólna, ha baj lenne?
Van. Egyetlen egyszer fordult elő, hogy a kollégáim elhallgattak előlem egy negatív információt. Azt mondták, nem akartak vele felizgatni, nélkülem akarták megoldani. Mire mondtam nekik, hogy ilyen többé ne forduljon elő, mert nem élhetek egy burokban, és a városvezetői munkámat nehezítik meg, ha megszűrik az információkat. Ahhoz, hogy helyes döntéseket hozzak, az összes információ birtokában kell lennem.
Ha már ezt említi: a közéleti megnyilvánulásait figyelve feltűnő, hogy amennyiben egy kormányzati intézkedést bírál, siet leszögezni, nem Orbán Viktornak szól a kritika, hanem azoknak, akik rossz tanácsokkal látják el a miniszterelnököt.
Ez így van.
Nem túl meseszerű a „jó király” képe?
Nem. Jól ismerem, tudom, hogy milyen ember.
Orbán Viktor soha nem hibázik?
Mindenki hibázhat. Az egészségügyben alapvető szabály, hogyha gondot látunk, akkor rögtön szólni kell az illetékesnek, mert jó döntéseket csak helyes információkra lehet alapozni. A politikában úgy keletkezhetnek pontatlan információk, hogy minden egyes kérdésben különböző érdekek, érdekcsoportok ütköznek egymással.
Orbán Viktor azon politikusok közé tartozik, akik kiválóan látják át az egyes érdekcsoportok gyakran átláthatatlannak tűnő törekvéseit.
Külső bírálatot viszont nyilván csak akkor lehet mondani egy kormányzati lépésről, ha pontosan ismerjük egy döntés hátterét, összes motivációját.
Nemrég elég éles kritikát fogalmazott meg az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény kapcsán. Ott ki hibázott?
Szerintem körültekintőbben kellett volna előkészíteni. A győri kardiológiai osztály vezetőjeként és győri polgármesterként az is a feladatom, hogy szóvá tegyek minden olyan döntést, amely a betegeknek, az egészségügyi dolgozóknak vagy a városlakóknak szerintem hátrányos lehet.
De akkor miért vetette le a GyőrPlusz Rádió honlapjáról azt az interjúját, amelyben Jenei Zoltán országos kórházfőigazgató kijelentését úgy kommentálta: „égbekiáltó baromság”?
Miért baj az, hogy már nem érhető el ez az interjú?
Mert ennek csak két oka lehet: vagy megváltozott a véleménye, vagy fentről önre szóltak, hogy ez már túlzás volt.
Egyikről sincs szó, egy harmadik oka volt. Kizárólag azért kértem, hogy vegyék le a beszélgetést, mert nem akartam, hogy az ellenzék a saját hangommal kampánycélokra használja fel a szavaimat.
Vagyis tartja az akkor kifejtett véleményét?
Hogy nem lesz jobb az egészségügyi rendszer attól, ha ötezer emberrel kevesebben dolgoznak benne? Mert, ugye, erre reagáltam. Hát persze, hogy tartom! Ugye, senki nem gondolja komolyan, hogy amikor ’78-ban a focivébén az argentinok elleni meccsen kiállították a Törőcsiket meg a Nyilasit, az javította a győzelmi esélyeinket?
És nem is szóltak önre fentről?
Soha nem fordult még elő.
Soha?
Egyszer sem. A kollégáim időnként aggódnak egyik-másik nyilatkozatom miatt, de a párton belül még senki nem tette szóvá, hogy miért mondom el a véleményemet. Pontosan érzem, hogy meddig és milyen formában hasznos egy kritika, és mikortól rombolhat. Egyébként eddig még egyetlen polgármesteri döntésembe sem szóltak bele: nem kértek és nem is kritizáltak semmit.
És ha lesznek kérések?
Eddig még nem voltak. Talán nem véletlenül.
