Milyen a jó muskotály? Lefogadom, hogy bármilyen muskotályról legyen szó, a palack címkeszövegében a bor erős illata és zamata kapja a legnagyobb hangsúlyt.
A muskotály szó már a 16. században feltűnt a magyar nyelvben: a német Muskatell nyomán honosodott meg, és – nem meglepő módon – ’illatos szőlő’-t jelentett. (Egy másik, 16. századi előfordulásakor pedig ’szerecsendió’-t, ez a jelentés azonban nem terjedt el.)
Régi hagyomány, hogy a legjobb borok arról a szőlőről kapják a nevüket, amelyből készülnek, és a muskotály ebben az összevetésben a legkiválóbbak közé tartozik: más-más változatai a német és a magyar mellett az angol nyelvben (muscatel), valamint a franciában (muscadelle) ugyancsak egyszerre jelölik a bort és az alapanyagául szolgáló szőlő nevét.
De van-e köze a muskotálynak a muskátlihoz? Nem fog senki meglepődni: van. A vidéki nyaralók teraszainak kötelező, bódító illatú kelléke, a muskátli (a szót szintén a németből, a ’muskatl’ tájnyelvi alakból vettük át) ugyanazt az évszázadokon át nyelvről nyelvre terjedő vándorszót rejti, mint a muskotály, ez pedig az arab muszk (az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél a formánál).
A muszk jelentése: ‘pézsma’. Az egyik legdrágább illatszeranyagot, a pézsmaszarvas szagmirigyéből kivont pézsmát ötezer éve használják fel parfümök készítéséhez, és akik a virágra vagy a szőlőre-borra használni kezdték, ezt az összetevőt érezhették ki a muskátli és a muskotály illatából is.
Nem akarunk ingyenreklámot csinálni, de Musk fantázianéven jelenleg is árulnak olyan parfümöt, amelynek egyik fő összetevője a pézsmaolaj: a termék – és több más, pézsmát tartalmazó krém, masszázsolaj, balzsam – bódító, igéző illatot és ezáltal végtelenségig fokozódó szerelmi vágyakat ígér.
Bódító, igéző illat? Lehet, hogy megvan az oka, miért szeretjük a muskotályt. (Vagy hogy miért ücsörgünk szívesen vidéki nyaralók teraszán…)
