Orbán csak a múltról tud beszélni, a jövőről nem gondol semmit

Valaki egyszer biztosan feltette már a kérdést, hogy milyen lenne egy Fidesz-tüntetés akkor, ha a kormánypárt közismerten hatékony szervezőképessége kimarad a dologból. Nem szállítanak fel szervezetten vidékről támogatókat, nem hirdetik minden felületen az eseményt és nem számít kiemelten az, hogy később a tévében hömpölygő tömeget lehessen mutatni, amint áthalad a Margit hídon.

A Fidesz október 23-ai megemlékezése 2018-ban pont ilyen volt. A Terror Háza előtti tribünre megszervezett összejövetel headlinere természetesen a miniszterelnök volt, előtte pedig Schmidt Mária és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke szólalt fel. Körülbelül három-ötezer ember ment ki a legkeményebb Fidesz-bázisból, hogy kissé unottan hallgassa a műsort.

A Terror Háza előtti rész praktikus rendezvényhelyszín, csak 20 métert kell megtölteni, hiszen a tüntetés helyszíne maga az Andrássy út. Ezt sikerült ugyan megtenni, de 30 méterre a színpadtól már kifejezetten szellős volt a tömeg. Fiatalok szinte alig voltak, néhány család és rengeteg idősebb ember töltötte meg a színpad körüli részt.

Beszélni

Hagyományos és népi bölcsességek sora utal arra, hogy jobb cselekedni, mint beszélni. Ezek a hagyományos és népi bölcsességek nyilvánvalóan alulbecsülik azt az erőt, amelyet a szavak gyakorolnak a valóságra. Orbán Viktor politikai karrierje nemcsak a munkabírása, a politikai intuíciói és a szervezőkészsége miatt alakult úgy, ahogy, hanem azért is, mert ma Magyarországon senki nem tud szavakból úgy valóságot teremteni, ahogy ő.

Orbán október 23-i beszédében egyetlen új elem sem jelent meg, viszont a jelenlegi politikai valóságra ráhúzott, általa alkotott realitás minden egyes eleme felsorakozott. Ebben a kizárólag szavakból alkotott valóságban az kiindulópont azonos azzal, amit mi valóságként ismerünk: Magyarország történelme tragikus, de valahogy mindig sikerült túlélnünk a nagyhatalmak elnyomását és a történelem viharait.

A jelen viszont meglepően más. Orbán Viktor szavakból teremtett valóságába belefér, hogy egy olyan miniszterelnök beszéljen az Oszmán-birodalom és a Szovjetunió bűntetteiről, akihez szinte hazajár a birodalmi ambícióira újra rátaláló Törökország és Oroszország vezetője. És az is, hogy a Nyugat bűntetteiről beszéljen egy olyan eseményen, amelyen elvileg az keleti elnyomás elleni harcról emlékezünk meg.

Ennek a nyugatnak, amely Orbán szavakból alkotott valóságában a pusztulás szélére sodródott, az a bűne, hogy bele akar szólni abba, hogyan éljünk. Mindezt úgy, hogy a szovjet tankok erővel kényszerítették Magyarországra bábkormányukat és a hatalmukat, miközben az Európai Unió olyan szerződések betartását várja el, amelyeket Magyarország demokratikusan megválasztott vezetői írtak alá, és amelyekért cserébe a korábbinál jóval nagyobb beleszólást kapunk Európa politikai ügyeibe.

Orbán viszont konkrétan Bonaparténak nevezte Franciaország elnökét, Emmanuel Macront és a harmadik birodalomhoz hasonlította Németországot, mert bele akarnak szólni abba, hogy kikkel éljünk együtt. Miközben még élnek olyanok, akik emlékezhetnek rá, hogy a harmadik birodalomnak azért nagyobb bűnei is voltak a menekültkvóták kierőszakolásánál.

A beszéd hiánya

Ennél sokkal komolyabb dolog az, hogy Orbán szavai mellé nem társul semmilyen tenni akarás. A miniszterelnök az elmúlt két évben szinte végig azzal volt elfoglalva, hogy a saját maga által generált válságokat tartsa fenn (még csak nem is arról, hogy azokat megoldotta volna), és hogy a saját maga által alkotott ellenségekkel szemben harcoljon.

De Orbánnak semmilyen válasza nincs azokra a kérdésekre, amelyek most állnak Európa előtt. Az európai parlamenti választás során legalább mutatóban szóba szoktak kerülni olyan kérdések, amelyek fontosak a kontinens hosszútávú jövője szempontjából.

Mit gondol Orbán a biotechnológiai fejlődés generálta lehetőségekről? Mit gondol a Fidesz a mesterséges intelligenciáról? Mi Orbán véleménye arról, hogy a VOD-streaming-szolgáltatásokat kínáló cégek monopolhelyzetbe kerüljenek a saját szektorukban, pluszköltségeket generálva ezzel a Netflix, az HBO, a Hulu és a Disney hamarosan megérkező előfizetős szolgáltatása előfizetőinek? Mit mond Orbán arról, hogy lehet-e bizonyos tartalmakat előresorolni az interneten, vagy maradjon meg ugyanolyan egyenlőnek és szabadnak, mint eddig volt? Ezek a kérdések konkrét hatásokat gyakorolnak majd Magyarországra és az EU többi országára. Egy részük csak évtizedek múlva, de egy részük már most.

Ezekről a kérdésekről a magyar kormánynak semmilyen ötlete nincs. Amiről van, azok szinte mind a múlt és a jelen problémái, mint a nemzetállamok és a föderáció kérdése, vagy politikailag generált kihívások, mint a nemzeti szuverenitásé.

Milyen idegen kultúra?

Már a tüntetés résztvevőiből látszott az, hogy ezek a kérdések csak egy bizonyos korosztályt tudnak megszólítani. Hiába beszél Orbán arról, hogy idegen földről érkező, más kultúrájú emberek akarják átalakítani a kultúránkat, miközben konkrétan minden harminc év alatti ember Kendrick Lamart és Kanye Westet hallgat, ráadásul közülük sokkal többen jártak már külföldön, mint a Fidesz legkeményebb bázisából.

Aki beszélgetett már arab, marokkói, szír, afgán, vagy szomáliai emberrel, esetleg második generációs franciaországi feketével, vagy németországi törökkel, azt nehezebb lesz megvezetni ilyen általánosságokkal, mert ennél sokkal többet tud a világról. Arról a világról, ami akkor is egyre nyitottabbá válik, ha ezt nem tartjuk jónak, és ezzel a felkészületlenséggel nem is fogjuk tudni kezelni azokat a nagyon komoly problémákat, amelyeket az egyre nyitottabb és egyre fejlettebb világ okoz majd Magyarországnak.

Kiemelt kép: Kovács Tamás / MTI