Zacher Gábor azt mondta, hogy mindennapos háború a sürgősségi ellátás. Pontos jellemzést adott a Honvédkórház sürgősségi osztályának főorvosa?
Krízishelyzet van, és nem hiszem, hogy ez rövid távon enyhülne. Amikor az egészségügyi ellátást igénybe vevők létszáma és az egészségügyi ellátást nyújtók kapacitása nincs összhangban, akkor az krízishelyzetet eredményez. Ha ez minél tartósabban fennáll, és minél nagyobb a kettő között a különbség, a krízishelyzet annál erősebben és tartósabban jelenik meg.
A meghalt betegekről, a félnapos várakozásról és a kiborult celebről szóló hírek mennyire fokozzák a krízist?
Ezek oda vezethetnek, hogy folyamatos konfliktushelyszínekké válnak a sürgősségi betegellátó osztályok (SBO), és ez senkinek sem lenne jó. Állandó bizalmatlanságot érezni a betegek részéről, ez frusztrálja a beteget és az egészségügyi ellátószemélyzetet is. A folyamatos médiafigyelmet határozottan károsnak tartom, még akkor is, ha tudom, hogy vannak olyan területek, ahol valóban nem kevés javításra van szükség a rendszerben.
Miért most került kereszttűzbe a sürgősségi ellátás?
Ezt nem tudom megmondani. De ne felejtsük el, hogy a cikkekben feltárt esetek csak a médiában felbukkanásuk idejében torlódtak össze, a bekövetkezésük idejében nem voltak annyira közel egymáshoz.
Viszont elég sok eset a Honvédkórházhoz köthető. Ott súlyosabb a válság?
Ha visszakeresünk az elmúlt 2-3 év sürgősségit érintő híreiben, más kórházakat is találni köztük, nemcsak a Honvédot. Indokolatlanul is felerősödött a Honvédkórházzal szemben ez a fajta hangulatkeltés. Ha az okokat keressük, azt tudni kell, hogy az észak-pesti régióban több kórház is megszűnt, és ezt az ellátási területet ráterhelték a Honvédra úgy, hogy nem hiszem, hogy az intézmény ekkora forgalomra lett tervezve.
A Magyar Orvosi Kamara adatai szerint 600 sürgész kellene, de csak 140 van. Ez elég drámai hiánynak tűnik, és magyarázná a krízishelyzetet.
A MOK felmérése 2016-os, amit 2017-ben hoztak nyilvánosságra. Azóta sem tisztázódott, hogy a kamara milyen úton-módon végezte ezt a felmérést. Nem tudom megmondani, hogy ezek a számok valósak-e, vagy sem. Az biztos, hogy sokkal kevesebb egészségügyi dolgozó van a rendszerben, mint amennyire szükség lenne, de ez nem csak a sürgősségi ellátást érinti.
De a hiány a sürgősségin a legfeltűnőbb, mert ott pillanatok alatt nyilvánvalóvá válik, ha nincs elég kapacitás.
Tételezzük fel, hogy a háziorvosa el szeretné küldeni laborba és hasi ultrahangra, két hónapja fennálló panaszok miatt. Kér egy labort, megírja a beutalót. Ha olyan helyre megy, ahol szigorúan betartják a teljesítményvolumen-korlátot és azt mondják, hogy ebből a vizsgálatból a hónapban már nem végeznek, akkor a következő hónapra adnak csak időpontot. Ha ultrahangra is megy, akkor is csak sokára fog kapni időpontot, mert radiológusból is kevés van. De ön ezt nem fogja ott látni. Nem annyira zavaró a várakozás, ha van egy konkrét időpontja, még akkor sem, ha a kevés orvos miatt csak jóval később kap időpontot. Az viszont már zavaró, amikor ül egy zsúfolt váróteremben 4-5 órát, és a várakozók akarva-akaratlanul is egymást frusztrálják. Bár a beteg ugyanazzal a problémával találkozik, mint a szakrendelésen, más lesz az érzete és másképp éli meg a várakozást az SBO-n. Nem lehet a sürgősségi ellátás szakemberhiányát kiragadni az egész egészségügyet érintő szakemberhiányból, de tény, hogy ennek az ellátásnak a jellegzetességéből adódóan sokkal jobban szem előtt van az emberhiány.
Ne gyógyszert jöjjenek felíratni – ez olvasható a Szegedi Klinika sürgősségi osztályának honlapján. Tényleg ennyire nem tudják a betegek, hogy a sürgősségi és az ügyeleti ellátás mire való?
Igen. Itt, a Heim Pál Kórházban is előfordul, hogy tápszerért jönnek be, mert valamiért nem jutottak el a háziorvoshoz. Sokat ügyeltem háziorvosi rendelőben, hétvégenként. Rendszeres volt, hogy elmentek boltba, piacra. És mivel a rendelő ott volt a piac mellett, bejöttek, hogy felírassák azt a gyógyszert, amiért hétköznap nem mentek be a háziorvoshoz. A társadalom nincs tisztában azzal, mi az ügyeleti és a sürgősségi ellátás.
Mi kell ahhoz, hogy valaki ne gyógyszerért vagy tápszerért vegye igénybe az alapjáraton leterhelt sürgősségi osztályt?
Azokat az ismereteket kell hangsúlyozni, amelyek hiányának következtében az igazán súlyos esetek fel nem ismerése tartós vagy maradandó egészségkárosodást okozna. Az otthon is ellátható banális balesetek vagy állapotok kezelése is fontos lenne. Egy teljesen jó, általános állapotú serdülő bejön a sürgősségi osztályra azért, mert 38 fokos láza van és bágyadt. Persze, hogy bágyadt, hiszen beteg, de rendesen fogyaszt folyadékot, nem hány. Így képes a hozzátartozójával végigülni 2-3 órát, mert az állapota alapján nem sürgős a besorolása, ezért ennyit kell várnia. Az sem helyénvaló, ha valaki azért megy sürgősségire, mert az közelebb van, mint a háziorvosi rendelő. Az alap egészségügyi ismeretek birtokában csökkenthető lehetne a kórházi várakozás. Kevesebben és indokolt problémákkal jönnének be, így uralni lehetne a sürgősségi osztályok forgalmát.
Németh Szilárd is megosztotta a maga tanmeséjét arról, hogy szögbe nyúlt, mégsem rohant a sürgősségire. Az ehhez hasonló megnyilvánulások is segítik a tájékoztatást?
A szakmának kell megmondania, mik azok az ismeretek, amikre szüksége lehet a társadalomnak, a közoktatásnak pedig meg kell tudnia mondani, hogyan lehet beépíteni a köznevelésbe. Jó lenne, ha az egészségügyi ismereteket a pedagógusok integrálni tudnák az alaptantervbe. Egészségügyi alapismeretre minden 21. századi állampolgárnak szüksége van.
A sürgősségi orvoslás viszonylag új műfaj Magyarországon. A mostani vitában felerősödtek azok a hangok, hogy vissza kellene térni az előző rendszerhez, amiben még nem működtek SBO-k.
A 2000-es évek elején elindult egy folyamat, ami megmutatta, hogy az a fajta betegellátás, ami Magyarországon, és főleg a fővárosban zajlik, hosszú távon nem működtethető. Akkor még több akut ellátást végző kórház volt Budapesten. Mentőszolgálatnál is dolgoztam akkoriban, és ha kimentünk mondjuk egy idős beteghez, aki zavart volt és bizonytalan neurológiai tüneteket mutatott, el kellett döntenem a helyszínen, hogy a tünetek hátterében belgyógyászati esemény áll vagy ideggyógyászati. A két szakterületre a beteg nem ugyanabba a kórházba tartozott. Ha azt mondtam, hogy neurológia, akkor X kórházba kellett vinnem, ha azt mondtam, belgyógyászat, akkor Y kórházba, és a kettő még véletlenül sem esett egy irányba. Ilyen esetek kikerülésére, illetve arra, hogy a betegbiztonságot növeljék, kezdtek el létrejönni a sürgősségi osztályok. Ezek azért vannak, hogy a kritikus állapotú, vagy a tisztázatlan tünetekkel bíró betegek oda kerüljenek. A kollégák feladata az, hogy ha igényel stabilizálást a páciens, akkor stabilizálják, ha nem, akkor kiderítsék, mik állnak a tünetek hátterében. Ezt pedig úgy lehet megcsinálni, ha egy helyre koncentrálódnak az erőforrások.
Ez egy speciális szaktudást, sok eszközt és emberforrást igénylő ellátási forma. Mennyire integrálódott az ezer sebből vérző magyar egészségügybe?
Mostanra már átalakultak annyira a kórházi struktúrák, hogy azt a betegforgalmat és ellátást, amit a sürgősségi osztályok levesznek más osztályok válláról, ha visszaterelnénk a különböző szakterületekre, nem bírnák sokáig. Ugyanez igaz az alapellátásra, szakrendelésekre is. Bár sok kritika éri az SBO-kat, még mindig nagyobb betegbiztonságot jelentenek, mintha a páciens ülne egy belgyógyászati ambulancián érkezési sorrendben, és majd valamikor megnézi egy osztályügyeletes kolléga, aki mellette még 30 másik beteget az osztályon kénytelen ellátni.
Kevés szó esik az ügyeleti rendszerről, ami a csekély számú szakorvossal és háziorvossal eleve döcögve működik, és ez közvetlen hatással van a sürgősségi ellátásra.
Fokozottan kényes kérdés ez. Ahogy az ellátást, úgy az ügyeleti rendszert is az önkormányzati törvény szabályozza. Az önkormányzatoknak a háziorvosi rendelési időn kívül kell biztosítani az alapellátási ügyeletet. Ezt a feladatot azért, mert kevés háziorvosuk van, vagy a doktorok idősek, kiszervezték olyan cégeknek, amik erre az ellátásra szakosodtak. Az ügyeleteket szervező cégek ugyanazokból az orvosokból merítenek, mint a sürgősségi osztályok és a mentőszolgálat. Vannak olyanok, akik hét közben sürgősségi orvosként dolgoznak kórházban vagy szakrendelésen, majd havi egyszer vagy kétszer hosszú hétvégéznek: péntek délutántól hétfő reggelig ügyelnek. Ez senkinek sem jó, a betegnek sem és az érintett kollégáknak sem. De ha nem így működne, akkor nem lenne orvos azon az ügyeleti területen.
Előfordul ilyen?
Dokumentált információkkal nem rendelkezem, a pletykára meg mindenki azt mond, amit szeretne.
Megoldás lehet-e az, hogy egy épületben van az alap- és a sürgősségi ellátás? Néhány kórházban működik már ilyen rendszer.
A Heim Pálban is, 2008 óta. A hétvégén és a munkaszüneti napokon egymás mellé integrálva működik az alapellátási ügyelet és a sürgősségi. A beteg bejön, és a triázs-szolgálat eldönti, hogy ez egy sürgősségi ellátást igénylő magasabb prioritású betegség, vagy egy alapellátási ügyeletre tartozó kórállapot. Ez egy jó dolog, szakmailag helyes lenne kibővíteni ezt a szisztémát. Sajnos itthon nem annyira elterjedt gyakorlat.
Pedig nem tűnik bonyolult feladatnak a megszervezése.
Érdekütközések vannak. Attól tartanak az alapellátási ügyeletben dolgozó kollégák, hogy olyan szintű betegellátást várnának el tőlük, ami minden szempontból távol áll tőlük. Kényes kérdés az is, hogy azok az összegek, amit az alapellátási ügyelet számára országosan kiosztanak, hogyan oszlanának meg az alapellátási ügyeletet szervezők és a kórház között. Éves szinten 12-14 milliárd forintról van szó.
Ha már kényes kérdéseket feszeget: mi a helyzet a hálapénzzel? Az SBO-kon is csusszan a pénzes boríték?
A paraszolvencia államilag beépült a magyar egészségügybe, viszont a sürgősségi ellátás soha nem tartozott a hálapénzzel fertőzött területek közé. Éppen ezért garanciálisan kellene biztosítani egy magasabb jövedelmet azoknak a kollégáknak, akik ezt a szakterületet űzik, mint azoknak, akik más jövedelemforrásra is számíthatnak.
Mi az oka annak, hogy a sürgősségin nincs hálapénz?
Elsősorban a dolgozók hozzáállása miatt, másrészt viszont technikai kérdés is. Aki összeesik az utcán, az nem hord magánál kisebb vagyonokat, hogy aztán odaadja. Ez nem egy tervezett ellátás, amire fel lehet készülni.
A magánellátásba sem tudnak elmenni a sürgészek, hogy kiegészítsék jövedelmüket, mert ott nincs SBO.
Ez egy költséges ellátás. A különféle diagnosztikai vizsgálatok nagyjából 60 százaléka az első 24 órában történik egy SBO-n. Ezt egyik magánszolgáltató sem engedi meg magának. Szóval egy sürgésznek nem nagyon van hova mennie a magánegészségügyben.
Azért az álláshalmozás erre a szakmára is jellemző?
Maximálisan. Mindig is 2-3 állásban dolgoztak a sürgősségi ellátásban tevékenykedők. Mentőzésben, más sürgősségi és intenzív osztályokon vállalnak pluszmunkát.
Vannak külföldi példák, amik tudnák javítani az itthoni sürgősségi ellátást?
Angliában működnek úgynevezett walking centerek. Ezek a sürgősségi és az alapellátás között helyezkednek el. Itt nem orvosok látják el a betegeket, hanem szigorú irányelvek alapján magasan képzett diplomás ápolók. Bemegy a beteg, megvizsgálják, végigfuttatják rajta a protokollt. Ha bármilyen kérdése van az ápolónak, telefonon konzultál egy szakorvossal. Ha nincs szüksége konzultációra, akkor megmondja a betegnek, hogy milyen gyógyszert szedjen, és mit csináljon. Enyhítenek a páciens panaszain, és sokkal hamarabb sorra kerül, mint egy rendelőben. Magyarországon is elindult a kiterjesztett hatáskörű nővérképzés, de ez még nagyon gyerekcipőben jár.
Az egész egészségügyi rendszerrel szemben bizalmatlan magyar betegek hogyan fogadnák, hogy nem orvos vizsgálja meg őket?
Nem csak a társadalommal, a szakmával is el kellene fogadtatni, hogy egy nővér megcsinálhat olyat, amit eddig csak egy orvos. Igen, a beteg úgy hiszi, hogy az ő problémájával csak orvos foglalkozhat, pedig ez sokszor nem feltétlenül megalapozott elvárás. A gondolkodásmódban változtatni kell.
