A kultúrharc utolérte a magyar filmet is

Bőven a millió alatt

Tavaly több mint egy évtizedes rekordot döntöttek meg a magyar filmek azzal, hogy 1,3 millió nézőt csábítottak be a moziba. Az idei összesített nézőszámról ugyan még nem láttunk végleges adatot, de az egészen biztos, hogy messze elmarad a tavalyitól – becslésünk szerint úgy hét- és nyolcszázezer ember válthatott jegyet magyar filmre 2018-ban.

Az élen ezúttal is Herendi Gábor végzett, aki tavaly a nagyot futó Kincsemmel, idén pedig a Valami Amerika 3-mal uralta le a közönségfilmes mezőnyt.

A vígjátéksorozat harmadik része hiába nem hozott semmi újat, a nosztalgiafaktor is elégnek bizonyult: olyan erősen kezdett, hogy még a Marvel Fekete párducát is lenyomta és A miniszter félrelép óta a legerősebb magyar nyitóhétvégét produkálta. Végül azonban kissé kifulladt a lelkesedés és csaknem 80 ezer nézővel elmaradt az előző filmjétől, de így is toronymagasan az első lett. A fő különbséget nem is a Valami Amerika 3. gyengülő hajrája, sokkal inkább a versenytársak leszakadása jelentette: míg 2017-ben a Kincsem mellett volt egy 300 ezres (A Viszkis) és egy 200 ezres (Pappa Pia) nézőszámú film is, idén hatalmasra nyílt az olló, és a Valami Amerika 3. mellett egyedül a BUÉK tudta átlépni a 100 ezres nézőszámot.

A középmezőny már lényegesen sűrűbb lett: a Nyitvát és a Napszálltát is 50 ezer körül nézték, és emellett még öt film végzett a 20 és 50 ezer néző közötti sávban. Viszont akadtak olyanok is, mint a romagyilkosságokról szóló Genezis, amely mindössze 1520 embert érdekelt, vagy Kenyeres Bálint lassú és elvont Tegnapja, amit ezernél is kevesebben láttak.

Egy versenyló és egy rabló vitték idén a bankot

Eseménydús éve volt a magyar filmnek, milliárdos támogatásokból, fontos díjakból, több százezres nézőszámokból, és kínos pillanatokból sem volt hiány.

Oscar nélkül

Hatalmas dolog, hogy egymást követő harmadik évben is volt magyar Oscar-jelölt, ezúttal Enyedi Ildikó éteri drámájáért, a Testről és lélekrőlért izgulghattunk, amely 2017-ben már megnyerte az Arany Medvét a Berlinalén. A Saul fia és a Mindenki bravúrja után azonban idén nem sikerült díjra váltani a jelölést. Nemrég pedig az is kiderült, hogy Nemes Jeles László második filmje, a Magyarország által legjobb idegen nyelvű filmnek nevezett Napszállta biztosan nem lesz ott a 2019-es Oscar-jelöltek között, azonban még így is maradt némi esély arra, hogy legyen magyar résztvevő. A Ruben Brandt, a gyűjtőt ugyanis nevezte az amerikai filmakadémia a legjobb animációs film kategóriában. Ha a 25 nevezettből tényleg bekerül az öt jelölt közé, olyan filmekkel versenyezhet majd a szoborért, mint a Hihetetlen család 2., a Rontó Ralph 2. vagy a Kutyák szigete.

Persze van élet az Oscaron túl is. A Napszállta például a Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt Afonso Cuarón, Paul Greengrass és a Coen testvérek filmjei között, végül a kritikusok díját hozva el. De a többi európai fesztiválon is felbukkantak magyar filmek: a Genezist Berlinben, a Virágvölgyet Karlovy Varyban, az Egy napot pedig Cannes-ban mutatták be, utóbbi kettő ráadásul díjjal tért haza: Szilágyi Zsófia dokumentarista filmjének a FIPRESCI-díjat ítélték oda, míg Csuja László road movie-ja az East of the West szekciót nyerte meg Közép-Európa egyetlen A-kategóriás fesztiválján.

Kezdők és nagy visszatérők

Idén tehát az impresszív bemutatkozásokon volt a hangsúly. A Virágvölgy és az Egy nap mellett például Nagypál Orsi és Lengyel Balázs is első nagyjátékfilmjével jelentkezett: a Nyitva romkantikus vígjátéki keretben boncolgatta a szexuális tabutémákat, pozitív kritikákat gyűjtve és elég sok nézőt becsábítva a moziba. A Lajkó – cigány az űrben pedig egy eredendően nem túl vicces történelmi korszakról, az 50-es évekről készített fekete komédiát becsülendő részsikerekkel. És persze ott van a legnagyobb nemzetközi sikernek ígérkező Ruben Brandt, a gyűjtő is, amely szintén debütálás, még ha nem is a szokványos fajtából: a szerb-szlovén származású Milorad Krstić ugyanis 66 évesen készítette el első egész estés animációs filmjét, ami lehet, hogy egyből az Oscar-gálára repíti.

A nagy visszatérők közben korábbi sikereik hosszan elnyúló árnyékából is próbáltak kikeveredni.

Nemes Jeles László augusztusi interjúnkban is beszélt róla, milyen hatalmas nyomást jelentett számára a Saul fia példátlan diadalmenete, így – Almodóvar tanácsát megfogadva – minél hamarabb le akarta forgatni második filmjét. Több kritika is felvetette, hogy a Napszálltában a Saul jellegzetes formai megoldásait adaptálta a század eleji Budapestre, ahol már sokkal kevésbé hatásos, mint a haláltáborban volt. Hozzá hasonlóan Reisz Gábornál is felmerült az önismétlés kérdése: a napokban bemutatott Rossz versekről sokan rebesgették, hogy olyan, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan, csak jóval nagyobb költségvetéssel és a rendezővel a főszerepben. Reisz a 24.hu-nak adott interjúban azt mondta, soha nem jutott eszébe, hogy ugyanolyan lenne a két film. Amúgy december elején a tallinni világpremierre is elkísértük a rendezőt, akinek a vetítés előtti szorongása ebben a videóban nézhető meg.

Év vége felé Pálfi György is visszatért Az Úr hangjával, akinek ez az első nagyköltségvetésű filmje a 12 évvel ezelőtti Taxidermia óta (600 milliós gyártási támogatást kapott a Filmalaptól). A Stanislaw Lem regényéből adaptált filozofikus sci-fi még az űrbe is elrepít pár percre, amúgy meg tele van kreatív megoldásokkal, de túl zavaros és széteső ahhoz, hogy igazán átütő legyen. Pálfi a bemutató körül nemcsak a filmről, de a Filmalapról és Andy Vajnával való konfliktusáról beszélt. Szerinte több lehetőséget érdemelt volna, és fáj neki, hogy három évet elvesztegetett a monumentális Toldi-projektre, ami végül kútba esett, mert ő személyesen összeveszett Vajnával. A Filmalap nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását, hogy Pálfi mellőzve érzi magát, miközben Az Úr hangját 632 millió forinttal támogatták.

A kultúrharc szele

A Filmalapnak azonban nem Pálfival volt a legélesebb konfliktusa 2018-ban, hanem a kormánysajtó szellemi házmestereivel. A kultúrharc szele ugyanis a filmgyártást is megcsapta. A komplett kulturális intézményeket feljelentgető Szakács Árpád már korábban is kóstolgatta a Filmalapot, ősszel pedig összehangoltnak tűnő kampány indult a szervezet és vezetője, Andy Vajna ellen.  A felháborodás apropóját az adta, hogy az „elhajló” és hazája kormányát több ízben kritizálni merő Szász János rendezi a Hunyadi-filmet, miközben így sem készül elég elég hazafias történelmi film.

Az abszurd állításokat halmozó cikkek leleplezték, hogy a Filmalap által támogatott filmek a balliberális kulturális diktatúra termékei és egytől-egyig magyarságellenesek.

A Saul fia például Pál apostolt akarja lejáratni, a Liza, a rókatündér pedig azt sugallja a képzelt Budapest megteremtésével, hogy Magyarországon rossz élni. A nyilvánosságot letaroló propaganda szerencsére eddig tényleg nem kúszott be a magyar filmekbe (a két világ között tátongó szakadékot jól mutatja, hogy a szülői szerepeket árnyaltan bemutató Egy napot nem sokkal a gender szak betiltása után mutatták be a hazai mozik, Szilágyi Zsófia fel is szólalt a döntés ellen).

Ezekben a napokban sokan találgatták, hogy a karaktergyilkosság vajon Vajna elmozdítását készíti-e elő, vagy pusztán magánakcióról van szó. A filmügyi biztos egy interjúban „értelmetlen butaság”-nak nevezte a vádakat, és arról is beszélt, milyen jó a kapcsolata Orbán Viktorral. A vihar elültével úgy tűnik, Vajna egyelőre marad. Annyi eredménye viszont lett a csörtének, hogy a jelenlegi Nemzeti Filmalap mellett létrejön egy külön televíziós film mecenatúra, ami a történelmi filmekre koncentrál majd. Pálfi György már le is nyilatkozta, hogy amint ez beindul, oda is benyújtja a füstbe ment Toldi-filmtervet.

Kiemelt kép: Vertigo Média