„Egyszer olvastam egy nagyon-nagyon hosszú írást egy nőtől, aki kifejtette, hogy neki miért nem lesz gyereke. Még valahol védhető is volt számomra amit írt, hiszen nem akar befordulni, nem akarja elveszíteni az alakját, nem akarja az egész életét, fiatalságát, nyitottságát, energiáit beáldozni abba, hogy már semmi más nem lehet neki fontos az életben, csak a gyerekek” – így kezdi írását az a kétgyermekes Gábor, aki elhatározta, hogy megosztja a világgal a tapasztalatait arról, miért nagyszerű dolog a rengeteg áldozat ellenére is szülőnek lenni. Nem akar önjelölt népnevelőként vagy a demográfia élharcosaként tetszelegni, egyszerűen csak szeretné világgá kürtölni, hogy boldog.
Így érvel:
“Mind ismeritek azt az érzést, amikor elveszik az energiátokat a munkahelyen, túlterheléssel, végeláthatatlan értekezletekkel, kimerült emberek egymásnak ugrásával, vitákkal, veszekedéssel, pattanásig feszült idegekkel, aztán hazafelé az autóban a forgalomban küzdéssel. Egyedülállóként ilyenkor hazaérsz, és vérmérséklet szerint eldőlsz az ágyon, vagy töltesz egy pohár, netán egy üveg bort, vagy a barátaidra öntöd a frusztrációd. Okosabbja sportol, kifutja magából a gőzt.”
Akinek viszont van legalább egy kisgyermeke, azzal csoda történik, mihelyt hazaér és becsukja maga mögött az ajtót.
Ha kíváncsi arra, hogy miben áll ez a hirtelen változás, olvassa el a cikk folytatását a szeretlekmagyarorszag.hu-n.
