Nem volt könnyű dolgunk, pedig szeretjük azt gondolni, hogy szövegértésben erősek vagyunk. A Voltról beérkezett szóhalmazt ugyanis nemhogy cikknek volt kevés, értelmes szövegnek is csak jóindulattal nevezhetnénk. Annyira volt élvezetes, mint egy MSZP-közlemény. Lehet, kollégánk – aki bevallottan egy szuszra írta le gondolatait a jubileumi, 20. Volt fesztiválról – azt hitte, hogy a tippünk szerint erősen másnaposan bepötyögött szavai valami csoda folytán értelmes matériává álltak össze. Innen üzenjünk neki: nem jött be.
Ennek ellenére mindent megtettünk, hogy kiszűrjük belőle a lényeget, hogy valami beszámolószerűség csak megjelenjen a sajtóbelépőért cserébe. Ennyit sikerült kihámoznunk:
Az biztos, hogy a Faith No More esti koncertje nagyon jó volt. Legalábbis erre következtettünk a kissé zavaros leírásból, amely hemzsegett a „Mike Patton egy isten!” felkiáltásoktól. Annak ellenére, hogy a teljesen fehér színpadon állítólag „temetés” zajlott, ahol a legendás amerikai együttes hószín ruhában jelent meg, gyászcsokroktól övezve, hogy így búcsúzzon a rajongóktól.
Megtudtuk, hogy a lelkes közönség kétszer is visszatapsolta a bandát, sőt a kíváncsiak még a német-olasz meccs eredményét is megtudhatták az énekestől, aki a koncert elején a színpad szélén lévő tévén követte az Eb-elődöntőt. Ez annyira jól esett tudósítónknak, hogy még azt is megbocsátotta Pattonnak, hogy a soccer, és nem a football szót használta.
Mike Patton és egy mikrofon – Fotók: MTI / Nyikos Péter
A csütörtöki nap – tudósítónk szerint – egyetlen igazán élvezetes programját nemcsak a közönség élvezte, hanem a zenekar is. A tagok ugyanis „teljesen őszintének tűnve” dicsérték halálra a rajongókat, arról áradozva, milyen jól érzik magukat. Talán nem meglepő, hogy tudósítónk a koncert után azonnal azt kezdte keresni, hol lépnek fel legközelebb, mert még legalább egy órán át elhallgatta volna őket. És ezzel nem volt egyedül.
Arról, hogy ezenkívül mi történt még a Volt fesztiválon, túl sok nem derült ki számunkra. Tudósítónk szerint nem történt más különösebben izgalmas esemény, de mi a szerkesztőségben élünk a gyanúval, hogy erről valószínűleg a nagy mennyiségben elfogyasztott irsai olivér (a pálinka, nem a bor) okozta emlékezetvesztés tehet.
Azt azért ki tudtuk venni munkatársunk szavaiból, hogy délután fellépett egy fiatal bohém zenekar a borfaluban. Ez meggyőző lehetett, mert maradtak róla emlékképek, például hogy „ez a zenekar nem jöhetett volna létre, ha nincsen a Gogol Bordello”. Jó volt még koraeste táncolgatni Infragandhira a elektro színpadon, és nagyon rossz volt hallgatni a nagyszínpadon tomboló dubsteppet (volt rácsodálkozás, hogy mégis milyen sok embernek tetszik, nem is picit), valamint az is kiderült, hogy finom a voltos hotdog. Mindezek mellett kollégánk szerint jó volt látni, hogy a Faith No More-nak köszönhetően jó sok rég nem látott ismerős találkozott újra.
Munkatársunk fontosnak tartott megemlékezni az „eltűnt cigi rejtélyéről” is, amiről az egyre csapongóbbá váló írásból itt a szerkesztőségben sajnos semmit sem sikerült megtudni. De mivel olyan sokat foglalkozott vele, úgy éreztük, meg kell említenünk. A lényeg, úgy tűnik az, hogy „meglett reggel, vaze, a cigisdobozban volt!” – bármit jelentsen is ez.
Nos, nagyjából valahogy így zajlott csütörtökön a soproni fesztiválszezon-indító. Most már csak arra kötünk fogadásokat, mennyit fog késni kiküldött „tudósítónk”, akinek délután kettő órára már a pesti szerkesztőségben kellene lennie, hogy megkezdje nyolcórás hírszerkesztői műszakját.
