(A történet rövidített verzióját megnézheti videós formában is a cikkben, kicsit kell csak lejjebb görgetni.)
A New York Times szombaton közölt egy riportot, melyben a Weinstein-ügyhöz hasonló jelentőségű bombát robbantottak: lerántották a leplet a divatipar sötétségeiről is. A cikk megjelenése óta a legtöbb divatmagazin, köztük a Vogue is felfüggesztette az együttműködést a két fotóssal. Anna Wintour, aki a legnépszerűbb divatlapokat kiadó Condé Nast művészeti vezetője, azt nyilatkozta, hogy a közeljövőben semmiféleképp nem kíván velük dolgozni, annak ellenére, hogy Weber ügyvédje egyelőre tagadja a vádakat.
A divatipar egy olyan terület, ahol a meztelenség és a csábító pózok, beállások mindennaposak, emiatt a határok nagyon érzékenyek. Ezért a fotós-modell együttműködés kiváló táptalaja a szexuális zaklatásnak és kihasználásnak, hiszen a modell teljes mértékig ki van szolgáltatva a fotósnak, aki alkalmanként beállítja, hozzáér. A vádak szerint Testino a ’90-es évek közepétől kezdve viselkedik nem megfelelően a munkatársaival, olyan módon ér hozzájuk, amely teljesen nem helyénvaló, illetve maszturbálni is szokott előttük. Legyen bármilyen közvetlen a kapcsolat fotós és modell között, illetve bármilyen nyitott a divatvilág, ez egészen biztosan olyan, ami nem fér bele egy szakmai kapcsolatba.
Akárcsak a filmes világban, a divatiparban is évtizedekig az volt a bevett szokás, hogy a modellnek meg kell fizetnie a karrierjéért, és kiszolgáltatnia magát a hatalommal rendelkezőknek. A 2017-es év botrányai által szerencsére sikerült oda eljutni, hogy az ilyen viselkedés felett nem hunyunk szemet, sőt nevet is kapott: szexuális zaklatásnak hívják.
Jelenleg 15 férfimodell és 13 asszisztens állítja, hogy Testino szexuálisan közeledett felé munka közben, mely nem megfelelő testi érintéseket és maszturbálást is jelentett. A fotósok képviselői azt állítják, hogy mindannyian ledöbbentek a vádakon, és elutasítják őket.
A bántalmazottak közül sokan nem szeretnék tönkretenni a karrierjüket, ezért nem vállalják a nyilvánoságot. Mindannyian azt mondták, hogy a helyzet egyértelmű volt: vagy elfogadják a közeledést, vagy lőttek a munkájuknak.
Ha valaki nem akart olyan emberekkel dolgozni, mint Testino vagy Weber, lehetett csomagolni és keresni egy másik munkakört.
– mondta Gene Kogan, aki az egyik modellügynökségnek dolgozott. De nem ő volt az egyetlen, aki tudott ezekről a szabályokról: a botrányok eltussolása ugyanolyan szinten ment, mint a filmiparban, mindenki tudta, mi zajlik, mégse tett ellene semmit. Kisebb botrányok kibuktak, de mind feledésbe merült rövid idő alatt.
A beszámolókból kirajzolódik, hogy Testino ugyanakkora szexuális ragadozó volt, mint Weinstein, és kifejezetten a fiatal, heteroszexuális fiúkat szemelte ki áldozatként. Kihasználva hatalmát, úgy játszott velük, ahogy épp kedve kívánta, modellekkel és asszisztensekkel egyaránt.
Hugo Tillman fotós asszisztenként dolgozott Testinonak szabadúszóként, és először nagyon felnézett a sztárfotósra, aki szárnyai alá vette a fiatal fiút. De a munka egyre kényelmetleneseb lett, többször fordult elő olyan, hogy Testino más munkatársak előtt kérte meg arra, hogy masszírozza meg, mintha a szolgája lenne. Egy alkalommal pedig az utcán megragadta, és megpróbálta megcsókolni. Máskor az ágyra lökte, és fölétérdelt, csak az mentette meg a helyzetet, hogy Testino testvére épp belépett a szobába.
Roman Barrett elmondása szerint a zaklatás mindennapos volt, ha valaki Testinoval dolgozott. Őelőtte például nyíltan maszturbált, és rendszeresen hozzáért olyan módon, ami neki kellemetlen és megalázó volt. Ezt a hotelszobában és nyilvános helyen, mondjuk üzleti út közben, a repülőn is megengedte magának.
Egy névtelenségét kérő férfi szerint olyan is előfordult, hogy munka közben egyszer csak lehúzta a nadrágját, vagy rámaszturbált. Szerinte ezek vicces dolgok voltak, a modellek és asszisztensek viszont nem találták olyan mulatságosnak, és nem is tudták, hogyan kellene reagálniuk. Megijedtek a hatalomtól, és annak lehetőségétől, hogy elvesztik a munkájukat. A modellek rengeteget túlóráztak, alulfizették őket, mindezek mellett pedig még a mindennapos bántalmazást is el kellett viselniük.
Weber modelljei külön kifejezést is alkottak arra a szituációra, amelyen minden kezdőnek át kellett élnie, aki a fotóssal akart dolgozni. “Megbruce-olta” – így nevezték, mikor a modelleket ebédszünetekre vitte, hosszú sétákra és privát hotelszobai látogatásokra invitálta. Persze mindenki tudta, ez csak látszólag meghívás, valójában parancs. Zaklatásait többnyire légzési gyakorlatnak álcázta.
Aki nem vetkőzött le, első nap elkaszálta Weber, aki igen, az maradhatott a fotózás többi napjára is, azokat pedig, aki a privát “randikat” is vállalta, hosszabb szerződéssel kecsegtette.
Mr. Ardolf arról számolt be, hogy egy aktfotózáson Weber megérintette a nemi szervét. Mivel az ügynökétől tudta, hogy Webernek milyen hatalma van, nem volt visszaút, hiába rémült meg teljesen. Egy másik modellt, Mr. Woodot arra szólította fel, hogy vetkőzzön le, majd a nemi szervét fotózta, pedig nem ebben állapodtak meg. De a fiatal férfi nem mert nemet mondani, ugyanis tudta, hogy mekkora hatalommal áll szemben.
Bobby Roaché az ügynökének mesélte el, hogy otthagyta a válogatást, mert Weber a nadrágjába akart nyúlni, mire az ügynök csak annyit mondott, hogy
csak ennyi az egész? Tovább kellett volna csinálnod.
A botrány kirobbanása óta több cikk is megjelent arról, hogy a férfi modellek a divatipar legkiszolgáltatottabb és legsebezhetőbb tagjai. Még kevésbé merik jelenteni a zaklatást, mint a nők, ugyanis a egy férfi közeledését kínosabbnak érzik, illetve a hatalommal rendelkező férfiak próbálják viccnek álcázni a zaklatást.
A divatiparban az sem titok, hogy minden megengedett a jó kép érdekében. A cél a szexi hatás, és a megrendelőnek nem számít, hogyan érik ezt el, az eredményt akarja látni. Jessie English fotós a divatiparban uralkodó attitűd szerint
ha a lábad közé kell nyúlnom, vagy megragadnom a melledet ahhoz, hogy elérjük a megfelelő kifejezést az arcodon, akkor ezt fogjuk csinálni.
A magasabb pozícióban levők pedig csak egymásra mutogatnak, hogy kinek kellene képviselnie a modell érdekeit. A márkák szerint az ügynökség felelőssége, hogy a modellt ne érje bántalmazás, az ügynökség szerint azonban a márkának kellene jobban megválogatnia a fotósait. A fotós viszont csak azt veszi figyelembe, hogy mit akar a megrendelő. A modellek pedig semmilyen útbaigaztást nem kapnak arra vonatkozólag, hogy mi az elfogadható, és nem elfogadható viselkedés egy fotóstól.
20 éves, kezdő modellként valaki megkapja élete lehetőségét, elmegy a fotózásra, és a világhírű fotós a nemiszervét kezdi fogdosni. Ha hátat fordít, és kimegy, elbukja a karrierjét. Ha még másoknak is elmondja, azt is elintézi, hogy soha többet ne legyen ilyen lehetősége, hiszen úgysem hisz neki senki. Egy “senki” szava áll szemben egy egész, jól kiépült, bombabiztos rendszerrel, amely így működik évtizedek óta. Ez az oka annak, hogy ezek a férfiak nem mertek előállni a történeteikkel mindeddig. Harvey Weinstein botránya és az egész hollywoodi filmipar egységes felháborodása kellett ahhoz, hogy vallani lehessen ezekről a zaklatásokról.
Fotó, kiemelt kép: Getty Images /Dimitrios Kambouris/
