Miközben a sok esetben radikális retorikát folytató, az EU-t belülről bíráló Orbán Viktor a szélsőjobboldali európai pártok egyik hivatkozási pontjává vált, kormánya a konfliktusos szomszédságpolitikai ügyekben (ukrán nyelvtörvény, marosvásárhelyi iskola) a legkeményebb diplomáciai eszközök használatától sem riadt vissza 2017-ben. Míg Ukrajna esetében a magyar kormány korábban uniós szinten szorgalmazta az ukrán társulási szerződés felülvizsgálatát, addig december elejére már a NATO-Ukrajna tanácsülést is blokkolta. Ennek következményeként tizenegy NATO-tagállam (beleértve Németországot) levélben tiltakozott a döntés ellen.
Kifejezetten pozitív szomszédságpolitikai fordulat következett be ugyanakkor Ausztriát illetően, mivel a Fidesszel menekültpolitikai kérdésekben egy platformon lévő, és Orbán Viktorral, illetve Szijjártó Péterrel is jó kapcsolatot ápoló néppárti Sebastian Kurz alakított kormányt. Hab a tortán, hogy az Osztrák Néppárt (ÖVP) az orbáni menekültpolitikát magasztaló radikális jobboldali, oroszbarát Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) lépett koalícióra.
Fotó: Europress/AFP/ Alex Halada
Lázadás Berlin és Párizs ellen
A 2017. szeptemberi német választások után újabb mélypontra jutottak a magyar-német kapcsolatok; ezt jelzi, hogy megalapítása után 27 évvel idén először nem rendezték meg a magyar-német fórumot, amely a kétoldalú viszony egyik legfontosabb politikai fóruma volt. A magyar kormány az elmúlt években Angela Merkel német kancellárt tette meg a „nihilista”, Európát „romlásba” döntő „liberális” elit fő képviselőjének, a magyar-német viszony részben ezért, részben az orbáni illiberális államépítés következtében, részben a nemzetközi migrációval kapcsolatos viták okán alaposan lehűlt.
Az Orbán-kormány szempontjából a német választások két legfontosabb tanulsága, hogy az uniópártok meggyengülése és a szélsőjobboldal előretörése kapóra jön a magyar kormányfő víziójának igazolásához a „lázadás évéről”. Szintén a kétoldalú kapcsolatok feszültebbé válását jelzi, hogy Merkel egyre keményebb retorikát alkalmaz a Fidesz-kormánnyal szemben: idén ősszel már egyenesen arról beszélt, hogy Magyarország az Európai Bíróság ítéletének elutasításával, vagyis a menedékkérők ideiglenes elosztásának megtagadásával kockára teszi Magyarország uniós tagságának folytatását.
Berlin hozzáállását nagymértékben befolyásolja majd a koalíciós tárgyalások alakulása; amennyiben a CDU/CSU-nak nem sikerül nagykoalícióra lépni a szociáldemokratákkal, a német szövetségi kormány béna kacsaként még kevésbé tudna nyomást gyakorolni az Orbán-kormányra. Amennyiben viszont sikerülne megállapodni az Orbán-kormánnyal hagyományosan kritikus szociáldemokratákkal, az tovább mélyítheti a két ország közti feszültséget. Ám nyílt politikai nyomásgyakorlás helyett valószínűbb, hogy
A brexit kapcsán valószínűleg minden idők legnagyobb uniós költségvetési reformja készül, amelynek keretében várhatóan szigorítani fogják a kohéziós források elosztását, ami negatívan érintené Magyarországot. Mindezek tudatában Orbán Viktor a saját kormánya által közzétett adatoknak is ellentmondva azt állítja, hogy a magyar gazdaságot uniós források nélkül is lehet működtetni, mert annak motorja nem az uniós pénz, hanem a magyar dolgozó emberek. Ehhez képest a kormány megbízásából a KPMG és a GKI Gazdaságkutató által készített tanulmány kerek perec kimondja, hogy az uniós támogatások nélkül csökkent volna a GDP, ráadásul a gazdaság versenyképessége a beáramlott 14 ezer milliárd forint ellenére a romlott.
Az Emmanuel Macron győzelmével járó franciaországi politikai átrendeződés teljesen ellentmondott a „lázadás évének”. Az unió jövőjét markánsan meghatározó franciaországi politikai átrendeződés nem jött jól a Fidesznek: az új francia elnök személyében a magyar kormány ugyanis mindenképpen ellenlábast, nem pedig szövetségest kapott. A liberális, européer politikus győzelme az orbáni illiberális értékuniverzumon osztozó Marine Le Pen felett rácáfolt a Fidesz várakozásra, amelynek sajtója inkább Le Pen mellett foglalt állást.
Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Thomas Samson
Markánsan eltérnek a Fidesz és az új francia elnök EU jövőjével kapcsolatos víziói, a magyar kormány kezdettől elutasította az eurózóna mélyebb integrációját célzó terveket és Macron eurozóna-költségvetésre, illetve európai pénzügyminiszteri poszt kialakítására vonatkozó elképzeléseit. Szakminiszteri szinten több egyeztetés is zajlott a két kormány között Macron uniós reformtervei és a kiküldött munkavállalók kérdésében. Utóbbi kudarcával a magyar kormány az októberi uniós szavazáson szembesült, amikor Szlovákia és Csehország a kitartó francia lobbitevékenységének köszönhetően végül kiszavazott az előre egyeztetett visegrádi álláspontból és támogatta a direktíva módosításáról szóló dossziét.
Semmi nem állhat a szabadságharcos retorika útjába?
Mindazonáltal több tényező is közrejátszik abban, hogy Macron reformtervei miatt sem a magyar kormánynak, sem a többi nem eurozóna-tagállamnak nincs oka túlzott aggodalomra. Egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy nyomás alá akarnák helyezni a valutaunión kívüli országokat a mielőbbi csatlakozással összefüggésben. Ez különösen nagy ajándék a választási kampány előtt álló Fidesz számára, amely pillanatnyilag nem érdekelt a további szuverenitásátadást feszegető eurozóna-vita hazai lefolytatásában. Mindemellett az elhúzódó német koalíciós tárgyalások jelentősen fékezik a valutaövezet megerősítéséről, illetve az integráció jövőjéről szóló diskurzust, amely stabil mandátummal rendelkező berlini kormány híján aligha lesz zökkenőmentesen kivitelezhető.
Amennyiben a tagállamoknak jövő júniusig sem sikerül közös nevezőre jutni a dublini rendszer reformjáról, akkor konszenzus helyett minősített többséggel kell kicsikarni a döntést a kérdésben. Mivel Brüsszel eleve az Európai Bírósághoz fordult amiatt, hogy Magyarország nem hajlandó végrehajtani a menekültek átmeneti kötelező elosztására vonatkozó döntést, a magyar kormány az elhúzódó vitát kihasználva a lehető legnagyobb intenzitással tudja majd napirenden tartani a menekültügyet, kiszorítva ezzel minden jelentősebb uniós szakpolitikai vitát. A kormányzati narratíva elsősorban a félelmek ideológiai, világnézeti alátámasztására törekszik, a tradicionális társadalmi értékek és a keresztény kultúra képviseletének kisajátítása révén. Oly módon igyekszik az Európát és Magyarországot fenyegető iszlám terjeszkedése elleni „védőbástya” szerepébe helyezkedni, hogy a nihilistának, dekadensnek és hanyatlónak bélyegzett Nyugattal szembeni alternatívaként láttatja magát. A Medián októberi felmérése szerint kiválóan működik a kormányzati propaganda: a magyar társadalom ma már jobban tart Soros Györgytől, a civilektől és az Európai Uniótól, mint Oroszországtól.
Még a magyar-lengyel páros is leszalámizható
A visegrádi együttműködés az elmúlt években elsősorban abból a praktikus okból értékelődött fel a Fidesz számára, hogy Orbán Viktor a V4-partnerek segítségével igyekezett multiplikálni európai uniós befolyását a menekültválság során. Orbán szerint „most (2017-ben) dől el, Európa népei visszaveszik-e saját nemzeti életük irányítását a gazdasági elitekkel összefonódott európai bürokratáktól”. Ebben politikai szövetségesre lelt a lengyel kormányzó pártban, a Jog és Igazságosságban (PiS), amellyel az Európai Bizottsággal folytatott jogállamisági viták kapcsán kölcsönös védelmet biztosítanak egymásnak.
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Az eddigi gyakorlat ugyanakkor a Budapest-Varsó illiberális szövetség törékenységére is rávilágított. A lengyel ellenzéki Donald Tusk Európai Tanács élére történő újraválasztásának megszavazása azt igazolta, hogy egyéni érdekek mentén még a lengyel-magyar szövetséget is le lehet szalámizni az EU-ban. Ez átmenetileg feszültséget okozott ugyan a Fidesz és a PiS kapcsolatában, de a véd- és dacszövetség a nyilvánosság szintjén továbbra is fontos hangsúlyt kap a két párt retorikájában.
Ha valaki megtámadja Lengyelországot, az megtámadja egész Közép-Európát
– jelentette ki Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy Brüsszel elindította az EU-Szerződés 7-ik cikke szerinti eljárás első szakaszát Varsóval szemben. A szóban forgó eljárás valódi törésteszt lehet a két ország kapcsolatában, a magyar kormány ugyanis minden fórumon megerősítette, hogy kész megvétózni Lengyelország tanácsi szavazatának felfüggesztését. Eközben a Brüsszellel szemben jóval mérsékeltebb, az uniós mainstream irányába gravitáló szlovák szociáldemokrata kormány egyre eltérőbb irányt vesz az EU-n belül, ami a közös visegrádi fellépést is nehezíti. Csehország esetében pedig minden attól függ, hogy Andrej Babis kormányát mely pártok lesznek hajlandók kívülről támogatni.
Amerikai-magyar kapcsolatok: business as usual
Donald Trump megválasztása után rövid ideig úgy tűnt, hogy a kétoldalú kapcsolatok jól elhatárolható módon különválnak az Obama- és a Trump-korszakban. Orbán Viktor, aki 2016 nyarán elsőként állt ki Trump mellett, abban bízott, hogy az új adminisztráció 180 fokos fordulatot hoz majd az elmúlt években rendkívül feszültté vált magyar-amerikai kapcsolatokban. Trump első elnöki éve azonban épp azt igazolta, hogy az Orbán-kormánnyal kapcsolatos kritika továbbra is kétpárti támogatást élvez az USA-ban: nemcsak a Demokrata Párt, de a Republikánus Párt egyes vezető külpolitikusai (például John McCain) is élesen kritizálják a magyar kormány antidemokratikus lépéseit, de főleg oroszbarát politikáját.
A rendkívül nagy költségvetéssel működő washingtoni magyar lobbi ugyanakkor sikeres volt abban, hogy a Magyarországgal szembeni kritikákat átmenetileg tompítsa. Ebben fontos szerepet játszottak az olyan, vélhetően a magyar kormány által anyagilag is támogatott szereplők, mint Dana Rohrabacher, a képviselőházi külügyi bizottság vonatkozó albizottságának Putyin-barát elnöke. A változatlan hozzáállást igazolja a republikánus szövetségi kormány felajánlása, miszerint közel 200 millió forinttal támogatja a magyar vidéki sajtót a kiegyensúlyozottabb tájékoztatás elősegítésének céljával. Ezért a magyar kormány 2017. november 14-én bekérette David Kostelancik ideiglenes magyar ügyivivőt és a magyar választásokba történő beavatkozással vádolta meg az Egyesült Államokat, amivel újabb mélypontra süllyedtek a kétoldalú kapcsolatok. Üzenetértékű az is, hogy Donald Trump több régiós ország vezetőjével is találkozott már bilaterális szinten, Orbán Viktorral azonban még nem.
Egyre problematikusabbá váló nyugati kapcsolati rendszerünket hivatott részben ellensúlyozni, hogy a Nyugatot rendre hanyatlónak ábrázoló Orbán Viktor az autoriter, harmadik világbeli szövetségeseit annál intenzívebben magasztalja fel: 2017-ben maga posztolta ki Facebook-oldalára egy fotót amin az „egy út, egy övezet” nevű pekingi munkaértekezleten Hszi Csin-Ping kínai, Vlagyimir Putyin orosz, Recep Tayyip Erdogan török és Alexander Lukasenka belorusz államfővel találkozik.
A magyar kormány a keleti nyitás stratégia jegyében tovább erősítette kapcsolatait Iránnal és Azerbajdzsánnal is; előbbivel nukleáris együttműködést kötött, utóbbival pedig több területen is törekszik a gazdasági kapcsolatok elmélyítésére. Az azeri pénzmosással összefüggő nemzetközi botrány világított rá, hogy egy szoros bakui kormánykapcsolatokkal rendelkező offshore cég dollármilliókat kapott a magyar MKB Bankban vezetett bankszámlájára azt követően, hogy a magyar kormány 2012-ben kiadta Bakunak Amil Safarovot.
Tovább a keleti úton
Az orosz-magyar kétoldalú kapcsolatok szempontjából rekordévnek számít 2017, amikor Orbán Viktor kétszer is találkozott Vlagyimir Putyinnal. A 10 milliárd eurós orosz hitelből, a Roszatom által épített Paks 2 atomerőmű megépítése 2018-ban kezdődik, Orbán Viktor pedig megerősítette, hogy már elkezdték a 2021 utáni orosz-magyar hosszútávú gázszerződés előkészítését. Következésképpen Magyarország Oroszországtól való energiafüggése csak erősödni fog – paradox módon a szuverenitásra, az energiabiztonságra és a Brüsszel elleni szabadságharcra hivatkozó magyar kormány révén.
Politikai gesztusokból sem volt hiány az Orbán-kormány részéről: Magyarországon második világháborús szovjet emlékművet avattak, Putyinnak díszpolgári címet adott a Debreceni Egyetem, az oroszbarát, kirekesztő, szélsőséges, homofób Családok Világkongresszusát pedig állami szintű rendezvénnyé emelték, ahol a magyar miniszterelnök is felszólalt. Noha Orbán a viszonyt pragmatikusnak próbálja beállítani, amely csak a kölcsönös érdekek kiaknázásról szól, illetve Orbán Oroszországot ellensúlyként „felhasználni” az EU-val és nyugati partnerekkel szemben (például rendszere finanszírozásra), valójában Magyarország a Kreml eszköze az EU és a Nyugat gyengítését célzó putyini stratégiában: ahogy az orosz Sputnik ábrázolta, a „Kreml faltörő kosa”. Mivel 2018-ban Oroszországban elnökválasztás, Magyarországon pedig parlamenti választás lesz, ez a narratíva feltehetően még tovább erősödik majd az orosz médiában.
Eközben Magyarországon komplett dezinformációs ökoszisztéma épült ki, kezdve a kormányzati irányítású médiában terjedő összeesküvés-elméletektől egészen odáig, hogy az oroszbarát propagandaoldalak beálltak a Fidesz mögé. A Political Capital 2017. szeptember-októberi időszakban végzett tartalomelemzése azt mutatta, hogy a hazai oroszbarát oldalak (Hídfő, Világlátó, stb.) cikkeinek több mint 30 százaléka visszhangozta a magyar kormány álláspontját, idézte Orbán Viktor politikai iránymutatásait. Eszerint a Fidesz említése jóval meghaladja az ellenzéki pártokét, s míg a szóban forgó oldalak a kormányt támogatják, addig az ellenzéki pártokat döntően támadják ezek az orgánumok. Ez azt jelzi, hogy a Kreml által szervezett dezinformáció a korábbiaknál még erőteljesebben, „külső” geopolitikai hivatkozás nélkül, elsősorban a magyar kormány narratíváit felerősítve kíván hatni a magyar belpolitikára.
Összegzésként megállapítható tehát, hogy a magyar kormány 2017-es külpolitikai mérlegét tekintve egy öles lépéssel még közelebb került a Kelethez.
A szerző a Political Capital külpolitikai elemzője
Kiemelt képünkön: Orbán Viktor miniszterelnök (k) érkezik az EU Keleti Partnerség Csúcstalálkozóra Brüsszelben 2017. november 24-én. Balra Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetője, jobbra Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
