
Már több mint egy évtizede agrárvállalkozóként is tevékenykedik Szécsi Zoltán vízilabdázó, aki jelenleg éppen 220 hektáron gazdálkodik. Meglátogattuk az aranykalászos gazdává avanzsált háromszoros olimpiai bajnokot, hogy megnézzük, miként megy neki a farmerélet. Sok mindenen elcsodálkoztunk.

Nem hiszek abban, hogy a történelemben „az igazság” megismerhető, a múltat a maga teljes egészében képtelenség rekonstruálni – nyilatkozta a 24.hu-nak Csunderlik Péter történész, akivel a Galilei Körről szóló, nemrég megjelent könyvéről beszélgettünk. Szóba került a kultúrharc, a diákegyesület felelőssége a világháborús vereségben, de felelevenítettünk néhány konteót is a Horthy-korszakból.

Ha azt gondoljuk, hogy a gyerekeink az iskolapadból kikerülve a XIX. századba lépnek ki, akkor ez a jelenlegi oktatási rendszer kiváló, hiszen nagyjából egy két évszázaddal ezelőtti világra készíti fel a fiatalokat – nyilatkozta a 24.hu-nak Balogh Péter (Petya), a Cápák között című üzleti showműsor alapembere. Interjú.

Nemrég jelent meg a Horthy Miklós, a haditengerésztiszt című kötet. A szerzővel, Turbucz Dávid történésszel a többi között arról beszélgettünk, valóban utálta-e a kormányzó Károlyi Mihályt, milyen anyagi körülmények között élhetett a birodalmi tengerésztiszt, és szóba került az államfő titokzatos sárkánytetkója is.

Mivel az aktuális politikai hatalom évtizedek óta nem érez társadalmi nyomást, hogy érdemben hozzányúljon az abortuszszabályokhoz, ezért nem is foglalkozik vele, csupán időnként gesztusokat tesz mindkét oldalnak – mondja Balogh Lídia társadalomkutató, akivel a szívhangrendelet apropóján beszélgettünk,

A napokban megjelenő Száz év múlva lejár? című kötet apropóján a többi között arról beszélgettünk Ablonczy Balázs történésszel, hogy Búvár Kund legendájával is le kellene-e számolnunk, mit tart a legkártékonyabb konteónak, illetve miért megértő néhány Trianon-legendával kapcsolatban.

A modern újságírás másfél évszázadában igazán tömeges elsőlapos megjelenést egyedül 1956 forradalma és az Orbán-rendszer kapott, a világsajtó alapvetően a nyugatos mintakövetés elvárásait kéri számon a magyar politikán – nyilatkozta a 24.hu-nak Tölgyessy Péter. Kétrészes interjúnk első fele.

Több százezer menekült érkezett már Magyarországra, ám sokan nem szerepelnek a hivatalos nyilvántartásában, mert egyelőre turistaként tartózkodnak nálunk – nyilatkozta a 24.hu-nak Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke, aki elárulta azt is, mi lesz az elkövetkező hetekben a válságkezelés legégetőbb problémája.

A 40. születésnapját ünneplő Molnár Ferenc Caramellel egyebek mellett arról beszélgettünk, miért vitte el kislányát a törökszentmiklósi romatelepre, hogyan élte meg, hogy börtönsláger lett az egyik dala, de elárulta azt is, nem lesz maradéktalanul elégedett a szavazatával április elején.

A nyugati mainstream sajtó általában végletekben fogalmaz Magyarországról: hol a lelkes csodálat, hol a túlzásokkal teli kritika hangján szólnak a minket érintő cikkek, de inkább az utóbbi jellemző – mondja Szalay-Berzeviczy András, a Címlapon Magyarország – Hazánk története a nyugati sajtó tükrében 1848–2020 című kötet egyik szerzője.

Az Ötkarikás szemek olimpiai kibeszélőjében próbáltuk megfejteni a kajakos Tótka Sándor győzelmének titka mellett azt is, hogy párhuzamba hozható-e Kozák Danuta olimpiai teljesítménye Hosszú Katinkáéval. Szóba került persze Csipes Tamara és Rasovszky Kristóf ezüstje is, viszont nem született tudományos magyarázat arra, hogy a magyarok eddigi 15 érméből miért nyertek 13-at a férfiak.