Kultúra
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Reisz Gábor: Ha nem szabad önkritikát gyakorolni, akkor mi a célja a filmkészítésnek?

A második filmjével jelentkező Reisz Gábor nem gondolja, hogy a Rossz versek ugyanolyan lenne, mint a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan volt, de ígéri, hogy nem kizárólag ilyen személyes filmekben gondolkodik a jövőben. A 38 éves rendező elmondta azt is, mit gondol a filmeseket felszippantó reklámszakmáról, szeretne-e történelmi filmet rendezni, és hogy miért a szex legfontosabb választóvonal a saját generációja és a mai fiatalok között.

Van-e már bejáratott válasza arra a kérdésre, hogy miért forgatott még egy hasonló filmet, mint amilyen a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan volt?

Bejáratott válaszom nincs, azt tudom erre mondani, hogy nekem soha nem jutott eszembe, hogy ugyanolyan lenne, másrészről a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan az 2012-2013 között készült, és 2014-re lett kész, ez pedig 2015 és 2017 között készült, és az idén mutatták be. Különböző idők lenyomata a két film, és az akkor történt események hatottak rájuk. Van egy filmnyelvi érdeklődésem, és ez annyiban kapcsolódik a VAN…-hoz, hogy az ott látott, terekkel való filmnyelvi játékot ebben a filmben tovább akartam építeni, az idő bevonásával. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, hogy ez egy személyes film, mint ahogy az is személyes film volt, és ennél nem tudnék tisztábban nyúlni ahhoz, amit megéltem. Vannak aztán elemek, amik hasonlíthatnak, így például az, hogy a szülőket ugyanazok a színészek alakítják, és ha valaki ezt látja a trailerben, gondolhatja, hogy ez ugyanolyan, mint a VAN…, de a film ismeretében remélhetőleg már nem ez lesz a véleménye. Nem azon dolgoztunk, hogy ugyanolyan legyen, mint a VAN…, mely filmre egyébként ugyanolyan büszkék vagyunk.

Azt mondta korábban, hogy film noirt szeretett volna forgatni, de ebből csak egy rövid jelenet maradt – ez a meg nem valósult film előtti tisztelgés akar lenni?

Van több hasonló hommage is a filmben, ez sem amiatt került be. A forgatókönyvben csak annyi volt, hogy a szereplő menekül, és elkezd futni a városon át, de aztán az operatőrökkel és a látványtervezőkkel beszéltük meg, hogy az ilyen stílusparódiákban legyünk kategórikusak. Tehát a lehető legkönnyebb elemekkel dolgoztunk: így került a filmben a noir filmek mellett a Szomszédok, a Fargo és a Megáll az idő hommage is. Utóbbi kicsit meg lett csorbítva, mert az eredeti formájában sokkal egyértelműbben felismerhető lett volna. Kicsit olyan hatása van ennek, mintha az ember kapcsolgatná a tévét, de mégis egy gondolatmeneten halad a cselekmény. Ezek például a VAN… esetében megvalósíthatatlanok lettek volna.

Azért a köszönetlista most is hosszú volt.

Igen, nagyon hosszú forgatás volt, és akár kevesebb pénzből forgatsz, akár többől, folyamatosan segítségre van szükség, hogy le tudj forgatni egy filmet.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Hajdú Szabolcs is feltűnik a filmben, akinek a Fehér tenyér című filmje is a nyolcvanas évekbeli gyerekkorba megy vissza, ezért is szerepel most?

Szabolcs azért szerepel, mert imádom, színészként és rendezőként is. Ő egy olyan példakép a számomra, akinek a szenvedélyét érdemes követni. Ráadásul most volt is egy szerep, ami tökéletesen testhezálló volt a számára, és ő láthatóan élvezte is ezt az ének-testnevelő tanár szerepet.

A filmben fontos cselekményszál, hogy a főhős reklámfilmrendezőként dolgozik. Ezeket mennyire ihlették saját élmények?

Úgy történt, hogy a VAN… bemutatója után pár hónappal kezdtem el írni a forgatókönyvet Párizsban, a Cinefondation residence programon. Fél év után hazajöttem és itthon próbáltam folytatni az írást, de beütött a krízis egy sikeres bemutató után kezdődő mélypont formájában. Akkor hívogatni kezdtek reklámfilmekbe, amiket korábban nem akartam csinálni, de ott úgy éreztem, hogy meg kéne próbálni: négy tenderen elindultam, és egyiken se nyertem. Teljesen alkalmatlan vagyok a reklámfilmezésre, erre fokozatosan kellett rájönnöm, és ez az írási folyamatban is megjelent. Az a helyzet, hogy Magyarországon a filmszakma jelentős része reklámfilmezésből él, és ha azt nézzük, hogy művészeti oktatásban részesültünk, akkor ez nem teljesen jó. Én problémának látom, hogy tehetséges filmesek kikerülnek az iskolából, aztán a reklámszakma nagyon hamar felissza őket, és ebből nem is tudnak kitörni.

Azért alakítja ön a főszerepet, mert nem talált megfelelő színészt a szerepre?

Nem kenném teljesen erre, ennél bonyolultabb a dolog. Nem a színészek alkalmatlanságáról szólt ez a döntés, hiszen Magyarországon rengeteg jó színész van, bár tény, hogy ők elsősorban színházi képzésben részesültek, és csak minimálisan találkoznak filmes képzéssel. Így is találkoztunk több olyan színésszel is, aki alkalmas lett volna erre a szerepre, a probléma csak az volt, hogy a film személyessége olyan erőssé vált, hogy a casting során folyamatosan kerestem valamit, ami saját magamból fakad. Végül Bartsch Kata, a casting director és mások is kérdezték, hogy miért nem próbálom eljátszani én, mire végül beadtam a derekam és akkor életemben először éreztem úgy, hogy egyáltalán nem zavar a kamera. Én pontosan egy civilebb, épp hogy jelenlévő embert szerettem volna látni a jelenkori Merthner Tamás szerepében.

El tudja képzelni, hogy egyszer csináljon olyan filmet is, ami nem ennyire személyes? Akár történelmi filmet?

Persze, hogy el tudom képzelni. Van négy-öt filmtervem, ebből egy van, ami személyesnek mondható, de az sem ennyire, és teljesen más a története is: ez egy testnevelő tanári történet, és ezt már egyetemen fejlesztettük annak idején. A többi is sokkal közelebb áll a műfajfilmhez, mint az eddigi munkáim. Viszont azt, hogy egy klasszikus, történetmesélő, a klasszikus műfaji elvárásoknak megfelelő filmet rendezzek, azt nem élvezném, nagyjából hasonlóan, mintha reklámot csinálnék. Engem nagyon érdekel, hogyan lehet játszani a filmnyelvvel, új utakat találni, és ha ez a fajta kísérletezés nincs, akkor a filmezés csak ipari tevékenység. Nézőként is az ilyen filmeket szeretem elsősorban.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Nemrég a kormánypárt irányából kritika ért több mai, magyar filmet is. Mivel az ön filmje sem feltétlenül az általuk megkívánt Magyarország-képet mutatja – az emberek boldogtalanok és egymást marják –, nem tart ilyen támadásoktól?

Én valójában már csak annak a cikknek a reakcióit láttam, és az erről készült paródiát, amiben a VAN… is fel van sorolva. Ha úgy állunk hozzá, hogy nem szabad magunkról beszélni és önkritikát gyakorolni, akkor nem tudom, mi lenne a célja a filmkészítésnek. A történelmi filmeknél is megkérdőjelezhetetlenül szükséges a kritikai szemlélet.

De jöhet olyan kritika is a másik oldalról, miszerint ez egy „first world problem” film, jó családból származó, középosztálybeli férfi főhőssel, miközben meg mások Borsodban vagy akár itt az utcán nyomorognak. Ilyenek nem találták meg eddig?

Nem igazán. A VAN esetében a reakciók alapján valami olyasmit sikerült eltalálni, amiről addig nem nagyon lehetett látni filmet, és engem is az zavart addig elsősorban, hogy nem látom magamat, a korosztályomat, az általam megélt magyar közeget a filmeken. Egyelőre olyan dolgok hatottak rám, aminek nem tudtam kikerülni a hatásuk alól, mint egy szakítás, vagy az, hogy diploma után mit is kellene kezdeni zéró forinttal a zsebedben. Egyelőre nem látom magamat a mélyszegénységről filmet készíteni. Nagyon izgalmas és fontos lenne, de tudom, hogy még nem tartok itt, ugyanakkor ehhez a témához csak teljes elhivatottsággal és felelősséggel lehet hozzányúlni.

A Rossz versek főszereplője jellemzően az asztal túloldaláról figyeli a bátyját, akinek sokkal inkább egyben van az élete, mint ahogy a VAN főhősének élete sem fenékig tejfel. Lesz olyan, hogy egyszer majd átkerül az asztal túloldalára?

A valóságban gyakran megtörténik ez velem. Egy filmben, egy történetben egyszerűsíteni kell: a bátyám sokkal egyoldalúbban van ábrázolva, mint amilyen a valóságban, és a viszonyunk is másmilyen. A mellékszereplőkről tablószerű képet kellett alkotni, amit messziről is fel lehet ismerni. De hiába forgatok filmet az asztal nehezebb oldaláról, én magam ettől még sokszor megélek olyan pillanatokat, amilyenek a filmben inkább a bátyámnak jutnak.

A párizsi jelenetek felvétele mennyiben jelentett nehézséget? Különös tekintettel a repülőtéren forgatott részekre.

A legnehezebb része volt ez az egész forgatásnak. Azt hittük, mindenre alaposan felkészültünk, de egy másik országban forgatni az teljesen más történet. A VAN esetében sem volt könnyű a portugáliai forgatás, de Franciaország messze túltett azon is. Pedig amikor még ösztöndíjas voltam, mindenkitől azt hallottam, hogy fantasztikus, ott mindenhol lehet forgatni, hiszen ez a filmkultúra hazája, ehhez képest irtózatosan nehéz. Ha autóból a hátsó ülésből kilóg a kamera, és valaki halad a kocsi mellett, azt nem lehet. Mint ahogy a terrorveszély mellett még sok minden mást sem, új törvények születtek. A repülőtér pedig tényleg egy csoda, hogy sikerült: eredetileg a Gare du Nord pályaudvaron szerettük volna, de ott nem lehetett, viszont a reptéren meg valamiért igen, pedig legalább olyan kockázatos helyszín. Itt azért volt egy francia co-producer, aki nagyon sokat segített ebben.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

A VAN-ról sokan generációs filmként beszéltek, és igaz lehet ez erről a filmre is. Az ön generációjának, amely még a nyolcvanas években született, de már a rendszerváltás után nőtt fel, mi a legfontosabb jellemzője ön szerint?

Erről nagyon sokat szoktunk beszélgetni ismerősökkel, fiatalabbakkal és idősebbekkel egyaránt, és egyébként ez pont nem is annyira hangsúlyos a filmben, de szerintem a szexhez való viszony változott meg a leglátványosabban, főleg az internetnek köszönhetően. Ezért a kilencvenes évek közepén egy tizenéves fiú is egészen máshogyan viszonyult a szexhez, mint a hasonló korúak tíz vagy húsz évvel később. Szerintem ez a legfontosabb különbség, persze nyilván van több is, de a fiatalok fejlődése szempontjából a szex az egyik leglényegesebb. Ez a filmben annyira van jelen, hogy van egy erotikus filmből vett hommage, amiben az a vicc, hogy a mai fiatalok nem is ismerik azt a régi szexfilmes filmnyelvet.

Pedig pont arról születik most egyre több cikk is, hogy kevesebbet szexelnek a mai fiatalok.

Nekem vannak tanár ismerőseim, én pont az ellenkezőjét hallottam a gimnáziumi szexuális életről, és ilyenkor csak nézek, hogy hány évvel is voltam lemaradva annak idején. Pedig nem, csak az egyszerűen egy másik időszak volt.

Tudja már, hogy melyik filmtervéhez nyúl legközelebb?

Elkezdtem rövid etűdöket írni egy sorozathoz, de ebből még nem tudom, mi lesz. Illetve van még az a pár egyéb filmterv is, amelyekről már beszéltem. De azt még nagyon meg kell gondolnom, hogy ezek közül melyiket adjam be, mert onnantól kezdve minimum két-három évig csak azzal az egy projekttel tudok majd foglalkozni.

Látott olyan filmet, amiben a VAN hatása megjelent volna?

Nem igazán, de azt hiszem nem is keresem ezt feltételezett hatást, ha beülök egy filmre. Egyetlenegy szempontból örülnék ennek: nem is konkrétan a VAN hatása miatt, hanem azért, hogy akkor is megcsinálják azt a filmet, ha nem kapnak támogatást. Ezt a fajta indíttatást jó volna látni, mert ebből keveset látok, bár tudom, hogy időnként készülnek azért filmek a Filmalap világán túl is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.