Vannak, akikben felnőttként tisztán él a kép, ahogy a család közeli barátja vagy egy családtag simogatja, fürdeti őket óvodáskorukban. Tisztán emlékeznek a félelemre és arra, hogy a felnőtt kihasználta gyermeki ártatlanságukat, és ezzel együtt örökre nyomot hagyott bennük a gyerekkorból hozott szégyennel és bűntudattal. Van azonban olyan helyzet, amikor nem egyértelmű, hogy abúzus történt, és csak felnőttként, mások beszámolóit olvasva döbben rá valaki, ő is áldozat. Ez történt Melindával is (a valódi nevét megváltoztattuk), akit saját családtagja molesztált.
Hat-nyolc éves lehettem, legalábbis ennyi voltam az első emlékem idején. A nagyszüleimnél gyakran leraktak a szüleim nyaranta, és nemcsak engem, hanem a többi unokatestvéremet is. Más szexuális bántalmazáson átesett nővel szemben engem nem egy felnőtt családtag vett rá különböző játékokra, hanem a nálam tíz évvel idősebb fiú unokatestvérem.
Melinda első emléke az, hogy a fiú magára ülteti, és a merev péniszét próbálja betenni neki, de nem megy. Ekkoriban 7-8 éves lehetett, unokatestvére tinédzser volt.
Ekkor ránk nyitott a nagymamánk, és kiabált az unokatestvéremmel, akire ez a későbbiekben semmilyen hatással nem volt. Emlékszem, volt, hogy többen aludtunk a szobában, és éjjel átmászott az ágyamba, levetkőztetett, a lábujjaimnál kezdett simogatni, és bugyin keresztül simogatott, nyalogatott. Azt mondta, ezt csinálja a szomszédlánnyal is, és minden lánnyal ezt csinálják a fiúk ennyi idősen, ez a normális.
Ma már tudja, hogy mélyen nyomot hagyott benne mindaz, ami éveken keresztül nyaranta történt – kevés pillanatra emlékszik, a szagokra főleg, az ágynemű mintájára, a tapétára.
Nem szerettem odamenni nyaralni, tizenéves kamaszkoromban már hála az égnek nem kellett rám vigyázni, talán ez is az oka annak, hogy a kortársaimnál jóval önállóbb és felnőttesebb lettem igen hamar.
A szexuális életére rányomta a bélyegét mindaz, ami történt: könnyebben belement alkalmi kapcsolatokba, meg akartfelelni a pasiknak, és ezért mindent, amit csak kértek, még annál is többet, teljesített az ágyban. Sokáig azt hitte, ez csak olyasmi dolog, mint amikor az ember a legjobb barátjával tanul csókolózni tizenévesen, és semmi több. Csak mostanában döbbent rá, hogy minden, ami akkor történt nyaranta, abúzus volt, olyasmi, amit ő nem akart. Valaki beavatkozott a szexuális fejlődésébe, szégyent és bűntudatot hagyott benne.
Az eset jól példázza azt, hogy mennyire sokféle lehet a gyerekkorban átélt szexuális bántalmazás. A kisgyerekkorban a pszichoszexuális fejlődésben is van egy úgynevezett lappangó szakasz, ami 6-10 éves korban zajlik. Freud sok mindenben túlzott, de a pszichoszexuális fejlődés szakaszaiban nem, ebben a latencia, azaz lappangó fázisban a gyerekeket nem érdekli annyira a szexualitás, sem a saját testük, sem a másik teste. Ezt követi 10-13 éves korban a serdülő szakasz, a legérettebb genitális szakasz, amikor a testi fejlődéssel együtt a kamasz lelkileg is nyitott a kiskamaszkori szerelemre – ekkoriban megtörténik a menstruáció és az első magömlés. Az olvasónk pszichoszexuális fejlődésébe a lappangó szakaszban beavatkozott az unokatestvére, és valóban molesztálta. Ez kihatott a későbbi szexuális életére, amit ő úgy próbált meg feldolgozni, hogy habzsolta a szexet.
Szinte nincs két egyformának mondható gyerekkori abúzus történet, és nem is igazán lehet két egyforma feldolgozási módot találni: van, aki teljesen elutasítja a szexet, van, aki csak bizonyos dolgokat utasít el, van, akinél vaginizmus, azaz teljes hüvelyzár alakul ki, és van, aki bármilyen szexuális cselekvésbe belemegy, ami csak szembejön. A gyerekkori abúzussal együttjár a bűntudat és a szégyen érzése (pláne, ha néha jóleső érzés is társult egy-egy érintéshez), ez az, amit a legnehezebb feldolgozni, és ami gátat szab az örömteli szexuális életnek. Ahogy Melinda esetéből is látszik, a szülők, nagyszülők viselkedése nagyban befolyásolja a történteket:
A gyerek nincsen felkészülve ezekre a helyzetekre, nem tudja, hogy mi történik vele, ennyi idősen nem tud nemet mondani, és azt sem tudja, hogy ami történik az normális vagy sem. A molesztálás nem lesz kevesebb vagy több attól, ha a tizenévesek csinálják a fiatalabbakkal, vagy ha felnőtt férfiak csinálják a kisgyerekekkel. Azok, akik gyerekkorukban hasonló élményeken mentek át, felnőttként hajlamosabb önértékelési zavarokra, szorongásra, pánikrohamokra, de ez sem törvényszerű. Egy biztos, bárki, aki emlékszik arra, mi történt vele, a legjobb, ha kiírja magából, vagy beszél róla valakinek – ez már félsiker a trauma feldolgozásához és a szégyenérzettől való megszabaduláshoz.
