Az ablakból tökéletesen látni Halong Bay tengerből kiálló szikláit. A legenda szerint egy sárkány a farkával csapkodva rendezte be az öblöt, létrehozva ezzel a világ nyolcadik csodáját.
Idebent a hotelszobában az ágyon fekszem Eszterrel, kezemben távirányító, a mozicsatorna Hamlet legújabb filmes parafrázisát adja.
Telefonon keresztül a porta ígéretet tesz, hogy problémánk hamarosan megoldódik. Pár perc, s kopognak. Nyitom az ajtót, hátrahőkölök, hatalmas kaukázusi férfi áll a küszöbön. Két hét Ázsia alatt elszoktam az ilyen látványtól.
„Boris vagyok, a Paradise Suites munkatársa.”
Boris a Family Guy Peter Griffinjére hasonlít, akcentusa nevével kompatibilis.
Beengedem.
Közben a filmben Hamletné köszönti a csatából megtért Hamletet, dialógusuk vietnamiul visszhangzik, középkori smárolásba torkollik.
Boris tanácstalanul forgatja a távirányítót, valamit átállít.
Eszterem feszeng, én a kaukázusi medve mellett toporgok. Kínunkban beszédbe elegyedünk, kiderül, Boris Szentpétervárról való.
A tévében Hamlet szavak nélkül letépi hölgye blúzát, Oscar-gyanús európai mell merevedik a dél-koreai gyártású televíziókészüléken.
Borist rabul ejti a jelenet. Sóhajt, hullámzanak feszülő mellényének gombjai.
– Boris, van egy kis viszkim, megkínálhatlak? Úgy érzem, tart már itt a barátságunk.
– Szolgálatban sosem.
A két meztelen test egymásnak feszül.
– Hagyjuk inkább, aludjunk – fokozza, egyben oldja az abszurdot Eszter.
A kisimult arcú Hamlet végre megszólalt, számunkra is érthető nyelven.
Pedig hazudtam.
Ez egy kitalált történet, a Hamletben nincs is szex. Bosszúból csaltam, bosszúból a cenzúráért.
Egy Da Nang-i esős napon Eszterrel úgy döntöttünk, moziba megyünk: a Szürke ötven árnyalatának második részére ültünk be.
Ebben az esetben a lényeg esett áldozatul, ráadásul kegyetlenül, bénán, méltatlanul bántak el vele. Ugrik a kép, ugrik a zene, elvész a történet, igazából azt sem tudni, van-e sztori.
Erotikát vártam a vietnámi mozijegyünk áráért, átvertek. Hamlet és Hamletné bánta. Borisnak tetszett.