Ha az utóbbi napokban semmi másról nem hallott, csak arról, hogy Donald Trump Vlagyimir Putyin Patyomkin-bábja (bármit is jelentsen ez a képzavar), akkor valószínűleg sejti, miről van szó. A Trump-kampány orosz kapcsolatait hamarosan valószínűleg a szenátus is vizsgálja majd. Ezt egyébként jó eséllyel annak köszönhetjük, hogy Trump maga követelte annak a kivizsgálását, hogy Barack Obama miért hallgattatta le őt a Trump-toronyban. (Ha egyáltalán tényleg lehallgattatta.)
Még a bizottság vizsgálata előtt érdemes viszont megnézni azt, hogy mennyi is igaz ezekből a vádakból, és mi történik akkor, ha Donald Trumpot elkaszálja egy ilyen vizsgálat, és esetleg le kell mondania az elnökségről.
Kezdjük azzal, hogy a liberális hírműsorokban, az esti talkshow-kban és általában a baloldalon mostanra szinte elfogadott tény lett, hogy
Valójában viszont erre nem sok bizonyítékot láthattunk. Ráadásul Oroszország a konkrét vád szerint nem a választást hekkelte meg, hanem a Demokrata Konvenció szervereit, amelyekről e-maileket szivárogtatott ki. Valamint Hillary Clinton egyik legfontosabb emberének, John Podestának a Gmail-fiókját. Ezekből a szivárogtatásokból kiderült pár igazán necces dolog a Demokrata Párt működéséről, de leginkább az, hogy mennyire durván próbálták meg a párton belül kicsinálni Bernie Sanders baloldali mozgalmát. Ez volt a hekk.
Ez az információ később keveredett azzal az állítással, ami James Clapper nemzetbiztonsági igazgatótól származik, hogy Oroszország minden kétséget kizáróan befolyásolta az amerikai választást. Clapper szavahihetőségét kicsit csökkenti, hogy már az iraki tömegpusztító-fegyverekről is ugyanilyen magabiztossággal beszélt a háború felé vezető úton, az orosz befolyásolásról szóló állítását ugyanakkor majdnem az összes nemzetbiztonsági és hírszerzési hivatal megerősítette. Bizonyítékot azonban továbbra sem mutatott be erről senki.
Sőt, az FBI-on belül igazából még arról sem folytattak független nyomozást, hogy a Demokrata Konvenció és a John Podesta elleni hekk mögött tényleg az oroszok állnának. Egy privát nyomozócég elég necces tanulmányát fogadja el mostanra szinte mindenki tényként. Azt persze, hogy a hekkerek tényleg Vlagyimir Putyin kérésére hekkeltek volna meg bármit, szinte lehetetlen bizonyítani. De ennél azért közvetett bizonyítékból is több kellene.
Radioaktív orosz
Ugyanígy tényként kezelik azt is, hogy Donald Trumpnak és a kampánystábjának orosz kapcsolatai voltak. Pedig erre is csak közvetett bizonyítékok vannak, ha vannak egyáltalán. A legfrissebb hír ezzel kapcsolatban az, hogy Donald Trump is találkozott a kampány alatt Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, pedig ezt a Fehér Ház korábban nem ismerte el.
Kiszljak radioaktív lett, egy politikai karrier befejezésének legjobb módja jelenleg az, ha valakiről kiderült, hogy korábban találkozott vele. Ebbe bukott bele Michael Flynn nemzetbiztonsági tanácsadó, és emiatt kellett kivonnia magát minden Trump-kampányt érintő nyomozásból Jeff Sessions igazságügyi miniszternek is. Pedig egyébként ezekben az esetekben nem magukkal a találkozókkal volt a baj, de ezt mostanra mintha elfelejtenénk. Michael Flynn problémája abból származott, hogy hazaárulás-szagú tanácsokat adott telefonon a nagykövetnek, Sessions problémája pedig abból, hogy eskü alatt hazudott a találkozóról. Önmagában azért nem bűn kormányra készülve találkozni egy nagyhatalom nagykövetével. A kormányra nézve hátrányos tanácsot adni és hazudni viszont igen.
Pisivád
Trump orosz kapcsolatait még egy dokumentum lenne hivatott bizonyítani. Az orosz hekkvádakhoz hasonlóan szinte tényként kezeljük már azt is, hogy a Christopher Steele által összerakott 35 oldalas tanulmány igaz. Pedig ez nagyon nem biztos, vagy legalábbis nem minden állítása. Ez a dokumentum állítja például azt is, hogy Trump Moszkvában egy nagyon drága hotelben lakott, ahol kivette azt a lakosztályt, amelyben Barack és Michelle Obama lakott korábban. Ide felhívott néhány prostituáltat, hogy magára hugyoztasson velük. Erről pedig Vlagyimir Putyinnak felvételei vannak (ha megtörtént, akkor valószínűleg vannak is). Ez a kép annyira plasztikus, és annyira szeretné mindenki igaznak látni, hogy visszatérő humorforrás lett belőle.
Csakhogy Steele állításai messze nem olyan megalapozottak, hogy ezt bizonyítékként lehetne használni Trump ellen. A dokumentum eleve keringett egy ideje Washingtonban, mire a Buzzfeed közölni merte. Az, hogy Steele eredetileg kinek készítette, egyelőre nem ismert, de valószínűleg a Jeb Bush-kampány opposition research-e volt.
És ott van még az a vád, hogy Trump volt kampánymenedzsere, Paul Manafort Ukrajna orosz bábkormányának és Viktor Janukovicsnak dolgozott. Ami igaz, de Manafort nemcsak Trump, hanem például John McCain, a szenátus legkeményebben Putyin-ellenes tagjának kampányán is dolgozott. Ráadásul a logika sincs rendben, mert Trump kampánya nagyon rosszul ment egészen addig, amíg ki nem rúgta Manafortot, és fel nem vette helyette Steve Bannont, világok pusztítóját, civilben főállású őrültet.
Fotó: Getty Images/Drew Angerer
Obama-ellenállás
Az oroszokkal kapcsolatos összeesküvéseket némiképp erősíti a pletyka, hogy az Obama-kormányzat az utolsó napokban zsemlemorzsaként próbált információkat szétszórni a kormányzati szerveken belül, hogy aztán azokon keresztül kezdhessenek el Trump ellen nyomozni. De ha Barack Obama tényleg tudott arról, hogy az oroszok befolyásolták az amerikai választást, akkor miért nem csinált semmit? Nem neccesebb ennek a tudásnak a birtokában ellovagolni a naplementébe, mint kiállni és közölni, hogy az Egyesült Államokat megtámadták?
Ami viszont az oroszokkal és Trumppal kapcsolatos hisztériánál is ijesztőbb, az a kifejezett szándék, hogy Donald Trump ne tudja befejezni az első elnöki ciklusát sem. Trump győzelmét eleve nem fogadta jól a politikai elit, mert a New York-i milliárdos minden idiotizmusa, rasszizmusa és egyéb allűrje mellett tényleg a politikán kívülről érkező ember, és tényleg felborított egy csomó olyan kényes egyensúlyt, ami a washingtoni politika két oldala között addig állt. Trump megjelenése és győzelme alapjaiban veszélyezteti az addig hatalomban, vagy hatalom mellett lévő politikai aktorok létét.
Trump-lázadás
De Donald Trump nem véletlenül győzött, még akkor is, ha a szavazatoknak nem szerezte meg a többségét, csak a mandátumoknak. Az amerikai elektori rendszer egyik lényege éppen az, hogy az elektorok elosztásával nagyobb hangot ad azoknak a területeknek, amelyeknek amúgy elnyomnák a hangját a sűrűbben lakott, partmenti területek. Ezeken a részeken pedig – de nem csak ezeken – olyan elégedetlenség és bizalomhiány pusztított, amit hosszú évekig nem vett észre a politikai elit. Sem a liberális, sem a konzervatív. Egészen addig, amíg meg nem jelent egy olyan jelölt, aki végre hangot adott ezeknek az érzelmeknek. Persze ehhez kellett az is, hogy a baloldal egy iszonyú nehezen szerethető jelölttel álljon ki Trump ellen.
Trump győzelme tényleg a fehér középosztály lázadása volt. Azé a fehér középosztályé, amelyik már nem bízik abban, hogy a politikusok észreveszik és az érdekében cselekszenek, és amelynek egy része nem tudta feldolgozni azt a haladást, amin az Egyesült Államok az elmúlt pár évtizedben keresztülment. Nem kell velük egyetérteni, de érdemes elfogadni, hogy miért gondolkodnak így.
Donald Trump ellen pedig tényleg kifejezetten durva kampány folyik. Nem csak a Fehér Ház szivárog, mint egy lyukas bödön, hanem a titkosszolgálatok is. Szinte minden igazán kínos információ, ami mostanában előkerült, valamilyen szolgálattól származott, a New York Times és a Washington Post pedig nagyon sokszor dolgozik ezekből a forrásokból.
A világrend vége
Egy korábbi cikkben már leírtuk, hogy mi lehet ennek az egésznek az egyik potenciális kimenetele. A végeredmény pedig Trump jogi megvádolása, az impeachment lenne. Ha pedig két év múlva a Demokrata Pártnak lesz többsége a kongresszusban, ez az impeachment sikeres is lehet. Sőt, igazából még ez sem kell hozzá, elég, ha a republikánusok egy része megérti, hogy az ő székük is inog Trump népszerűtlensége miatt, ezért inkább lecserélik az alelnökre, aki Trumpnál sokkal hagyományosabb politikai szereplő.
A tünete azoknak az indulatoknak, amelyek egy rakás amerikaiban évek óta érlelődnek. Azzal, hogy a politikai elit és az amerikai deep state kicsinál egy kívülről jött jelöltet, ezeket az indulatokat elfojtják. És ha begyulladnak, abból valami sokkal durvább lehet Trump győzelménél is. (A távolban halkan felsír egy polgárháború.)
Trump megbuktatása a titkosszolgálat eszközeivel, bűnösségének egyértelmű bizonyítása nélkül gyakorlatilag puccs lenne. És egy ország, amelyik elveszti a szüzességét puccsokban, soha nem szerzi azt vissza. Ez egy nagyon kényes egyensúly, amelyben ha átlépünk egy határt, nincs visszaút. Az már kiderült, hogy az amerikai intézményrendszer elég erős ahhoz, hogy ellensúlyozza Donald Trumpot amerikai elnökként. De pont az az intézményrendszer gyengülne meg egy puccstól annyira, hogy onnantól bármi megtörténhet.
És az egészben az a legijesztőbb, hogy ez az intézményrendszer teszi az Egyesült Államokat stabil állammá, aminek egyenes következménye az a dominancia, amit a világban mutat. Ha ennek a dominanciának vége, Amerika pedig regionálisabb politikai szereplővé válik, akkor kevésbé tud majd versenyezni nála sokkal kevésbé jóindulatú regionális szereplőkkel, mint Oroszország, vagy Kína.
