Kertész Nóri egy átlagos pesti középiskolába járt, valamilyen business szakon akart továbbtanulni. Az anyukája lett, az édesapja magyar, Lipcsében, az egyetemen ismerkedtek meg egymással. Azt mondja, gondolni sem mert rá, hogy kijuthat a világ egyik legjobb egyetemére. De kijutott. Most a Cambridge Egyetemen hallgat szociológiát. És nem ő az egyetlen magyar, aki az egyik legjobbnak mondott elitegyetemen tanul.
Az adatok
2015-ben 786 magyar hallgató tanult a brit topegyetemeken – a legtöbben a University College London (95) és az Aberdeen (75) hallgatói. Oxfordban és Cambridge-ben Nórival együtt összesen 60 magyar tanul. Hogy lehessen mihez viszonyítani: a régióban a diákok összlétszámát tekintve Románia (2137) és Lengyelország (1958) előzi meg Magyarországot. Persze, tegyük hozzá, hogy mindkét ország nagyobb nálunk lakosságát tekintve.
Nem csoda, hogy még Bayer Zsolt is elégedetten csettintett, amikor meglátta a Milestone Intézet kutatásának számait. Igaz, a Fidesz 5-ös számú pártigazolványának tulajdonosát rögtön össze is zavarták az adatok.
Akkor most romokban hever a magyar közoktatás, vagy nem hever romokban? Ha egyszer 2012 óta folyamatosan nő a legjobb angliai egyetemekre bejutó magyar diákok száma, és ha mi vagyunk a közép-kelet-európai régióban a legjobbak ezen a téren, akkor kik azok, akik a romokban heverő közoktatásból bekerülnek Oxfordba? Ráadásul évről-évre egyre többen?
Azonban tegyük hozzá, hogy szombaton elég sokan készülnek tüntetni a közoktatás jelenlegi problémái miatt.
Nem az állam a jó
Zeitler Ádám, a Milestone Intézet operatív igazgatója azt mondja, nincs ellentmondás az adatok és a felháborodott tanárok és diákok tömege között.
Zeitler szerint azóta emelkedik a brit topegyetemeken tanuló magyar hallgatók száma, amióta ők a piacon vannak. Ugyanis például az Oxfordban és Cambridge-ben tanuló magyar diákok 69 százaléka az ő kezük alól kerül ki.
Hasítunk
A Milestone kutatása szerint nemcsak a kint tanuló diákok, de a magyar jelentkezések száma is – az összes vizsgált országhoz hasonlóan – évről évre növekszik. Míg 2012-ben 1595 jelentkezést nyújtottak be Magyarországról, addig 2014-ben már 2333-at. És csak azért nincs a listában 2015, mert nem minden egyetem tudott pontos bontást adni. A jelentkezések számának növekedésével nő a felvételt nyerők száma is, mivel a sikerráta is évről évre jobb.
2013-ban a magyar jelentkezők 14,4 százalékát vették fel, 2014-ben ez a szám már 16, 2015-ben 17,3 volt. Az elmúlt évek sikerrátaátlagát összehasonlítva a régió országaiban mindenhol 13-17 százalék közötti értéket kaptak. Ami azonban igazán fontos, hogy a vizsgált országok közül Oxfordba és Cambridge-be a magyarok jutnak be a legjobb arányban.
De hogyan?
Kertész Nóri azt mondja, hogy őt egyébként itt beszélték le a business szakról és mutatták meg neki, hogy igazán a szociológia érdekli.
Voltak itt úgynevezett shopping lecture-ök. Ezeken végül is elmesélik, hogy mit várhatunk például egy filozófia, egy szociológia vagy mondjuk egy mérnöki szaktól. Mert ugye alapból erről fogalmunk sincs. Szóval mindenbe belekóstolhattunk egy kicsit. Aztán utána ott voltak a szemináriumok. És egy ponton azt vettem észre, hogy engem tényleg feldobnak a szociológiai témák. A négyhetes szemináriumon a témák a szociológiai alapfogalmaktól kezdve a globalizáción át egészen a szubkultúrákig nagyon tág spektrumot lefedtek. Nagyon tetszett, hogy ennyire összetett és sokrétű a tudomány, tulajdonképpen bárki megtalálhatja azt az egy szegletét, ami tényleg érdekli.
És ez, ami a magyar közoktatásban nincs. Vagyis az érettségiző diákok, megfelelő családi háttér hiányában, majdhogynem
Aztán vagy sikerül, vagy nem. Ha nem, akkor lesznek pedagógusból újságírók vagy angoltanárból popsztárok és így tovább.
Nincs ingyen
Zeitler azt mondja, ők az általános iskola nyolcadik évfolyamától a végzős középiskolásokig kínálnak különböző programokat. Az első évben öt diákkal foglalkoztak, a másodikban hússzal, mostanra stabilan háromszáz diák jár hozzájuk.
Persze nem ingyen. Évi félmillió forint a tandíj. Ez így egyben valóban soknak tűnik, sőt, ha mondjuk, négy évig jár hozzájuk valaki, akkor pláne soknak tűnik kétmillió forintot összekuporgatni. Zeitler szerint azonban havi bontásban ez a szám már alig 50 ezer forint, és több ösztöndíjas helyük is van. Az összeg pedig azért ennyi, mert ők valóban csak a piacról élnek. Nincs állami támogatásuk, nem pénzeli őket titokban a gonosz karvalytőke és nem mutyiznak politikusokkal sem.
No, de minek?
Rövid beszélgetésünk alatt az is kiderült, hogy Zeitlerék végcélja a diákokkal elég grandiózus.
Ők azok, akik tíz, húsz év múlva vezetők, nemzetközileg is kiemelkedők lesznek saját területükön: a gazdaságban, a politikában, a művészetben, a tudományokban. Úgy gondoljuk, ezeket a diákokat támogatni kellene: erősíteni bennük a tudatot, hogy kulcsfontosságú szerep várhat rájuk abban, hogy nemzetközileg is sikeressé, versenyképessé tegyék Magyarországot, mivel a globális versenyben edződnek.
No, persze minden felmérés azt mutatja, hogy ha valaki pont ebben a korban kilép a rothadó nyugatra és mondjuk a „menekültekkel bénázó” Németországban, vagy az unióról éppen népszavazni készülő briteknél kezdi fiatal felnőtt életét, esze ágában sincs hazajönni. Sőt, Nóri is azt mondja nekünk, hogy maradna.
Erősen gondolkodom, hogy még egy mestert és PhD-t csinálok, és esetleg azután antropológusként kutatok vagy oktatok. Ez Magyarországon szinte nem létező szak, szakma, illetve máshol sokkal erősebb. Persze, ha lesz erre igény Magyarországon, akkor nem teljesen kizárt, hogy valamikor visszamenjek. Most azonban a közeg Angliában, főleg egy olyan helyen, mint Cambridge sokkal inspirálóbb, míg az átlagos “magyar-mentalitás” az élethez és úgy nagyjából bármihez eléggé lehangoló sajnos.
Csak tőkét adjon vissza
Zeitler szerint azonban nem is biztos, hogy Nórinak és sok ezer társának haza kell költöznie. Meg kell tanulni használni a diaszpórát. Ott van például Kína, Lengyelország, Izrael és Románia. Mindegyik ország sokat profitál abból, hogy komoly közösségei élnek szerte a világban. A lengyel kisebbség lobbiereje még Amerikában is fontos tényező, ahogyan a román gazdaságot is erősíti a külföldön élő románok hazautalása.
Elég, ha a most elmenő magyar diák kötődik annyira az országhoz, és rajtunk keresztül kötődik, hogy tőkét adjon vissza az országnak.
És ez lehet bármilyen tőke. Kapcsolati, pénzügyi vagy csak annyi, hogy sikeres emberként egy másik országban büszke arra, hogy honnan jött. De Zeitler hozzáteszi, hogy abban is biztos, hogy ha csak néhány százan térnek majd vissza, nekik
Persze nem most. Majd 15-20 év múlva. De legalább addig jól élnek.
