Önt 2006-ban kirúgták a VITUKI Kht. igazgatói székéből, mert azt kérte, hogy a vízügyi kutató állami tulajdonosa ne kótyavetyélje el a cég 7,5 hektáros, értékes Duna-parti ingatlanát, amelyen egyébként most a 204 milliárd forintos atlétikai stadion épül. Mi történt pontosan?
Kaptam egy utasítást. Az akkori környezetvédelmi helyettes államtitkár, Tátrai Miklós közölte, hogy a területet értékesíteni kell, és megnevezte a céget is, amelyik jelentkezik majd érte. Sebtében csináltattam egy vagyonértékelést, egy kipróbált, korrekt céggel, ők 3,8 milliárd forintra értékelték az akkori VITUKI összes ingatlanát. Az értékelést suttyomban csináltattam, és amikor megvolt, beküldtem a minisztériumba azzal, hogy versenytárgyalást javaslok kiírni, mert a jelentkező Wallis által megajánlott ár lényegesen kevesebb a becsült értéknél, és abból nem tud a VITUKI új telephelyet létesíteni.
Megszívlelték a javaslatát?
A minisztérium is csináltatott egy értékbecslést, de abban csak 1 milliárd forint körüli összeg jött ki. Akkor egy pár céget rábeszéltem, hogy adjanak vételi ajánlatot, 2–3 milliárdosokat, köztük volt több ingatlanos mogul érdekeltsége is. Akkor zajlottak az építések a Duna-parton, kapósnak látszott a hely. Számomra természetes volt, hogy egy állami ingatlanegyüttest csak meghirdetve és versenytárgyalással lehet eladni. Ehhez képest Tátrai kijött a VITUKI-ba, és közölte, a Wallisnak kell eladni, és megmondta az árat is.
Mit lépett erre?
Mondtam neki, verbális utasítást ilyen horderejű ügyekben nem lehet adni, ezért arra kértem, írja le az utasítást, mit kell tennem tulajdonosi képviselőként. „Verbálisan ki is lehet rúgni valakit” – mondta. „Akkor tedd azt” – válaszoltam, és másnap már nem is mehettem be a céghez.
Ön ki is tálalt akkor frissében a HVG-nek, A zöld tárca ingatlanüzlete a Wallisszal című cikk ecsetelte Tátrai szerepét, később a Heti Válasz se kímélte az egykori helyettes államtitkárt, Tátrai által futtatott magáncégként említette a VITUKI-befektetőt. Nem lett baja abból, hogy leadta a sztorit a sajtónak és megnevezte azt, aki intézkedett az államnak előnytelennek tűnő üzletben?
Miklós beperelte a Heti Választ, a perben tanúként idéztek be, én pedig szembesítettem azzal, miket mondott, mire utasított az ingatlanügylet kapcsán. Nem mondott ellen. De több bírósági ítélet is született arról, hogy ez az ügylet nem volt makulátlan, ezért is neveztem meg a főszereplőt.
Mit szól hozzá, hogy a VITUKI-területet, amit ön nem akart olcsón adni, a magyar állam egy bő évtized múlva visszavásárolta 16,5 milliárd forintért? Egészen pontosan egy céget vett meg az állam, benne a 15 hektáros területtel, aminek durván a fele a volt VITUKI-ingatlan.
Randa egy ügylet. Az ingatlan eladása valamikor a 2006-os választás környékén történt. Akkoriban – egy akkor még ellenzéki – fideszes potentát nálam dolgozott a VITUKI-nál. Miniszteri értekezleten utasítottak, hogy rúgjam ki, de megvédtem, mert úgy gondolom, párthovatartozás miatt nem eshet bántódása senkinek. Viszont kértem, hogy menjen el az övéihez, gátolják meg, hogy ennyire áron alul adják el a VITUKI ingatlanjait.
A Magyar Narancs cikke szerint az akkori ellenzék annyira nem igyekezett meggátolni, hogy széthordják a VITUKI-t.
Akkoriban kétpártrendszer volt, a szocik és a Fidesz megegyeztek, hogy a fele a papáé, a másik fele a mamáé.
Nagy fene politikai konszenzust éreztem az ingatlanügylet mögött, egyik felet sem zavarta, hogy az állam egy pár milliárdot bukik. A lopkodásnak az idők során amúgy csak a technikája és a mértéke változott.
Több a párt, így most már nem lehet a mutyit kettéosztani.
Mihez fogott, amikor kirúgták?
Csináltam egy céget, hogy többször az életben ne rúgjanak ki. Sose hagytam, hogy meglopjanak, és nem volt, aki kirúgjon.
Akkoriban nagy port vert fel, hogy 98 százalékos büntetőadót akart fizettetni az éppen hatalomra kerülő Orbán-kormány a végkielégítésekre, a 2010 novemberében hozott törvény „a társadalmi igazságérzetet sértő, közpénzekből származó juttatásokra külön mértékű adót” állapított meg. Önre is vonatkozott a verdikt, mennyit kellett befizetnie?
Ez jogi abszurdum volt, a visszamenőleges jogalkalmazás tilalmába ütközött. Az Alkotmánybíróság végül ezt a törvényt hatályon kívül helyezte, így nem kellett befizetnem egy fillért sem. Amúgy nem bagatell összeg lett volna – menedzserszerződésem volt a VITUKI-val –, 2–3 hónapra eső bér és a jutalom után kellett volna fizetnem. Furcsamód ugyanis jutalom járt nekem, mert az eredmények jók voltak a cégnél.
A „Kedves Államnak” címzett nyílt levelében kérte sok évvel ezelőtt: „tudomásul veszem, hogy soha nem köszönted meg azt, hogy mindig a Te érdekeid, és nem az aktuális hatalom elvárásai szerint cselekedtem, ezért számtalan hátrány ért, de akkor legalább ne tekints olyan polgárnak, aki megsérti a társadalmi igazságérzetet!” Válaszolt valaki valaha a levélben foglaltakra?
A Heti Válaszban lehozták, de nem, soha. Annyi reakció volt, hogy az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a törvényt.
Van valami köze az ingatlan eladásának ahhoz, hogy a VITUKI eltűnt a térképről?
Komoly nemzetközi presztízse volt a cégnek, de ma már valóban nincs a térképen, felszámolás alá került. Időnként egyetemekről telefonálnak, hogy a végzős hallgatók diplomamunkáihoz szükséges csapadék, vízállás, vízhozam stb. idősorok kellenek, de ezek ma már nagyon nehezen hozzáférhetők. A VITUKI-ban megfizethetetlen érték halmozódott fel, többek között a felszíni, felszín alatti vizek állapotának 100 éves adatsorai voltak. Minden ebek harmincadjára jutott. Közvetlen kapcsolat talán nincs az ingatlanügylettel, bár az igaz, hogy az eredeti tervből sem lett semmi. Eredetileg arról volt szó, hogy a VITUKI egy kisebb területre húzódik vissza, mert valóban nem volt szüksége mind a 7,5 hektárra. Felmértük, hány négyzetméteres iroda, labor, vízparti telek kell, mekkora tanácsterem szükséges az egyébként jelentős oktatási tevékenységhez, mibe kerül a költözés, és mennyi kiesést jelentenek az elmaradó bérleti díjak, amit akkoriban az alaptevékenységre fordítottunk. Így kalkuláltuk ki, hogy mekkora vételárat kellene legalább elérni. Ez kisebb volt a Danson cég értékbecslésénél, megelégedtünk volna a 3,8 milliárdnál kevesebbel is, de ebből sem lett tárgyalási alap.
A VITUKI már az utolsó esete volt, előtte háromszor rúgták ki különböző állami pozíciókból, mindig azért, mert nem akart asszisztálni ahhoz, hogy megkárosítsák az államot. Mikor kezdődött a sorozat?
Először 1995-ben rúgtak ki. Talán 50 millió körüli vitatható támogatásról volt szó. Mondtam, hogy én ezt nem tudom aláírni. De hát olyan rendes ember vagy, miért nem írod alá? – kérdezte a felettesem. De hát pont azért nem tudtam! Akkor menesztettek először, és aztán jött a helyemre Szilvásy György, akivel már az Antall-kormány idején is dolgoztunk.
Miért kellett az ön jóváhagyása ilyen csekély összeghez?
Közigazgatási államtitkár voltam, és amikor pénzügyekben megszorultak, és alá kellett írni valamit, akkor a közigazgatási államtitkárhoz vezetett az út, nagy szava volt ugyanis a költségvetési források felhasználásánál. Nagy kár, hogy azóta már megszűnt ez a pozíció. Az Antall-, a Boross-, a Horn-, az első Orbán-kormánynál és Medgyessy Péter idejében is dolgoztam az államapparátusban. Szerettem, amit csináltam, viszont nem szerették, ahogy csináltam.
Két évvel később a privatizációs szervezetnél miért kellett szednie a sátorfáját?
Az akkori Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-ben környezetvédelmi igazgató voltam. Felmérettem a teljes állami vagyont és azt, hogy az eladásra váró cégeknél mennyi a környezeti helyreállítás költsége, amit a privatizációs vételárban akartam érvényesíteni. Akkor sok nyugati befektető jött, hogy megvenné valamelyik állami céget, kérdezte, mi a környezeti teher, azt beárazta, és eldöntötte, hogy a kármentesítéssel súlyosbított vételár megéri-e neki. A magyar privatizáció azonban nem ilyen volt. Kérés érkezett hozzám egy kármentesítési tendereztetés közben, az egyik országgyűlési bizottság elnöke jelezte, hogy melyik nagy építőipari cégnek kellene nyernie. Hiába mondtam, hogy a kiszemelt cég a versenyzők között a 4. helyen van, nem lehetséges, hogy győzzön a tenderen. A válasz az volt, hogy akkor megszűnik a környezetvédelmi igazgatóság, beszél a miniszterrel. Ki is rúgtak, ahogy kell.
2002-ben is elcsapták. Azt ki tette?
Ne írjunk neveket, így 80 felett nem szeretném a maradék időmet bíróságon tölteni. A minisztérium átvilágításáról volt szó, és mindjárt kiderült, hogy igen jelentős összeget szántak rá. Mondtam, hogy rendben, de akkor közbeszerzést kell kiírni a feladatra. Ám rögtön közölték, hogy ezzel ne foglalkozzak, holnap jönnek, akik majd átvilágítják a tárcát. Így is lett. Jöttek, és én mentem.
Ezeket a korrupciós ügyeket jelezte annak idején a közpénzek ellenőrzéséért vagy az elszámoltatásért felelős szerveknek, személyeknek?
Elszámolás az nem volt. Bár ismertem őket, jeleztem is, nem néztek meg semmit.
Ha újrakezdhetné, mit csinálna másképp?
Semmit.
Ha az ember lefekszik valamelyik politikának, akkor attól kezdve szakállt kell növesztenie, mert nem tud tükörbe nézni.
Sajnos apám „félrenevelt”, szerinte lopni, csalni nem szabad, ez lett belőle. Ha azt kérdezi, hogy ha hívnának közigazgatási pályára, az a válasz, hogy mennék. Lassan tolókocsin visznek, de rongyolnék, ha környezetvédelemről lenne szó, megyek, ha úgy érzem, hogy valamit még meg lehet menteni.
