Egy menekült, aki érti, hogy miért utálják a menekülteket

Tényleg remélem, hogy ez az egész véget ér, és az összes menekült elkezd elvegyülni az új környezetben, tisztelni fogja a törvényeket, megpróbál jó képet építeni rólunk, jó benyomást kelt rólunk másokban, és leállítja a rossz oldalunkat, mert egyetlen rossz személyiség mindannyiunkra kihat…

Ezzel a többszörösen összetett mondattal fejeződött be az a januári cikk, amit Aziz Elhádzsiról legutóbb írtam. A menekült sráccal épp egy éve ismerkedtem meg a Keleti pályaudvar előtti migrációs káoszban, miközben egy Basar el-Aszad rendszerét támogató kis csapatot téptek majdnem ízekre az épp Aszad szír elnök hordóbombái elől menekülők. Aziz azóta készségesen segít értelmezni az egész helyzetet, én meg követem őt a németországi beilleszkedésében.

Az előző részek tartalmából:

1. Aziz Dzsiszr el-Sugúrban, Szíria északnyugati részén élt, majd a polgárháború berobbanása után ő is elmenekült, hogy ne lője agyon valamelyik milícia valamelyik tagja. Élt egy ideig Egyiptomban, Libanonban, Törökországban is, mielőtt nekiindult Európának.
2. Ő is végigjárta a balkáni utat, majd Budapesten kötött ki, a leállított nyugati vonatok újraindítására várt, itt találkoztam én is a gazdasági informatikát tanult fiatal férfivel.
3. Amikor újraindultak a vonatok, Ausztrián át Münchenbe ment, onnan egy Bückeburg nevű kisvárosba, majd Bielefeldbe került. Tervben volt, hogy továbbáll Franciaországba, de ez a terv végül kútba esett.
4. Így hát Aziz nekiállt megtanulni a német nyelvet, hogy minél hamarabb megkapja a különböző papírokat és munkát vállalhasson.

Ez történt vele január óta

Aziz, na meg sok társa csak várt és várt, miközben nagy nehezen elindult a német tanfolyama. Nehéz nyelv a németeké, de Aziz birkózgat vele, állítása szerint az A2 szinten tart, ezt nyelvoktató körökben belépőfoknak szokták hívni, szóval alapszinten már ki tudja fejezni magát. Ezt a következő mondattal igazolta:

Jetzt kann ich ein bisschen Deutsch sprechen und verstehen, ich kann mit andere Deutsche Leute auf Deutsch kontaktieren.*

Hozzátette, 8 hónapot várt a papírra, ami engedi neki, hogy részt vegyen az integrációs kurzuson. Két hete fontos esemény történt, megkapta a lakhatási okmányokat, most már hivatalosan elismert menedékkérőként tartózkodhat Németországban. Végre minden energiáját a nyelvtanulásra fordíthatja, ez a terve is. Három hónap alatt elvileg befejezheti a jelenlegi kurzust.

Aziz most Berlinben él, ami elmondása szerint sokkal másabb, mint a többi német városban élni. Ugyanis itt mindenki megszokta az “Auslander”-eket, a külföldieket, egy pillanat alatt átvált bárki németről angolra, működik a kommunikáció. A kisvárosokban más a helyzet, ott nem mindig szeretik a menekülteket.

A bátyám Stralsund közelében él, Németország legkeletibb részén [a város a tengerparton, a Rügen szigettel szemközt található – a szerző]. Ott általános, hogy hellót köszönsz és nem köszön vissza senki.

Maga Aziz is belefutott egy kellemetlen jelenetbe, amikor meglátogatta annak idején vele együtt elindult bátyját: két német suhanc kiabált rájuk németül, amikor az utcán sétáltak. Nem értették mit, “de biztos nem köszöntöttek minket”. Sokan jönnek oda a menekültekhez, és határozottan közlik velük, hogy nem szívesen látott vendégek, menjenek haza.

Egy kisebbség miatt utálják a többséget

Ennyire rossz emberek vagyunk? Nem érdemeljük meg, hogy befogadjanak? Hogy tudunk ezzel megbirkózni az új életünkben? Talán egy csomó időt fog igénybe venni, amíg visszatérhetünk az édes otthonba, hogy tudunk ezzel megbirkózni?

Kemény kérdések, és Aziz válaszai sem rózsásak. Azt érzik, hogy sehol se látják őket szívesen, a semmi közepén ragadtak. Egy, a magyar valóságban is szomorúan ismerős dolgot is felfedezett: a gyűlölködők jelentős része a saját személyes kudarcait és problémáit próbálja a menekültekre átvezetni.

Aziz Elhádzsi is egyetért abban, hogy sok rosszul viselkedő menekült van, akik miatt a becsületesebbjét is megbélyegzik. Pedig mindenki nem tehet arról, hogy vannak ilyen követelődző, harsány és a együttélés szabályait be nem tartó emberek. Aziz következő gondolatsora fura módon rezonál a magyar kormány álláspontjával is:

szerinte nem minden menekült menekült, a Németországban élő 1,1 millió főből sokan csupán gazdasági bevándorlók.

Indokol is: szerinte a németek által befogadottak 22 százaléka szír, a többiek más országokból érkeznek (az érvelés annyiban sántít, hogy Irak vagy épp Afganisztán is háborús övezetek). A szírek viszont rendes menekültek, akiknek “egy háború elpusztította az otthonát, a városait, az életüket”. Szóval van különbség azok közt, akik a második világháború utáni legösszetettebb konfliktus elől menekülnek, és akik gazdasági okokból jönnek Európába.

A német emberek egy része nem így látja, számukra mindenki Auslander. És amikor valaki csinál valamit, az azt jelenti, hogy az összes menekült felelős azért. És ez az, amiért nagyon szomorú vagyok.

A németek zöme szerinte azt hiszi, csak azért vannak ott, hogy ingyen egyenek-igyanak és várjanak a havi 400 eurójukra, amit az államtól kapnak. Pedig nem, az egyik lakótársa például szívsebész, az ő bátyja, Bazel pedig mechatronikai mérnök, aki például ilyen pókokat rak össze:

Aziz azt szeretné, ha nem vennék egy kalap alá őket, a képzett, tanult, a háború előtt dolgozó, magukat eltartó embereket azokkal a naplopókkal, akik hónapok vagy évek óta Németországban vannak, képzetlenek és nem is tettek eddig semmit önmagukért. Szeretné, ha a németek kiemelten kezelnék őket, akik valódi menekültek és dolgozni akarnak, és nem számítanák őket is bele az arctalan, 1,1 milliós tömegbe.

* Aziz idézett német mondata magyarul: “Most[már] tudok egy kicsit németül beszélni és megérteni [a nyelvet], tudok más német emberekkel németül kapcsolatot létesíteni.”