Az LG Electronics bejelentette, hogy a világon elsőként olyan televíziókat alkotott meg, amelyek felülmúlják az amerikai Szórakoztatóelektronikai Szövetség (Consumer Technology Association, CTA) által a 8K Ultra HD termékekre és szolgáltatásokra meghatározott szabvány szigorú előírásait.
A hivatalos 8K Ultra HD megjelölést és logót a CTA azért hozta létre, hogy a kereskedők és a fogyasztók tájékozódását segítve lehetővé tegye a 8K Ultra HD követelményeket teljesítő készülékek beazonosítását.
Az LG Real 8K készülékei (amelyek a 2020-as CES-en mutatkoznak be) az első olyan televíziók, amelyek felülmúlják a CTA speciális előírásait, köztük a felbontásra, digitális bemenetre, nagy dinamikatartományra, felskálázásra, bitmélységre és mérési metódusokra vonatkozó szabványokat.
Ezt kell hozzá teljesíteni
A CTA 8K definíciója a Nemzetközi Kijelző-mérésügyi Bizottság (ICDM) által meghatározott mutatókon alapul. A mérési előírások az úgynevezett kontrasztmoduláció (Contrast Modulation, CM) fogalmán alapulnak, amelynek százalékos értéke pontosan és számszerűen írja le a szomszédos pixelek megkülönböztethetőségének mértékét.
Más iparági szabványtestületek (köztük a Nemzetközi Szabványügyi Testület, azaz ISO) szintén a kontrasztmodulációt használják ágazati benchmarkként. A 2020 januárjától forgalomba kerülő összes LG 8K televízión szerepel majd a CTA 8K UHD logója.
Külső tesztelőként az Intertek globális tanúsítószervezet vizsgálatai igazolták, hogy a 75 colos LG NanoCell 8K tévé messze felülmúlja az ICDM által meghatározott 50 százalékos CM-követelményeket, hiszen horizontálisan 90, vertikálisan pedig 91 százalékos eredményt produkált.
A szintén világhírű német teszt- és tanúsítószervezet, a Verband Deutscher Elektrotechniker (VDE) is ehhez hasonló CM-értékeket mért.
(Kiemelt kép: AFP)